Paksi Hírnök, 2006 (15. évfolyam, 1-22. szám)

2006-11-17 / 22. szám

14 MOZAIK Mit süt-főz ma? Márkus Zalán Mindig is tudtam, hogy az élet a legna­gyobb dramaturg. A minap - még nem volt riportalanyom - egy szórakozóhelyre vitt az utam, ahol a tulaj néhány cimborá­jával épp egy korábbi cikkemet tárgyalta ki. Amikor beléptem az ajtón, csak rám néztek és annyit mondtak, hogy „Csiszi­­csuka”. Én pedig álltam bután, és persze lövésem sem volt róla, hogy miről beszél­nek. Gyors magyarázat után leesett a tan­­tusz és máris támadásba lendültem - “Za­lán! Te szoktál fózni?” Az igenlő válasz után nem volt menekvés. „Akkor a követ­kező alany te leszel!” A fiatalember, aki amellett, hogy azt a bizonyos vendéglátó egységet működteti, élelmezésvezetőként dolgozik. így persze érthető, hogy bejára­tos a konyhába. Bár mint mesélte, a csa­ládban ezen a téren is megoszlanak a fel­adatok: ő inkább főzni szeret, felesége Andi pedig sütni. A nem is oly rég készí­tett „Fincsi kacsa” pedig közös kedvenc. Zalán kreativitása rögtön az elején meg-Hozzávalók: személyenként 1 db bőrös kacsamell, 1-2 fej fokhagyma, só, bors, 4- 5 ek. áfonyalekvár, 1 ek. mustár, kevés vörösbor. mutatkozott: a kacsa bőrös felét irdaljuk be, háromszög vagy rombusz alakúra vagy akár csíkosra, kinek mi tetszik job­ban. (Hogy egy élelmezésvezetőnek mi mindenre kell figyelnie?!) A bőr alá tűz­deljünk fokhagymát. Minden zsiradék nélkül tegyük serpenyőbe, majd egy má­sik, vízzel megtöltött tállal vagy lábassal nyomjuk még jobban a husikat az edény aljára. így süssük 6-8 percig, illetve ad­dig, míg jól kiengedi a zsírját. Fordítsuk meg a melleket, sózzuk, borsozzuk, és a maradék fokhagymával szórjuk meg. 200 fokra előmelegített sütőbe már felső edény nélkül, viszont alufóliával betakar­gatva tegyük. Tíz percen át hagyjuk így, majd vegyük le róla a fóliát, és addig süs­sük, míg ropogós piros nem lesz. A kisült zsír egy részét tegyük kistálba, kanalaz­zuk hozzá az áfonyalekvárt és a mustárt, öntsük fel vörösborral, forraljuk össze, és már tálalhatunk is. Zalán és családja édeskésebben szereti az öntetet, de az arányokat megint csak ízlésünkre bízta. Egyébként elmondta, képes akár két fin­csi kacsát is megenni egy ültő helyében mindenféle köret nélkül, de ha vendége­ket várunk, készíthetünk mellé krumpli­­pürét is. Ha pedig a vacsorát jóféle itallal szeretnénk leöblíteni, akkor is érdemes Zalánt keresni, mert nemcsak a kacsa, de az általa kevert koktélok is fenségesek. sete Városi legenda az a sztori, amit valamilyen for­mában már so­kan hallottak, de hogy kivel és hol is történt az eset, arra már senki nem em­lékszik. A baráti körben, kollé­gák között, fodrásznál vagy éppen kocsmá­ban szájról-szájra terjedő történeteknek közös jellemzője, hogy mindig egy ismerős ismerő­se a főszereplő, név, forrás sose kerül elő. Ezek az érdekes, bizarr vagy nevetséges tör­ténetek azután gyakran meg-megjelennek az interneten, és persze a bulvárlapok hasábjain. Mindenki ismeri a például „rázós malterke­­iférő" történetét. A sztori szerint a fent említett építőipari segédeszköznek rossz volt a szige­telése, igy amikor az egyik munkás azt látta, hogy a haverját rázza a malterkeverő - hogy megszakítsa az áramkört - szívlapáttal hatal­masat vágott a karjára. Mint utóbb kiderült, a szerencsétlen fickó csak egy kavicsot akart kirázni a Szandijából. Azt, hogy eközben a ke­verőbe kapaszkodott, törött keze bánta. A tör­ténet bejárta az egész országot, de azon sem csodálkoznék, ha határainkon kívül is ismert lenne. Mivel városi legendáról van szó, termé­szetes, hogy mindenki saját városához, falujá-Plörő Városi legenda hoz kötve adja elő. Az én sztorim talán ebben különbözik a többi legendától, ez, ha minden igaz, Pakson vagy valamelyik Paks melletti te­lepülésen történt. Én legalábbis így hiszem! Történt egyszer, hogy új lakó költözött a falu­ba, Végh úr, (nevezzükigy) udvarias emberié­vén már másnap felkereste szomszédját, illen­dően bemutatkozott, majd átinvitálta őket a sa­ját házába. A férfi nem titkolt büszkeséggel ve­zette végig a Horváthékat (de lehetnének Ko­vácsék is) a szobákon, megmutatta, mit alakí­tottak át, hogyan rendezték be a konyhát. Az udvarra érve lázas izgalom lett rajta úrrá, a fel­fokozott lelkiállapot okozója a család szeme fénye, a családfő büszkesége egy angóra nyúl volt. Norbi - mert hogy így hívták - már több országos és nemzetközi díjat is elnyert, és mint Horváthék megtudták, értéke pénzben ki sem számítható. A ketrec előtt aztán majd egy órán át hallgatták a nyúlról, őseiről és utódjai­ról szóló dicshimnuszt, s mivel beszéd közben Végh úr szemében különös tűz lobogott, fel­merült bennük a gyanú; a kapcsolat gazda és a nyúl között több mint baráti... A végtelenül unalmas előadás után megitták a pertut, majd mielőtt még újra szóba jött vol­na Norbi, elhúzták a csíkot. A döbbenet, melyet Horváthék kutyája oko­zott, három nap múlva tagiózta le a családot. Cézár egy szép kora nyári reggelen láthatóan büszkén mutatta meg gazdájának legújabb szerzeményét, Norbit! A nyúl mocskosán, sá­rosán és visszavonhatatlanul döglötten lógott az eb szájában. Most mit csináljanak?! Ösz­­szeveszni az új szomszéddal nem akartak, fi­zetni még úgy sem, így hát más megoldást kellet találni a kínos szituáció elkerülésére. f\z ördögi terv a családfő agyából pattant ki. Fog­ták a nyulat, berakták a fürdőkádba, majd samponnal - hogy a szőre szép, és fényes le­gyen - alaposan lecsutakolták, majd hajszárí­tóval pihe-puhára szárították. A végeredmény magáért beszélt, Norbi szebb volt, mint újko­rában! A döglött nyulat ezután visszacsem­pészték a ketrecébe, azt a látszatot keltve, mintha halála a természet kifürkészhetetlen akarata lenne. Végh úr még aznap este felke­reste kedves szomszédait. Összetörtén tudat­ta velük Norbi halálát, és természetesnek vet­te, hogy a mély gyászban, őszinte társra talált Horváthék személyében. Elmondta, hogy ő már elfogadta a tényt, hogy Norbi örökre el­ment, és már megbékélt volna a sorával, ha nem éri sokként a látvány, ami ma fogadta. A három napja megdöglött és eltemetett nyúl ugyanis ma délutánra rejtélyes módon vissza­került a ketrecébe, méghozzá hófehérre csu­takolva! Hahn Szilvia Fotók: Molnár Gyula (fent), Csahóczi Fotó (lent)

Next

/
Thumbnails
Contents