Paksi Hírnök, 2006 (15. évfolyam, 1-22. szám)
2006-11-17 / 22. szám
MOZAIK 13 Kalendárium: András-nap Ugyani járom, párnám mászom, Mondd meg András, ki lesz a párom!” Bizony, bizony, András a mi emberünk! Ő mondja meg a hajadonoknak (én természetesen ideveszem az elvált és özvegyasszonyokat is), hogy ki lesz az a férfiú, aki karácsonykor - ha nem most, hát jövőre - leánykérőbe jön. András - november 30-a - ugyanis az egyik legfontosabb házasságjósló, férjszerző nap. Ekkor kerülnek a cédulácskákra írt férfinevek a gombócba, hogy az első, amelyiket a forró víz felvet, megmutassa, ki legyen a leány (vagy asszony) férjeura, ekkor kerül a párna alá a sokágú andráscsillag is, a sugaraira írt férfinevekkel, hogy amelyik az esti letépdesés utoljára marad, az érkezzék karácsonykor leánykérőbe. Az ólom- és gyertyaöntésnél a jövendőbeli foglalkozására próbálhatunk meg fényt deríteni, az öntvény formája mutatja meg, hogy milyen szakmája lesz férjurunknak. (Szeretném én látni azt a pacát, ami termékmenedzsert vagy humánpolitikai főmunkatársat mintáz!) Izgalmas praktikának számít a zsúpfedeles házak ereszének megrázása is. Az izgalom manapság már a zsúpfedeles ház keresésével kezdődik. Szóval ez esetben a köténybe hulló magból jósolhatunk: Ha a kötőnkbe búzamag hull, jómódú, ha rozsmag, akkor szegény legény jön kérőbe, ha pedig pondró potytyan az ölünkbe, nos, akkor gyermekáldás elé nézünk. Arról sajnos nem szól a fáma, hogy milyen státuszban adunk életet a gyermekecskének, férjes, avagy nem férjes asszonyként. Nemcsak András-napkor szokásos praktika a hallgatózásból való jóslás, melynek legismertebb formája az ól rugdosása. Ez esetben ahányat röffen a disznó, annyi év múlva megyünk férjhez. (A velem egykorúak jó, ha egy csendes, öreg disznót választanak.) Másfajta mágikus praktikákat magányosan, titokban kell elvégeznünk. Ilyen az álomból jóslás: állítólag ha egész nap böjtölünk, este a párnánk alá férfiruhaneműt rejtünk, megálmodjuk, hogy ki lesz a férjünk. Mert hogy: „Aki böjtöl András napján, vőlegényt lát éccakáján!” Persze addig még néhányat aludnunk kell, de semmi gond, a türelmetlenebbeknek ott van Katalin, aki szintén segíthet. A feladat leányt, asszonyt próbáló, ugyanis mezítláb kell különféle ágakat lopni, lehetőleg többféle fáról, amely, ha karácsonyig kizöldül - és nem kerültünk kórházba hólyaghuruttal -, rögvest férjhez mehetünk! A stréberebbek fiúneveket is adhatnak az ágaknak, hogy aztán az elsőnek kivirágzott ág megmutassa, ki is lesz a férjük. E napon a legények is tudakozódhatnak jövőjüket illetően. Ha párnájuk alá lopott leányinget tesznek, megálmodják jövendőbelijüket. A fent említett praktikák hatékonyságáért, az elmúlt 100-150 évben senki nem vállalt felellőséget. így én sem teszem. Hahn Szilvia Emberpiszok Sokan sokszor emelnek szót a kutyapiszok miatt. Persze a lelkes környezetvédők nem az ebeknek, hanem gazdáiknak szánják felháborodásukat a parkokban, járdákon elpottyantott kutyagumi miatt. Egyre inkább dívik a lovassport, s terjedésével megjelenik - sokszor nem éppen a legmegfelelőbb helyen - a lócitrom is. Ilyenkor sem a négylábúakra haragszunk, hanem gazdáikra, akik nem tartottak zsákot, szatyrot, keszkenőt kedvencük rakoncátlan feneke alá. Egy állat nem gondolkodik, ott végzi a dolgát, ahol eléri a szükség, mondhatnánk. De mit gondoljunk arról az embertársunkról, aki az egyik helyi járatos autóbuszt nézte nyilvános WC-nek? Az éjszakai járatok sofőrjei minden bizonnyal tudnának mesélni, mi történik a sötétség leple alatt, de esetünkben korántsem erről van szó. Egy nem éppen szégyenlős utas a Paks és Dunakömlőd utcáit járó csuklós busz hátsó fertályában fényes nappal végezte el a dolgát. Ne gondoljunk arra, hogy szegényt elérte a hasmenés, a nadrágjába csinált, és bár igyekezett megakadályozni, legurult, uram bocsá, lecsorgott egy kis fekália. Hősünk (valószínűleg) nemes egyszerűséggel letolta nadrágját vagy fellebbentette szoknyáját, leguggolt és az utastérbe csinált. A maga után hagyott halom legalább is erről látszott tanúskodni mindaddig, míg szegény 1/1tC- s nénivé avanzsált sofőr ki nem takarította. Hogy mindezt hősünk miként tudta véghez vinni úgy, hogy közben jöttek-mentek az utasok, arról nem szól a fáma. Lehet, hogy, akik látták, úgy megdöbbentek, hogy ijedtükben jól nevelten még papírt is nyújtottak neki. Vida Tünde Papírzacskó, fapartvis mint hangszer Mindennel lehet zenélni, hangzott el azon a bemutató órán, amelyet Tóthné Hanoi Franciska zenetanár tartott a Pro Artis Művészeti Iskola kamaratermében. A szolfézs tanszak egyik ágazata a harmadik éve működő társaszenélés, melyet Tóthné Hanoi Franciska ütőtanár oktat. A gyerekek játékosan, a zene és mozgás újszerű összekapcsolásával, elsősorban a ritmikai képzés és a rögtönzés előtérbe helyezésével kerülnek közel a zenéhez, hangszerekhez. A folyamat lényege a mozgáskoordináció megvalósítása, melynek lépései kezdetben az utánzás, majd a kreativitás, a cél a fantázia felkeltése, a szabad asszociáció és a saját zenei felfogás kialakítása. A tanárnő elmondta, a most harmadik éve oktatott növendékeknél mindez már észrevehető. A még nem igazán elterjedt módszer alapeleme az ének és az ütőhangszerek használata. A fellépő kis növendékek különböző csengettyűk, dobok, csörgők megszólaltatásával mutatták be, amit tanultak, különleges hangszereket is használtak, de a taps, a csettintés, a dobbantás is ritmusjátékot, zenét eredményezett. A bemutató óra legérdekesebb részeként a gyerekek papírzacskóval, fapartvissal, kosárlabdával mutattak be ritmusjátékot, miközben énekeltek vagy mondókákat mondtak. Csillikné Treszl Edina kislánya harmadikos a tagozaton, ezen kívül szolfézst tanul és gitározik. Az édesanya elmondta, élvezik a gyerekek a csoportos zenélést, az órák remek hangulatban telnek, és nagyon szeretik Franciska nénit, jelmezbe öltözésük pedig színesítette a bemutatót. Tóthné Hanoi Franciska szerint a társaszene oktatása során komplex képességek, készségek alakulnak ki a növendékeknél, sokoldalú fejlesztésben részesülnek, és megvalósul a legfontosabb cél: a zenetanulás öröme.
