Paksi Hírnök, 2007 (16. évfolyam, 1-24. szám)

2007-04-20 / 8. szám

8 MOZAIK A napokban lebonyolított ál­talános iskolai és óvodai be­­íratások során az intéz­ményválasztás feltételei megfeleltek az elmúlt évek gyakorlatának, azaz elsődle­ges szempontot a kijelölt körzetek jelentettek, de to­vábbra is élhettek az érin­tett családok a már jól is­mert kedvezményekkel. Emellett jelezhette a szülő', ha nem a körzet szerinti is­kolába szeretné járatni a gyermeket, ilyen esetben várólistára került. Sorsolás­ra sem volt szükség, minden igénynek eleget tudtak ten­ni. A Bezerédj Általános Is­kolába ötven, a Deák Ferenc Általános Iskolába ötvenegy, a II. Rákóczi Ferenc Általá­nos Iskolába pedig hatvan­hat gyermeket írattak be a szülők. A Bezerédjben és a Deákban kettő, a II. Rákóczi iskolában pedig három első osztály indul szeptember­ben, mondta el Teli Edit ok­tatási referens. A Balogh Antal Katolikus Általános Iskola és Gimnáziumban is volt már beiratkozás. Eddig 35 gyermek jelentkezett az intézménybe, de a létszám még változhat, mivel a kör­nyező településekről is vár­ják a leendő elsősöket, tájé­koztatott Stallenbergerné Madarász Veronika iskola­­igazgató. A Gazdag Erzsi Általános Iskolában egy osz­tályt indítanak szeptember­ben. Ebben az intézmény­ben nincsen kijelölt nap a beíratásra, a jelentkezőket folyamatosan várják még augusztusban is. Felvételt csak szakértői véleménnyel nyerhetnek a gyerekek, il­letve a kollégiumi hely iránti igényüket is jelezniük kell. Jelenleg hét településről járnak hozzánk gyermekek, mondta el érdeklődésünkre Jantyik Margit igazgató. A leendő óvodások szüleinek is most kellett intézményt vá­lasztaniuk. Az óvodaválasz­tásnál nincsenek kijelölt körzetek Pakson, eddig a Benedek Elek Óvoda tag­óvodáiba kilencvenhét, a Napsugár Óvoda tagintéz­ményeibe pedig hetven gyermeket írattak be a szü­lők, de ezek a számok még változhatnak.-gyöngy-Dévára készülnek Dévára szervez utazást a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom paksi tag­­szervezete. Lampert Mari­ann elnök elmondta, felvet­ték a kapcsolatot az ott lévő árvaházzal, s Böjté Csabával. A szerzetessel egyeztetve döntöttek úgy, hogy gyer­meknapot szerveznek az ott élő gyerekeknek, fiatalok­nak. Már több paksi és kör­nyékbeli fiatal jelezte, csatla­kozik a május végi utazáshoz. A dévai Magyarok Nagyasz­­szonya Kollégiumban lakó gyerekeket gazdag program­mal szeretnék meglepni. Szerveznek számukra sor­versenyeket, labdajátékokat, kör- és sorjátékokat. Visznek társasjátékot, terveznek me­seolvasást. Ha lesz rá lehető­ség, tábortüzet gyújtanak majd, s egy bábjátékot is ké­szülnek előadni. Ehhez még várják az ötleteket és adomá­nyokat is, kivéve ruhaneműt és cipőt, mert abból van elég, mondta Böjté Csabára hivat­kozva Lampert Mariann. A programot június elsejére tervezik, ezért már május utolsó napjaiban útra kel a csoport. -vt-Büchenbachban vendéges­kedett a Vak Bottyán Gim­názium kórusa. A látogatás karnagyuk, Hádingerné Lamm Juditnak köszönhe­tő, aki németkéri. A két te­lepülés között ugyanis testvértelepülési viszony van. így került sor a meg­hívásra, ami nem csupán egy fellépés volt, hanem összekötötték egy nürnber­gi városnézéssel, illetve jártak Bayreuthban Richard Wagner és Liszt Ferenc sírjánál is. A kórus tízéves, négy éve már járt Büchenbachban, egyébként főként helyi ren­dezvényeken mutatkozik be. Most nem egyedül ment az énekkar. - Velünk utaz­tak Hermész Anita tanítvá­nyai, a kötélugró csoport és a Sugárzó Lányok, Weisz Ági, aki ritmikus gimnaszti­kával foglalkozik. Volt egy népzenei szekciónk a Pro Artisban tanuló diákokból, illetve a gimi egykori diák­ja, Árki Zsuzsa párjával néptáncot táncolt - foglalta össze Hádingerné Lamm Judit. A tanárnő elmondta, több mint kétórás progra­mot adtak, melynek elején az énekkar játszotta a fő­szerepet komolyzenei ösz­­szeállításával, később pedig, mintegy kiegészítőként könnyebb darabokkal álltak színpadra. A következő fel­lépés a gimnázium Tavaszi randevú elnevezésű prog­ramján lesz. A diákok útját az iskola tehetséggondozó alapítványa támogatta.-tünde-Fotók: Szaffenauer Ferenc Zökkenőmentes beiskolázás Zenés körút

Next

/
Thumbnails
Contents