Paksi Hírnök, 2007 (16. évfolyam, 1-24. szám)
2007-05-04 / 9. szám
4 VÁROS * Átírták a terveket Egyeztető fórumot szervezett a Dél-Dunántúli Fejlesztési Ügynökség, hogy a paksi kistérség fejlesztési elképzeléseit összegző cselekvési tervet egyeztessék és összehangolják a lehetőségekkel. A tanácskozásra az önkormányzatok képviselői mellett a turizmusban és oktatásban érintetteket hívták, lévén ezek a kiemelt fejlesztési területek. Az ügynökség szakemberei javaslatot tettek néhány tervbe épített elképzelés módosítására a sikeres pályázat érdekében. Illetve egyes esetekben arra ösztönözték a résztvevőket, hogy más forrásra pályázzanak. Kiemelték azt a komplex turizmusfejlesztési koncepci-Befejeződött a dunakömlődi faluház népfőiskolájának hetedik szemesztere, amelynek előadásait tavaly októberben kezdték. A tizenegy foglalkozáson többségében népfőiskolái tagok voltak az előadók, akik a legkülönbözőbb témákban osztották meg ismereteiket, tapasztalataikat, szaktudásukat a hallgatósággal. A találkozókon téma volt többek között a méhek és a méz, a fizikoterápia, konyhai fortélyok és praktikák, a tavaszi kerti munkák. Arról is szó volt, hogy milyen volt Dunakömlőd régen és milyen ma, valamint régi helyi rendezvényekről készült felvételeket is megnéztek egy alkalommal, a borverseny után pedig a dunakömlődi borokról hallhattak színvonalas előadást az érdeklődők. Mindezek mellett három vendégelőadót is fogadott a közösség. Ellátogatott hozzájuk dr. ót, mely Paks-központú ugyan, de a környékbeli települések turisztikai attrakcióit is magába foglalja. A szakemberek egyik javaslata például az volt, hogy a dunaföldvári várra vonatkozó fejlesztéseket is kapcsolják össze a térségi elképzelésekkel, s ne önállóan vegyenek részt pályázaton. A tervezett falugondnoki hálózat fejlesztésére - mint mondták - a Regionális Operatív Program keretében nem lesz lehetőség a következő két évben. A szakemberek javaslatai alapján elképzelt változások csak akkor kerülnek érvényre, ha a kistérségi tanács elfogadja az új dokumentumot. -tünde-Say István, aki „Van-e egy településnek lelke” címmel tartott előadást, illetve két ifjú tudor is bemutatkozott, a dunakömlődi Raffai Veronika ázsiai régészeti feltárások világába kalauzolta el a közönséget, míg a záró foglalkozáson meghallgatták dr. Tarisznyás Györgyi történetét Vácz N. Vivientől, közkívánatra. A programot rendszeresen látogatók között tizenhat oklevelet osztottak ki. A népfőiskola hagyományaihoz tartozik, hogy a következő sorozat szervezésnél figyelembe veszik a résztvevők igényeit, azaz, hogy miről hallanának szívesen, tájékoztatott Bodó Katalin. A faluház vezetője hozzátette, még nem alakult ki az újabb szemeszter végleges programja, de a javaslatok, tervek között szerepel például a környezetvédelem és az alternatív gyógyászat.-gyöngy-A harmadik volt a paksi borversenyek sorában a „hivatalos”, azaz amelyet az önkormányzat hirdetett meg közösen a hegyközséggel. Az értékelés a hagyományos rendben zajlott, az eredményhirdetés is, így a Prelátusban kerítettek rá sort. A 2007-es rendezvény mérlege szerint a nevezett borok hetven százaléka lett érmes, a 163 mintából a többség, 87 vörös volt, s tíz rosét, négy sillert is értékelt a zsűri, mely összesen 13 aranyat, 48 ezüst és 53 bronzérmet osztott ki. Fehérek közül Várszegi Ferenc olaszrizlingje, vörösek közül Mayer István merlot-ja kapta a legmagasabb pontszámot, a leg-Levélben köszönte meg Mézes Sándor, Galánta polgármestere a paksiak adományát, melyet március végén adtak át a szlovák testvérvárosnak. Hajdú János polgármester és Herczeg József tanácsnok vezette a delegációt, melynek tagjai a Kodály Zoltán Alapiskolának vittek hat citerát ajándékba. Az iskola és a paksi művészeti iskola már régóta kapcsolatban áll egymással, a Kodály növendékei már részt vettek a paksiak által szervezett jobb rosét pedig Feil Zoltán készítette. A hagyományos paksi bor, azaz a siller versenyében egy sem érte el az aranyéremhez szükséges pontszámot. Megválasztották idén is Paks város borát, itt a minőség mellett elégséges mennyiséggel is rendelkezni kellett, hiszen ebből Paks önkormányzata reprezentációs célra vásárol. Ebben az évben ezt a címet Pach József olaszrizlingje viseli, ületve a vöröseknél Spiesz József cabernet sauvignonja. Spiesz József már második alkalommal büszkélkedhet azzal, hogy ő készítette a város borát.-vtkoncerten, de balatoni táborozásokon, csereüdüléseken is találkoztak a két partnerváros fiataljai. Az iskola alapításának 55. évfordulóján, 2005-ben jártak paksiak Herczeg József vezetésével az intézményben, s akkor döntöttek úgy, hogy megajándékozzák hat citerával. A hangszereket a paksiak elkészíttették, az iskola zenekara pedig azonnal ki is próbálta azokat, és kis koncerttel köszönte meg az adományt. -vida-Véget ért a szemeszter Citera a testvérvárosnak Fotó: Molnár Gyula Kiválasztották a város borát