Paksi Hírnök, 2007 (16. évfolyam, 1-24. szám)
2007-05-04 / 9. szám
14 MOZAIK Mit süt-főz ma? Bach Andrea Sokan abban a tévhitben élnek, hogy ha valami családi esemény közeleg, akkor három napig kell a konyhában robotolni, aztán pedig újabb háromig a romokat eltakarítani. Pedig sok esetben az egyszerű, gyorsan elkészíthető ételeket sokkal jobban értékeli a vendégsereg, ráadásul egy halom fáradtságtól kímélhetjük meg magunkat. Bach Andrea is az egyszerűség híve a konyhában, bár a szülői házban, ahol ő a három lánytestvér egyike, nem lehetett nehéz dolog főzni, mivel a feladatokat ki lehetett osztani közöttük. Andi elmondása szerint a legtöbb konyhai fortély nővérére ragadt, belé is szorult némi főzési hajlam, húguk pedig leginkább a „picike, aki mind megette”. Legalábbis egyelőre. Andi a kollégiumi évek alatt gyakran rákényszerült, hogy akár magának, akár lakótársainak összedobjon valami könnyű, gyors vacsorát. Amiben verhetetlen - és ezt bátran állítom, mert tapasztaltam - az a lúdlábtorta. Andi szereti a szülinapi tortát is maga készíteni. Már ez is egy kis kedves meglepetés az ünnepeknek. A piskótalapot akár előző nap is elkészíthetjük a hagyományos módon. A lényeg, hogy a nyerő szám benne a hatos. Kell tehát 6 egész tojás, 6 kanál cukor, 6 kanál liszt, késhegynyi szódabikarbóna, vagy fél csomag sütőpor és kakaópor. Ha a piskótánk elkészült, nekiláthatunk a krémes műveleteknek. Felforraljuk a 4 dl tej-Hozzávalók: 4 + 2 dl tejszín, 50 g cukor, 100 g étcsokoládé, 1 kakaós piskótatorta, 150 g meggybefőtt, fél dl rum, 2 tasak vanüiás cukor, 1 tasak habfixáló, 1 ek. darált pisztácia. színt a cukorral, hozzáadjuk a felaprózott étcsokoládét, és mérsékelt tűzön addig forraljuk, amíg a csokoládé teljesen felolvad. Hűtőben jól kihűtjük. Andi a krémet már előző este elkészíti, hogy jól áthűljön. A meggybefőttet leszűrjük, pár szemet félreteszünk díszítésnek, a többit kimagozzuk. Fél dl befőttlét elkeverünk rummal. A piskótát 3 azonos vastagságú lapra vágjuk, és meglocsoljuk a rumos meggylével. A csokoládés tejszínt kemény habbá verjük. Nem kell kétségbeesni, ha nem megy azonnal, mert lassabban verődik fel, mint a sima tejszín. A tortalapokat megkenjük a csokoládés habbal és meggyet nyomkodunk bele. Aztán a torta tetejét és az oldalát a maradék krémmel bevonjuk. Végül a tejszínt a vaníliás cukorral és a habfixálóval kemény habbá verjük. A tortát kívülről tetszés szerint tejszínhabbal és megygyel díszítjük, a tetejét megszórjuk a pisztáciával. Legalább 2 órára tegyük hűtőbe, hogy jól tudjuk szeletelni. Rá a megfelelő számú gyertya, és már jöhet is az ünnepelt. sete A 80-as évek elején, két városbéli siheder (14 és 16 évesek) úgy döntött, bejárja a kéktúra útvonalát. Úgy számoltak, hogy azt a néhány száz kilométert két hét alatt vidáman megteszik, ezt Rockenbauer Pál „Másfélmillió lépés Magyarországon” című nagy sikerű úti filmjére alapozták. A nagy útra beszereztek mindent, ami kell, csővázas túrahátizsák, túlélőkészlet... és persze gyalogsági ásó. (Hátha szükség lesz egy lövészárokra.) Pénzt alig vittek, mondván a hazaival és friss kútvízzel (mint a filmben) jól ellesznek. Az indulás napján a szülők fájó szívvel intettek búcsút annak a két hatalmas hátizsáknak, melyet két pár hurkapálcika vitt egyre távolabb. A fiatalok vonatra szálltak, az úti cél budapesti átszállással a kéktúra kiinduló pontja, Miskolc volt. A célállomásra este 10 körül érkeztek, ahol az út porát a restiben egyegy üveg kólával öblítették le. (Ennyit a friss kútvízről.) Az első éjszakát a pályaudvaron töltötték, hogy aztán reggel „frissen” és „üdén” induljanak a kalandos útnak. A pádon töltött éjszaka, az egész napi gyaloglás és a nyári hőség megtette hatását, este hullafáradtan Plörő Kéktúra vertek sátrat, hogy a természet lágy ölén végre kipihenjék magukat. Álmukat azonban idegen és főleg félelmetes zaj (avarzörgés meg ilyesmi) zavarta meg.- Medve vagy farkas lesz - gondolták, ám csak a vadőr ébresztette őket, mondván „ez tájvédelmi terület, sátorozni pár kilométerre odébb, a kempingben lehet.” A fiatalok félkómásan nekiláttak a sátorbontásnak, ám amikor az őr tisztes távolba ért, visszakucorodtak a félig lebontott sátorba, ahol reggelig, pontosabban pirkadatig húzták a lóbőrt. A hajnali, kényszerű kelést a korai világosság, a reggeli döbbenetét pedig a ruhák tetejére csomagolt szalámi okozta. A nyári hőség hatására ugyanis kiolvadt a hazai, melytől csupa kolbászzsír lett az egész hóbelevanc! A nap folyamán többször eltévedtek, és már kezdett elegük lenni az egészből, amikor egy úttörőtáborra bukkantak. A „nagy túrázókat” a gyerekek mélységes tisztelettel, a nevelők őszinte sajnálattal és bőséges vacsorával fogadták. A fiatalok még szállást is kaptak, majd elbúcsúztak, mondván reggel, mire felkel a tábor, ők már rég úton lesznek. Mikor felébredtek - úgy dél körül - úgy döntöttek, hogy a miskolci strandon folytatják a túrát, ezt egy lájtos pályaudvari alvás után megismételték másnap is. A kéktúrának annyi, ezt valahogy érezték (négy napja voltak úton, de a tervezettből még egyetlen kilométert se tettek meg), új úti célra volt tehát szükség, melyet egyöntetű szavazással a délegyházi nudista strandban határoztak meg. Vonattal vissza Pestre, majd onnan irány Délegyháza, ahova késő délután érkeztek. A két szutykos, kolbászszagú kamasz boldogan trappolt be a strandra, ám magukkal hozták a rossz időt is, úgy hogy még mielőtt akár egy cicit is láttak volna, leszakadt az ég! Csuromvizesen és persze mérhetetlenül csalódottan battyogtak vissza az állomásra, hogy újabb úti célt tűzzenek ki maguk elé, ami végül a Balaton lett. Itt derült ki, hogy nem csak a kéktúrán, de az arra szánt kereten is túlléptek (kóla- és jégkrémhegyek), melynek köszönhetően kempingre már nem igazán maradt pénzük. De nem adták fel! Kerestek egy félig kész házat, s annak a garázsába cuccoltak be. A következő meglepetés a tulaj betoppanásával másnap hajnalban érte őket. A gazda szerencsére nem csinált balhét, helyette üzletet ajánlott: hajnaltól délig falazás, délután jöhet strand, és övék egy egész hétre a garázs. Visszaemlékezve ez volt a kalandos nyaralás legszebb időszaka. Férfiasán kemény délelőtt csajozós délutánokkal. A kéktúrára itthon már csak egy kínosan érzékeny helyen megbúvó kullancs emlékeztetett. Hahn Szilvia Fotók: Szaffenauer Ferenc (fent), Csahóczi Fotó (lent)
