Paksi Hírnök, 2006 (15. évfolyam, 1-22. szám)
2006-01-13 / 1. szám
12 MOZAIK Diákpolgármesterek Több kezdeményezés született már a városban azzal a céllal, hogy a diákönkormányzatok ne csak az iskolákon belül működjenek, hanem együtt képviseljék az ifjú paksiakat. Az, hogy a város három középiskoláj ának diákpolgármesterei korábban együtt jártak általános iskolába, ha nem is garancia, de lehetőség erre. Az együttműködés szándéka mindenesetre mindhármukban megvan. Balázs közös hangot keres Új elnök áll az ESZI diákönkormányzata élén. Ez a tény az érintett, Simon Balázs számára is olyannyira új, hogy első pillanatban még maga is úgy érezte, a feladat rajta maradt, mint szamáron a fül. Éppen ezért megfordult a fejében, hogy megköszöni a bizalmat, s mégsem vállalja... Végül maradt, merthogy ő az a fajta srác, aki szereti a kihívásokat, van benne felelősségtudat. A most tizenegyedik évfolyamos Sicó - barátai csak így hívják - már általános iskolában is DÖK-tag volt, sőt nyolcadikban DÖK-elnök, így amikor középiskolás lett, szívesen vállalta, hogy osztályát képviseli a diákönkormányzatban. Ám, amint mondja, „szimplán” tagnak lenni nem olyan nagy felelősség, hiszen szinte csupán az a feladat, hogy hozni-vinni kell az információkat, tartani a kapcsolatot az osztály és a diákönkormányzat között. Hogy miért vállalta akkor is, most is? Mert vannak egészséges gondolatai, s szabadideje. Ez utóbbi most már majdhogy nem múlt idő csupán, ezért is fordult meg a fejében, hogy nem él a lehetőséggel. Az iskolában tanév elején tartottak szavazást, az akkor legtöbb voksot kapott diák lett az elnök, Sicó - szintén a tetemes szavazatok begyűjtésének köszönhetően - alelnök. A diákönkormányzat vezetője azonban, mivel, hogy végzős, elköszönt. Ekkor jött Balázs életében „a szamáron a fül” érzés. Ez minden bizonnyal elmúlik, s marad helyette a tenni-, valamit megváltoztatni akarás. Sicó ugyanis úgy gondolja, hogy a DÖK feladata jobbá tenni a diákok életét. Ez persze nem csak a rendezvényeken, bulikon keresztül érthető el, de hát ez is egy DÖK elnök feladata, bulikat rendezni. Olyanokat, ahol a diákok is jól érzik magukat, a közösség is kovácsolódik, s a tanárok sem „akadnak ki” teljesen. Balázs egyébként arra törekszik, hogy mindenkivel megfelelő hangot találjon. Az ESZI-ben, mint mondja, minden adott ehhez, hiszen jó eszű, fantáziadús fiúk-lányok járnak ide. Balázs egyébként, azon túl, hogy igyekszik lelkiismeretesen tanulni, imád ismerkedni. Szívesen teszi ezt személyesen, interneten, akárhogy, hiszen úgy gondolja, ebből hihetetlenül sokat tanulhat. Ha teheti, gitározik, merthogy szereti a zenét, mégpedig mindenfélét, ami érzéseket kelt benne. Búcsúzóul még hozzáteszi, majd’ el felejtem: enni is imádok! Tamás Európa-napot szervez A véletlen folytán a gimi diákpolgármestere Sicó egyik általános iskolai osztálytársa, Kozma Tamás. A hírt hallva, hogy a szomszéd iskola DÖK-vezetője egyik barátja lett, Tamás szeme felcsillan. - Nagyon örülök, biztosan tudunk majd együtt dolgozni, hiszen éppen az a termem, hogy felvegyem a kapcsolatot más iskolák diákönkormányzatával - árulja el. Tamás teljesen másként került a „diák-polgármesteri” székbe, mint Sicó. Előre megfontolt szándékkal megharcolt érte. Komoly, jól előkészített kampányt vitt végig a novemberi választásokon és legyőzve riválisait, elsöprő többséggel nyert. - Előbb a fiatalabbakat kellett megnyerni, hiszen ők még nem ismerhettek - meséli, majd megerősíti a bennem feltörő kaján gondolatot, miszerint csokival, cukorral cserkészte be a hat évfolyamos gimnáziumba járó gyerekeket. - Túró rudit, cukrot osztottam, később a most divatos karszalagot „Szavazzatok Kozma Tamásra” felirattal - folytatja. A finisben kampánybeszédet tartott, a suli díszudvarán tíz-tizenkét percen át ismertette elképzeléseit. Azok pedig vannak bőven, kezdve a szokásos, szervezzünk ezt-azt, „ismerjük meg jogainkat, kötelességeinket” témán át, a „legyen szappan a mosdóban” gondolaton keresztül, a „mit kell tudni egy fiatalnak az unióról” eszméig. Tamás az utóbbi egy évben aktívan figyelte az ifjúság helyzetét az unióban, számos pályázaton részt vett, s most, hogy diákpolgármester lett, szeretné ezeket az ismereteket kamatoztatni. Úgy gondolja, ez számára is, az iskola számára is hasznos lehet.- Olyat nem ígérek, amit nem tudok betartani, de abban bízom, hogy kicsit aktívabb pályázatfigyelés lesz, esetleg közös kirándulás, szorosabb kapcsolat más iskolák diákönkormányzataival - mondja a diákpolgármester, aki szerint az alapvető dolgok, rendezvények, házirenddel kapcsolatos teendők eddig is felelősségteljesen voltak ellátva, így e téren csupán az a feladat, hogy ezek olajozottan menjenek továbbra is. Terveit illetően Tomi elárulja, Európanapot szeretne szervezni, hogy a fiatalok megismerhessék az Európai Unió kultúráját. Hozzáteszi: az into annyira új, hogy eddig még a DÖK-nek sem árulta el. Erre azonban rövidesen alkalma lesz, hiszen beszélgetésünket követően a folyosón összefutva a DÖK-vezető tanárral, Szabó Péterrel gyorsan melegében megállapodtak, hogy napokon belül öszszehívják a diákönkormányzatot, hogy nekiveselkedjenek a munkának. Melinda vevő az újdonságra Az I. István Szakképző Iskola diákönkormányzatának vezetője ősz óta Mach Melinda. Hallva két diákpolgármestertársa nevét, neki is felcsillan a szeme. Már nagyon meg sem lep, amikor azt mondja, általános iskolában évfolyamtársak voltak. Ezek után az sem csoda, hogy örömmel venné, ha a paksi iskolák diákönkormányzatai között aktívabb lenne a kapcsolat. Hogy mikor jutna rá ideje, szerintem maga sem tudja, hiszen most is alig jut lélegzethez a sok kötelező és önként vállalt teendő között. (Folytatás a IS. oldalon.) Fotók: Fonyó Dániel (balra), Vida Tünde (jobbra)