Paksi Hírnök, 2006 (15. évfolyam, 1-22. szám)
2006-11-17 / 22. szám
14 MOZAIK Mit süt-főz ma? Márkus Zalán Mindig is tudtam, hogy az élet a legnagyobb dramaturg. A minap - még nem volt riportalanyom - egy szórakozóhelyre vitt az utam, ahol a tulaj néhány cimborájával épp egy korábbi cikkemet tárgyalta ki. Amikor beléptem az ajtón, csak rám néztek és annyit mondtak, hogy „Csiszicsuka”. Én pedig álltam bután, és persze lövésem sem volt róla, hogy miről beszélnek. Gyors magyarázat után leesett a tantusz és máris támadásba lendültem - “Zalán! Te szoktál fózni?” Az igenlő válasz után nem volt menekvés. „Akkor a következő alany te leszel!” A fiatalember, aki amellett, hogy azt a bizonyos vendéglátó egységet működteti, élelmezésvezetőként dolgozik. így persze érthető, hogy bejáratos a konyhába. Bár mint mesélte, a családban ezen a téren is megoszlanak a feladatok: ő inkább főzni szeret, felesége Andi pedig sütni. A nem is oly rég készített „Fincsi kacsa” pedig közös kedvenc. Zalán kreativitása rögtön az elején meg-Hozzávalók: személyenként 1 db bőrös kacsamell, 1-2 fej fokhagyma, só, bors, 4- 5 ek. áfonyalekvár, 1 ek. mustár, kevés vörösbor. mutatkozott: a kacsa bőrös felét irdaljuk be, háromszög vagy rombusz alakúra vagy akár csíkosra, kinek mi tetszik jobban. (Hogy egy élelmezésvezetőnek mi mindenre kell figyelnie?!) A bőr alá tűzdeljünk fokhagymát. Minden zsiradék nélkül tegyük serpenyőbe, majd egy másik, vízzel megtöltött tállal vagy lábassal nyomjuk még jobban a husikat az edény aljára. így süssük 6-8 percig, illetve addig, míg jól kiengedi a zsírját. Fordítsuk meg a melleket, sózzuk, borsozzuk, és a maradék fokhagymával szórjuk meg. 200 fokra előmelegített sütőbe már felső edény nélkül, viszont alufóliával betakargatva tegyük. Tíz percen át hagyjuk így, majd vegyük le róla a fóliát, és addig süssük, míg ropogós piros nem lesz. A kisült zsír egy részét tegyük kistálba, kanalazzuk hozzá az áfonyalekvárt és a mustárt, öntsük fel vörösborral, forraljuk össze, és már tálalhatunk is. Zalán és családja édeskésebben szereti az öntetet, de az arányokat megint csak ízlésünkre bízta. Egyébként elmondta, képes akár két fincsi kacsát is megenni egy ültő helyében mindenféle köret nélkül, de ha vendégeket várunk, készíthetünk mellé krumplipürét is. Ha pedig a vacsorát jóféle itallal szeretnénk leöblíteni, akkor is érdemes Zalánt keresni, mert nemcsak a kacsa, de az általa kevert koktélok is fenségesek. sete Városi legenda az a sztori, amit valamilyen formában már sokan hallottak, de hogy kivel és hol is történt az eset, arra már senki nem emlékszik. A baráti körben, kollégák között, fodrásznál vagy éppen kocsmában szájról-szájra terjedő történeteknek közös jellemzője, hogy mindig egy ismerős ismerőse a főszereplő, név, forrás sose kerül elő. Ezek az érdekes, bizarr vagy nevetséges történetek azután gyakran meg-megjelennek az interneten, és persze a bulvárlapok hasábjain. Mindenki ismeri a például „rázós malterkeiférő" történetét. A sztori szerint a fent említett építőipari segédeszköznek rossz volt a szigetelése, igy amikor az egyik munkás azt látta, hogy a haverját rázza a malterkeverő - hogy megszakítsa az áramkört - szívlapáttal hatalmasat vágott a karjára. Mint utóbb kiderült, a szerencsétlen fickó csak egy kavicsot akart kirázni a Szandijából. Azt, hogy eközben a keverőbe kapaszkodott, törött keze bánta. A történet bejárta az egész országot, de azon sem csodálkoznék, ha határainkon kívül is ismert lenne. Mivel városi legendáról van szó, természetes, hogy mindenki saját városához, falujá-Plörő Városi legenda hoz kötve adja elő. Az én sztorim talán ebben különbözik a többi legendától, ez, ha minden igaz, Pakson vagy valamelyik Paks melletti településen történt. Én legalábbis így hiszem! Történt egyszer, hogy új lakó költözött a faluba, Végh úr, (nevezzükigy) udvarias emberiévén már másnap felkereste szomszédját, illendően bemutatkozott, majd átinvitálta őket a saját házába. A férfi nem titkolt büszkeséggel vezette végig a Horváthékat (de lehetnének Kovácsék is) a szobákon, megmutatta, mit alakítottak át, hogyan rendezték be a konyhát. Az udvarra érve lázas izgalom lett rajta úrrá, a felfokozott lelkiállapot okozója a család szeme fénye, a családfő büszkesége egy angóra nyúl volt. Norbi - mert hogy így hívták - már több országos és nemzetközi díjat is elnyert, és mint Horváthék megtudták, értéke pénzben ki sem számítható. A ketrec előtt aztán majd egy órán át hallgatták a nyúlról, őseiről és utódjairól szóló dicshimnuszt, s mivel beszéd közben Végh úr szemében különös tűz lobogott, felmerült bennük a gyanú; a kapcsolat gazda és a nyúl között több mint baráti... A végtelenül unalmas előadás után megitták a pertut, majd mielőtt még újra szóba jött volna Norbi, elhúzták a csíkot. A döbbenet, melyet Horváthék kutyája okozott, három nap múlva tagiózta le a családot. Cézár egy szép kora nyári reggelen láthatóan büszkén mutatta meg gazdájának legújabb szerzeményét, Norbit! A nyúl mocskosán, sárosán és visszavonhatatlanul döglötten lógott az eb szájában. Most mit csináljanak?! Öszszeveszni az új szomszéddal nem akartak, fizetni még úgy sem, így hát más megoldást kellet találni a kínos szituáció elkerülésére. f\z ördögi terv a családfő agyából pattant ki. Fogták a nyulat, berakták a fürdőkádba, majd samponnal - hogy a szőre szép, és fényes legyen - alaposan lecsutakolták, majd hajszárítóval pihe-puhára szárították. A végeredmény magáért beszélt, Norbi szebb volt, mint újkorában! A döglött nyulat ezután visszacsempészték a ketrecébe, azt a látszatot keltve, mintha halála a természet kifürkészhetetlen akarata lenne. Végh úr még aznap este felkereste kedves szomszédait. Összetörtén tudatta velük Norbi halálát, és természetesnek vette, hogy a mély gyászban, őszinte társra talált Horváthék személyében. Elmondta, hogy ő már elfogadta a tényt, hogy Norbi örökre elment, és már megbékélt volna a sorával, ha nem éri sokként a látvány, ami ma fogadta. A három napja megdöglött és eltemetett nyúl ugyanis ma délutánra rejtélyes módon visszakerült a ketrecébe, méghozzá hófehérre csutakolva! Hahn Szilvia Fotók: Molnár Gyula (fent), Csahóczi Fotó (lent)
