Paksi Hírnök, 2007 (16. évfolyam, 1-24. szám)
2007-06-22 / 12. szám
12 MOZAIK A biskói rév fekete napja 1887. június 18.- tragikus nap Paks történetében. A dunai kisváros legnagyobb katasztrófája történt, mikor a kalocsai Jézus Szíve búcsúra igyekv ő közel 400 fős tömeg alatt elsüllyedt a komp. A tragédiának 224 halálos áldozata volt, zömmel asszonyok és gyerekek. Az áldozatok megdöbbentően nagy száma még a ma emberét is elborzasztja, a tragikus történet pedig máig ható tanulságokkal szolgál, s megérdemli, hogy megőrizze az emberi emlékezet... Azon a baljós szombat reggelen a város még az előző napi képviselőválasztás fáradalmait pihenve éledezett, aminek eredményeként Szeniczey Ödönt csekély szavazattöbbséggel Szluha István ellenében a paksiak országgyűlési képviselővé választották. A paksi hívek közül azonban már sokan korán felkeltek, mert búcsúba készültek. A Lourdes-i csoda híre, a kis Bernadette 1858-ban történt látomásairól hazánkba is eljutott, Európa-szerte megerősödött az Istenben való hit. A kalocsai jezsuiták 1883-tól, Jézus Szent Szíve ünnepét követő vasárnapon rendszeresen szerveztek búcsút Kalocsára, amely mindig sok hívet vonzott, nem volt ritka, hogy egy-egy búcsúra 7-8 ezer ember gyűlt össze. Különösen Pest megyéből, Bács, Fejér és Tolna vármegyéből jöttek a legtöbben, kik közül számosán már 17-én pénteken megérkeztek. A Duna túlsó partján lévő Paksról a hívek már ötödik éve szervezetten indultak Kalocsára. A búcsújárók szombaton kora reggel a Főutca és a Kápolna utca sarkán álló Szent Vendel kápolnánál gyülekeztek, majd onnan egy rövid ima után Spiesz János apátplébános és Varga Károly segédkántor vezetésével 7 óra tájban lassú menetben vonult le a töltésen a mintegy 400 (!) főnyi zarándok, a város déli határán lévő biskói révhez. Kellemetlen hideg, szeles idő fogadta a révnél búcsúsokat, akik egyszerre tódultak fel a kompra - amely 150 embert még biztonsággal elbírt volna. Mindenki az apátplébánossal együtt akart átmenni a túlpartra, aki Büttli Antal fíákeres kocsijáról irányítva jesen józanok. Miután a révbérlő megnyugtatta a plébánost, hogy a komp még több embert is elbír, a révészek eloldották a köteleket és a komp elindult 400 utasával. Nincs toll, ami az ezután történtek leírására képes. Miközben hirtelen erős hullámzás és szél támadt, az imbolyogva megindult hajó a parttól alig néhány méterre süllyedni kezdett a túlsúly alatt. A megrémült hívek a hajó másik végébe tülekedtek, mire az is süllyedni kezdett, közben a viharos szél ta a sikoltozó híveket és ő is a vízbe ugrott. Két kislány azonnal a reverendájába kapaszkodott és a plébános nekifeszült úszással kimerültén, de partot ért, megmentve a gyermekek életét. Ezalatt leírhatatlan borzalmak színhelye volt a Duna. A felborult komp mellett artikulátlan ordítozás, szívet tépő jajveszékelés hangja töltötte be a folyót. Százak lógtak az elsüllyedt komp szélén, deszkákon, de sokaknak nem jutott hely. Az emberek tépték, harapdálták, szaggatták egymást, a nők haját kitépték, a küzdők még a húst is letépték egymásról. Rémületében senki nem ismert a másikra: barátok, rokonok harcoltak egymás ellen a saját életükért, az erősebb győzött a gyengébb felett. Varga Károly jó úszó lévén könnyedén kijutott a partra, de tanítványai segélykiáltását hallva, beúszott és elkapva a két gyereket elindult vissza. Ekkor azonban seregestől tapadtak rá az élet-halál harcot vívó emberek. Görcsösen kapaszkodva csüngtek kezén, lábán, úgy, hogy képtelen volt magát a vízen taratani. O is a habokban lelte halálát, sírja ma is megvan a Kálvária-temetőben. Egy Vicainé nevű asszony úgy menekült meg, hogy a kompvontató ló farkába kapaszkodott, amely ösztönétől hajtva a part felé úszott. A községben 10 óra után terjedt el a szerencsétlenség híre és mindenki sietett hozzátartozói keresésére. A csónakok már csak néhány fulladozót mentettek meg. Közben már folyt a tetemek kihalászása, a parton sorban feküdtek eltorzult arccal, kitépett hajjal férfiak, nők, gyermekek és öregek egyaránt. (Folytatás a 13. oldalon) "Vannak mulasztások, mi több katasztrófák, melyek talán sehol sem fordulnának elő, mint éppen csak a magyar adminisztráczió mellett. Ilyen a kis-tiszai zsilip szakadása, s ilyen a paksi szerencsétlenség is. Ebben az országban, hol Széchenyi szavai szerint, fajunk csekély száma miatt, még az apagyilkosoknak is meg kellene kegyelmezni, nincs olcsóbb az emberéletnél! Pusztulhat, veszhet azoktól, kiknek első sorban lenne kötelessége a személybiztonságra ügyelni. Egy rozzant komp, ki tudja, mióta közlekedhetik a Dunán a nélkül, hogy valamely hatósági közegnek eszébe jutott volna egyszer is megvizsgálni. (Duna Vidéke - Paksi Lapok -1887. június 26.) Fotó: Szaffenauer Ferenc képtelen volt két részre ősz- egyre beljebb vitte a komtani a csoportot. Nem hall- pót. Az emberek egymást gatható el, hogy a révészek lökdösve kapaszkodtak fel a az előző napi követválasztás- hajón lévő kocsira. Ekkor a tói terhelten nem voltak tel- plébános is felállt, megáldot-
