Paksi Hírnök, 2006 (15. évfolyam, 1-22. szám)

2006-03-10 / 5. szám

8 MOZAIK Hajnalig ropták a lovasok Újjáalakult múzeumbarát kör A paksi lovasok, s barátaik lo­vas bált tartottak Biritón, a szakképző iskola éttermében. Csupán baráti összejövetel­nek indult, népes vendégsere­get felvonultató program lett belőle: mintegy kétszázan gyűltek össze. A szervezők igyekeztek mindent megten­ni a bál sikeréért, meghívták a pécsi Eurodance Táncstúdi­ót, melynek egy csoportja western összeállítással káp­ráztatta el a közönséget. A fellépők közül ketten nem vol­tak teljesen vadidegenek a közönség számára, egyikük, ifjabb Fritz János paksi; a szólótáncos pedig néhány éve A Pákolitz István Városi Könyvtár és a Bor-dámák Paksi Egyesülete közös meghívására verseskötetei­­ből tartott felolvasással egybekötött bemutatót Kis Pál István szekszárdi költő. A vendégeket Tóthné Né­meth Irén, az egyesület el­nöke köszöntötte, majd Gu­tái István, a könyvtár veze­tője vette át a szót, aki, mi­után bemutatta a költőt és alkotásait, rövid irodalmi ismertetővel bevezetést adott a rendezvényhez. A költeményeket Teli Edit versmondó és maga Kis Pál a tavaszi fesztiválon elnyerte a Mister Atom címet. A vérbő produkción túlmenően az igen értékes nyereményekkel kecsegtető tombola örven­dett népszerűségnek, a leg­szerencsésebb bálozók egyi­ke párjával két éjszakát tölt­het a kistápéi Zichy Parkho­telben, ahol egyebek között wellness szolgáltatások vár­ják. A bálozók egyébként haj­nalig táncoltak Kiss Lajos és társa zenéjére, s abban álla­podtak meg, hogy ezentúl minden esztendőben tarta­nak lovas bált, sőt egyéb kö­zös programokat is. István olvasta fel a közön­ségnek. Az igen kellemes hangulatú költői est közép­pontjában a verssorokban megörökített szőlő és bor, a líra és a nő mint a költészet ihletője állt. Az este folya­mán Kis Pál István a Négy­­szemközt az Úrral, az In Baccho et Venere (Versek a borok szerelméről és a sze­relmek boráról), valamint a Mirtuszlevelek Bakkhosz szekszárdi kertjéből (Korty­adagoló időmértékek jeles alkalmakra) című kötetei nyertek bemutatást. LANNA A helyi hagyományok felele­venítését, a helytörténeti ér­tékek és a múzeumi rendez­vények, események pártfogá­sát tűzte ki célul maga elé az újonnan megalakult Múze­umkedvelők Egyesülete. A csoportot alkotó csaknem harminc fő Múzeumbarátok Köre néven tevékenykedett idáig a Városi Múzeumban Kernné Magda Irén és dr. Wartig László vezetésével. Az új egyesület elnöke Örvös Fe­renc, titkára Pintér Gabriella, a Városi Múzeum munkatár­sa lett. Az első összejövetelen összeállították az éves prog­ramot. Ebben szerepelnek helytörténeti előadások, mú­zeumlátogatással egybekö­tött kirándulások, és meghí­vott előadók által prezentált programok egyaránt. Az alakuló ülésen már elő­adáson is részt vehettek a helytörténetet kedvelők, új­donsült elnökük, Örvös Fe­renc jóvoltából, aki „Paks tör-Filmklub Második összejövetelét tar­tották annak a filmklubnak, amely az „Egészséges iskolá­kért egészségfejlesztési pro­jekt” keretében valósult meg, a „Jövő Drogok Nélkül” Ala­pítvány és a városi egészség­­nevelés szervezésében, az ESZI ületve a Vak Bottyán Gimnázium kortárssegítői­nek közreműködésével. - Eb­ben az évben arra helyezik a hangsúlyt, hogy minél több oldalról körüljárják az egész­téneti és társadalmi életéről a két világháború között” cím­mel tartott érdekes beszámo­lót. Ebben először vázolta, hogy a korabeli lakosság vi­szonylagos felekezetenkénti elkülönülésben élt. Ezt a tényt először az oktatás hely­zetének felvázolásával tá­masztotta alá, majd élmény­szerű visszaemlékezés kere­tében - az előadásba helyen­ként bekapcsolódó hallgató­sággal együtt - a közösségi rendezvények szokásos me­netét elevenítette fel. A jelen­lévők nagy részében kellemes emlékeket ébresztett a kora­beli lakodalmak, bálok, soro­zások és irodalmi színpadi előadások szokásos lefolyásá­nak emlegetése, melyben az ifjabbak is találtak érdekes kortörténeti momentumokat. A Múzeumkedvelők Egye­sülete nyitott, minden érdek­lődőt várnak tagjaik sorába ségfejlesztés, a drogpreven­ció kérdését úgy, hogy nem csak szavakkal, hanem gya­korlatiasabb programokkal ösztönzik a fiatalokat az egészséges, mozgásban gaz­dag életmódra - mondta el dr. Vöröss Endréné egészségne­velő. A filmklubot a diákok érdeklődése hívta életre. A filmet minden esetben a kor­társsegítők választják ki, majd a vetítés után megbe­szélik a látottakat.- Sok érdekes gondolat mé­lái fel a filmek kapcsán, az eddigi alkalmakon szinte kér­dezni sem kellett - mondta el tapasztalatait Kozma Győző kortárskoordinátor, az ESZI tanára. A fiatalok elláto­gattak a pécsi drogambulan­ciára, és megrendezik a „Légy az egészség rabja” el­nevezésű, középiskolásoknak szóló, megyei vetélkedőt.-gyöngy-Fotók: Vida Tünde (fent), Szaffenauer Ferenc (lent)-vt-Költői est a Prelátusban és programjaikra. S. Szabó

Next

/
Thumbnails
Contents