Paksi Hírnök, 2006 (15. évfolyam, 1-22. szám)

2006-11-03 / 21. szám

6 VÁROS Aranyéremről álmodnak Minden eddiginél jobb sze­replésben bízva indultak út­nak hétfőn a Neutron kom­mandósai az orlandói világ­­versenyre. Dr. Lengyel Ró­bert, a Neutron Bevetési Osz­tály parancsnoka elárulta, bármelyik éremmel elégedett lenne, de a fiúkkal együtt aranyéremről álmodnak, ami­re szerinte minden esélyük meg is van. A fiúk keményen edzettek annak ellenére, hogy erre külön időt nem tudtak biztosítani, a szolgálatból nem kaptak felmentést. így - mi­ként korábban is - szabadide­jük terhére készültek. A csa­patot szokásos módon egy há­zi válogatón állították össze. Farsang János, Kéri Zoltán, Szász Sándor, Járai Antal, Felhősi László, Kolep János már rutinos versenyzőnek számít. Okét erősíti majd Or­sós Mihály mint mesterlövő. Dr. Lengyel Róbert szerint annak, hogy tavaly nem sike­rült összetettben dobogón vé­gezniük, egy mesterlövő híja volt. Idén éppen ezért egy taggal bővült a csapat, s, ami még segítheti a jobb helyezés elérését, saját fegyverükkel versenyeznek. Kiszállításuk­hoz, ami rendkívül körülmé­nyes, amerikai segítséget kaptak. Dr. Lengyel Róbert esélyei­ket latolgatva arról beszélt, hogy talán az idén a legfelké­szültebb a csapat, nemcsak fizikailag, morálisan is. A fiúk harmincadikén indultak út­nak, hogy a verseny előtt tudjanak ismerkedni a pályá­val, gyakorolhassanak. Maga a kommandós világbajnok­ság, mely a SWAT Round-Up nevet viseli, ötnapos lesz. A Tolna megyét, Magyarorszá­got képviselő paksi gárda ta­valy hatvanhat csapatból ötö­dik helyen végzett, előző év­ben a verseny történetében először álltak külföldi csapat­ként dobogóra. Az orlandói versenyt huszonnegyedik al­kalommal rendezik meg.-vt-Márkus Zalán ötletét elfo­gadva a „45 perc” címet kap­ta a Paksi Hírnök újonnan megjelenő ifjúsági mellékle­te, mely november 17-én lát majd először napvilágot. A lap különálló, négyoldalas mellékletként havonta kerül majd a Hírnök lapjai közé. A négy paksi középiskola diák­jaitól főként olyan írásokat vár szerkesztőségünk, me­lyek a diákok életével foglal­koznak. Mindenképpen egy felszabadult hangvételű, ma­gazin jellegű lapot szeret­nénk, amit szívesen forgat­nak majd az iskolákban, de a szülők is megtudhatják belő­le, mi foglalkoztatja a fiatalo­kat. Indulnak rendszeres ro­vatok sportról, a számítógé­pek világáról és a hétvégi bu­likról. A négy iskola diákúj­ságírói egy hónapban egy­szer ülnek össze majd a Pak­si Hírnök szerkesztőségének égisze alatt, ahol tanulhatnak úgy a tapasztaltabb újság­íróktól, mint egymástól. Kö­szönjük a beérkezett névötle­teket, valamint a szponzorok segítségét. November 17-étől keressétek a 45 percet a Pak­si Hírnökben! Polgár Tamás, a J5 perc szerkesztője Ünnepekre nyit az Atomcenter Bár úton-útfélen azt hallani, rövidesen megnyüik a paksi pláza, a hír nem igaz. Való­ságtartalma annyi, hogy a volt konzervgyár területén valóban épül egy üzletház, de ez nem lesz olyan, mint a klasszikus értelemben vett plázák, tehát nem lesz benne sem étterem, sem mozi. Mindezt a beruházó CM Projekt Vagyonkezelő Kft. ügyvezetője mondta el la­punknak. Nagy Balázstól megtudtuk, a háromezer négyzetméteres épület hat üzletnek ad helyet. Az eladó­tér 2500 négyzetméter, de le­hetőség van bővítésre is, ha lesz rá igény. Az Atomcenter névre keresztelt üzletház a tervek szerint még decem­ber elején elkészül, s kará­csonyra már megnyílnak az üzletek is. Híreink szerint lesz egy műszaki üzlet, egy cipőkereskedés, és egy für­dő- és hálószobaszalon az új üzletközpontban. A kivitele­ző Dunaép Kft. építésvezető­je, Keszthelyi József el­mondta, párhuzamosan foly­nak a külső-belső munkák, köztük burkolás, festés, kül­ső vakolás. -vt-Fotók: Paksi Hírnök archív (fent), Vida Tünde (lent balra) Becsengetünk: indul a 45 perc

Next

/
Thumbnails
Contents