Paksi Hírnök, 2006 (15. évfolyam, 1-22. szám)

2006-09-22 / 18. szám

20 MOZAIK Mit süt-főz ma? Nándori Lajosné Az utóbbi években gyakran volt szeren­csém olyan süteményt kóstolni, amelyet Nándori Lajosné Icuka remekelt. Szívét­­lelkét beleteszi abba, amit készít, és a hoz­zá kapcsolódó üzenetek sem hétköznapi­ak. Hamarosan ezekre is fény derül. Icukáéknál kétféle sütemény létezik: a kedvenc és az ünnepi. Általában ezeket süti a családnak is, de néha előrukkol va­lami újdonsággal. Ilyen esetekben az uno­kák alkotják a zsűrit. A „Pillekönnyű tor­ta” jó osztályzattal ment át a vizsgán. Icuka elmondása alapján udvarlással kezdó'dik a művelet, de most kicsit más­képp. Az asszony udvarol a férjnek a tor­takészítés előtti napon, hogy törjön man­dulát. - Persze ezt azzal ki lehet kerülni, és mindenkinek kényelmesebb, ha tisztí­tott mandulabelet vásárolunk, de egy kis udvarlás sosem árt. - A mandulát forráz­zuk le és bújtassuk ki a bőréből. Közben kellemesen beszélgessünk el párunkkal, és arra is rá tudjuk venni, hogy segítsen lapjával kétfelé vág­ni a csont­­héjast. Másnap mái- a höl­gyeké a fő­szerep. A hagyomá­nyos mó­don készít­sük el a pis­kótatésztát. Icuka sze­rint a rafi­néria a plusz egy kanál cukorban és az öt tojásban rejlik. A masszát öntsük kerek tortaformába, és a tetejét borítsuk be a Hozzávalók a tésztához: 5 tojás, 5 evőka­nál liszt, 6 evőkanál cukor, késhegynyi sütőpor, 25 dkg mandula. A krémhez: 4 dl tejszín, 2 zacskó habfixáló, 2 csomag vaníliás cukor, 1 csomag hidegen készít­hető vaníliás pudingpor, 3 dl tej, barack­­lekvár, kevés rum. Nekem a paksi piac olyan, mint a mai fiatalok­nak a pláza. Én itt shoppin­­golok, itt élek társas életet. A kofákat isme­rem mind, kit jobban, kit ke­vésbé, imádok velük alkudozni, tudom, hogy mivel lehet meghatni őket, és azt is tudom, hogy mitől másznak a falra. A legjobban azt utálják, ha becsmérlik az árut. Annak a vevőnek, aki fikázással szeretne olcsón vásárolni, nem sok esélye van. Azt sem kedvelik, ha azzal jön a kedves vevő, hogy máshol ugyanez sokkal olcsóbb. Ilyen­kor, teljesen jogosan azt mondják: Akkor miért nem vette meg ott?! Az áru olcsó beszerzésére több biztos mód­szer is létezik. Hízelegve: Egekig magasztalva dicsérem a portékájukat, mondván; ilyen szépet ennyi pénzért sehol sem láttam, talán itt kéne venni belőle. Bááár, (hatásszünet) még nem jártam végig a piacot... (Egyik lábról a másikra állás, totojázás.) Naivan: Rácsodálkozom a kiszemelt árura. Nahát itt ez is van?! Lehet hogy venni kéne belőle... Nem is tudom, lehet még ilyenkor Plörő Piac például kovászos uborkát csinálni? (Egyik láb­ról a másikra állás, totojázás.) Csórósan: Sóvárogva nézem, mondjuk a szőlőt, és ezt mondom: Vennék én belőle, de hát nincs ennyi pénzem. Ott a három gyerek (sóhaj), hiába, egyedül nehéz (újabb, még na­gyobb sóhaj). Ha férjnél van az ember, akkor utalhat arra, hogy az ura agyonüti, ha elkölti az összes pénzt, ilyenkor a gyerekek számát sem kell szóba hozni! (Egyik lábról a másikra állás... stb.) Igazán komoly sikert azonban akkor érhe­tünk el, ha a három módszert egyesítjük. PL: kinézem a portékát, rácsodálkozom, megdi­csérem, majd szomorúan matatni kezdek a pénztárcámba, éhes gyerekeimet, szegény sorsomat emlegetve. A kofák, mivel nem hü­lyék, igen jól szórakoznak próbálkozásaimon, de azért engednek az árból. Persze nem min­den árusnál lehet alkudni, van, aki úgy gon­dolja, ő már így is elég olcsó, de van olyan is, aki vérig sértődik, ha valaki próbálkozni mer. Gizikével (nevezzük így) több ismerősömnek gyűlt meg a baja. A hölgyről tudni kell, hogy rendkívül mézes-mázas; így aranyanyám, úgy csillagom, aztán ha rájön, hogy csak néze­lődsz, úgy elküld, hogy csak zörög! Szóm­tól mandulákkal. A kreatívabbak alakza­tot is kirakhatnak a fehér lapocskákból, majd előmelegített sütőbe tegyük és 150 fokon süssük. Negyed óra elteltével dug­junk a sütőajtóba egy gyufaszálat, hogy a tortánk ne essen össze, mivel a piskóta nem szereti a gőzt a sütőben. Ha a tetején kellemesen megpirultak a mandulasze­mek, akkor kivesszük és hagyjuk kihűlni, majd vágjuk ketté. Közben a tejszínt a habfixálóval és a vaníliás cukorral verjük fel. Másik tálban a pudingot készítsük el a csomagoláson írtak alapján, majd a két masszát óvatos mozdulatokkal keverjük egységessé. Tegyük egy órára hűtőbe, hogy megdermedjen. Ezután jó vastagon kenjük a két tortalap közé. A baracklek­várt bolondítsuk meg a rummal és a süte­mény oldalát kenjük be vele. Az előző nap elrontott mandulák nem mennek kárba, a forgácsot ragasszuk fel a lekvárra. Az el­készült tortát legalább néhány órára te­gyük hűtőbe, majd éles késsel szeleteljük. „Szeretettel kínáljuk, mosolyogva, boldo­gan fogyasszuk és garantáltan senki nem éri be egy szelettel”; ráadásul most már a férjek udvarolhatnak. sete szédasszonyom azon kevesek közé tartozik, aki rendszeresen vásárolt Gizikénél, aki hálá­ból, már messziről üdvözölte, fennhangon di­csérte csinosságát, haja színét, mosolygós ar­cát, férjét, nénjét, öregapját. A dolog egyre kí­nosabb lett, ezért ha egy mód volt rá, elkerül­te az árust, ám egy nap szakmai tanácsra lett volna szüksége. A hölgy kitörő örömmel fo­gadta, jött a szokásos dicshimnusz, majd mi­után szomszédasszonyom is szóhoz jutott, egy ajándékba kapott növény gondozása felől kezdett érdeklődni. Giziké negédes mosolya a másodperc töredéke alatt változott át gonosz vigyorrá, a válasz pedig felért egy hasba rú­gással: K...va egyszerű, ott kérdezze, ahon­nan szerezte!" Hangsúlyozom, Giziké egyedi eset! A kofák többsége barátságos még akkor is, ha csak nézelődik az ember. (Pedig micso­da pimaszság!) A szívük pedig, ha aranyból nem is, mindenképpen nemesfémből van. Kö­zeli ismerősöm fiával egy időben rendszere­sen találkoztam a piacon, a legény hol banánt, hol pedig barackot, szőlőt kunyerált az árusok­tól, mondván rajzórára kell. Mint kiderült, osz­tálytársai segédletével minden kedden és pén­teken gyümölcskosárnyi csemegét szedett össze. Én, mindemellett a kofák humorát érté­kelem a legtöbbre: A madárinfluenza idején, a paksi piacon nem lehetett tojást kapni, érdek­lődésemre az egyik túlsó féli bácsi a fülembe súgta; Nekem sikerült átcsempésznem a kom­pon kettőt is, de csak bőrzacskóban! Fotók: Szaffenauer Ferenc (fent), Csahóczi Fotó (lent)

Next

/
Thumbnails
Contents