Paksi Hírnök, 2006 (15. évfolyam, 1-22. szám)
2006-11-03 / 21. szám
VÁROS 5 Tisztújítás Az október elsejei választások óta első ízben tartott ülést a Paksi Többcélú Társulás. Ezúttal csupán tisztújítással foglalkoztak, más napirendet nem tárgyaltak. Hajdú János elmondta, a tisztújításra a megyei közigazgatási hivatal ajánlása szerint került sor, mert a jogi helyzet ez esetben tisztázatlan. Paks polgármesterét megerősítették elnöki tisztségében, és három elnökhelyettest választottak. A következő négyéves ciklusban Dunaföldvár, Nagydorog és Bölcske polgármesterei látják el az alelnöki teendőket. Megválasztották az öttagú pénzügyi, valamint a háromtagú felügyelő bizottságot. Az ülés megtartását az is sürgette, hogy a megyei fejlesztési tanácsokba tagokat kell delegálni, tájékoztatott Hajdú János. Az elnök hozzátette, Tolna megye öt kistérségéből háromnak van erre lehetősége, s természetesen Paks is szeretne élni ezzel. A delegáltak személyére a megyei közgyűlés elnöke, jelen esetben dr. Puskás Imre tesz javaslatot. Korábban Hajdú János személyében volt a paksi térségnek képviselője. Forrásokra várva Nemrégiben megalakult a cigány kisebbségi önkormányzat pénzügyi és szociális bizottsága. Utóbbi elnöke, Kiss Zoltánná elmondta: mindenekelőtt a cigányok beilleszkedését szeretnék elősegíteni. Az elkövetkező négy évben a fő figyelmet a munkanélküli romák elhelyezésére, továbbképzésére, a gyerekek iskoláztatására és a nyugdíjasok segítésére fordítják. Kiss Zoltánná szerint sok munkáltató a származásuk miatt nem alkalmazza a romákat, hiába van szakmájuk. Ez szomorú és ugyanakkor megengedhetetlen, fogalmazott. A pénzügyi bizottság elnökének Farkas Árpádot választották, aki elmondta, jelenleg háromszázezer forint van a kasszájukban, így nem tudnak előre gondolkodni. Büdzséjük felduzzasztására az önkormányzattól várnak támogatást, valamint a 2007-től megnyíló európai uniós forrásokat kívánják igénybe venni. pgr Viharkárok Fákat döntött ki a múlt vasárnap esti vihar Pakson a Kölesdi úton, a Kosár utcában és a Péter utcában. A Paksi Hivatásos Önkormányzati Tűzoltósághoz hat riasztás érkezett. Személyi sérülés, Bán Attila tűzoltási és műszaki mentési osztályvezető tájékoztatása szerint, sehol sem történt. Az orkán erejű szél több helyen zavart okozott az áramellátásban is. A Kosár utcában például áram nélkül maradtak egy időre, mert a fa éppen a villamosvezetékre dőlt rá.-vida-Paks, Dózsa György út 30. (volt Matáv Pont) Tel.: 75/413-764 159 990 Ft TOMTOM ONE EUROPE + NY-Európa GPS navigációs rendszer 3,5“-os, 64 ezer színű kijelző, magyar nyelvű hangnavigáció, bluetooth, beépített akkumulátor, TELJES EURÓPA-TÉRKÉP 49 990 Ft HP PHOTOSMART C4180 fotónyomtató és HP PHOTOSMART M425 digitális fényképezőgép 5 Mpixel felbontással, 3x optikai zoomal. Az otthoni fotólabor ideális ajándék karácsonyra. Az ajánlat november 13-tól elérhető. Sulinet *) expressz / J8W Windows*** *•'*!; J- Home Edition 219 990 Ft FUJITSU SIEMENS AMILO M1450G - 80 GB notebook 15,4“ Glare Panel kijelzővel Pentium M735A, 512 MB RAM 80 GB merevlemez, kétrétegű DVD-íróval WLAN, Intel 900GMA, max 128 MB VGA 4x USB, FireWire, 56k modem, 10/100 Mbps LAN Windows XP Home Idén még vásárolhat Sulinet programban, ne hagyja ki! Akár 60 000 Ft visszaigényelhető! 159 990 Ft LG 26LC2R LCO-tévé 66 cm-es képátló, 16:9 képarány, 500 cd/m2 fényerő, 800:1 kontraszt, HDMI/DVI-csatlakozás, 1366x768 felbontás, HDTV- kompatibilis. 1 tuneres PIP THOMSON 27LB-130S5 LCD-tévé 68 cm képátló, 16:9 képarány, HDMI/DVI- csatlakozás, 1280x728 felbontás, képnézegetés, zenehallgatás pendrive-ról, memóriakártyáról, 100 159 990 Ft oldalas teletext-memória pentium Fotó: Molnár Gyula