Paksi Hírnök, 2006 (15. évfolyam, 1-22. szám)
2006-03-24 / 6. szám
10 ATOMERŐMŰ Igényekhez igazított képzés Humán Erőforrás Kutató és Fejlesztő Központ jön létre Pakson, az ESZI főiskolai szárnyában. Az alapító a Paksi Atomerőmű Zrt. és a Pécsi Tudományegyetem Felnőttképzési és Emberi Erőforrás Fejlesztési Kara. Az erről szóló megállapodást Kovács József vezérigazgató és dr. Koltai Dénes dékán írta alá Pakson. A Paksi Atomerőmű Zrt. biztosítja az infrastruktúrát, a pécsi egyetem a szakmai hátteret ahhoz a humánerőforrás-kutatási, -fejlesztési illetve -képzési programhoz, mely arra hivatott, hogy kielégítse az atomerőmű üzemidő hosszabbításának munkaerőigényét. - Nagyon nagy jelentőségű a mostani program, az, hogy megalapítottuk azt a központot, mely vizsgálni fogja, hogy a műszaki feltételek mellett milyen humán feltételeket kell biztosítani az üzemidő hoszszabbításához - emelte ki Kovács József. A paksi atomerőmű vezérigazgatója hozzátette, hogy azt is vizsgálni fogja a központ, hogy az üzemidő-növelés milyen hatással lesz a régió munkaerőpiacára. A központ - ahogyan Kovács József kiemelte - ezekhez az igényekhez rugalmasan hozzáigazítja a képzési lehetőségeket a szakmunkásképzéstől a felsőfokú oktatásig. Koltai Dénes dékán elmondta, hogy már be is kapcsolódtak a humánerőforrásfejlesztés kutatásába. Mint rámutatott, az erőműben komoly szükséglet jelentkezik e téren, s ők megkeresik a válaszokat ezekre. Amennyiben lehet, a feladatot az egyetem keretein belül oldják meg, de munkájuk során együttműködnek más egyetemekkel, köztük a Budapesti Műszaki Egyetemmel, a Dunaújvárosi Főiskolával, és már a Gödöllői Egyetem is jelezte, hogy részt vállalna a kutatásban, fejlesztésben, képzésben.- Megújul az országos képzési jegyzék, ezzel összhangban kifejlesztjük, bevezetjük, kipróbáljuk, engedélyeztük azokat a szakmákat, amelyekre Pakson van szükség - tájékoztatott a dékán. Koltai Dénes emellett a továbbképzések szervezését emelte ki, mert - miként mondta - nincs olyan munkakör, amelynek ne lenne szervezett továbbképzési igénye. Hozzátette, nem csak az erőműben, hanem annak környezetében is jelentkeznek igények, amelyeket szintén igyekeznek majd kielégíteni. Kovács József hozzátette még, hogy a központ tevékenységével jól kiegészíti majd az erőműben folyó speciális képzést, az általa fenntartott alapítványi iskola munkáját, illetve az erőművel már kapcsolatban álló felsőoktatási intézmények oktatási tevékenységét. Vida Tünde Nincs bérmegállapodás Március eleje óta tartanak a bértárgyalások a paksi atomerőműben. Lapzártánkig nem született megállapodás. Nem csak a szakszervezetek és a munkáltató elképzelései között van eltérés, nincsenek közös nevezőn a szakszervezetek sem. A Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete (MÉSZ) március hetedikén konfliktushelyzetet jelentett be, majd sztrájkot helyezett kilátásba. Előbb a munkáltató, majd a MÉSZ fordult bírósághoz, majd miután az mindkét beadványt elutasította, újrakezdődtek a tárgyalások. A PADOSZ elnöke, dr. Kiss Mihály arról tájékoztatta lapunkat, hogy még ők Dr. Kocsis István, az Magyar Villamos Művek Zrt. vezérigazgatója, valamint az MVM Szakszervezeti Szövetség részérói Gál Rezső' elnök és Garamszegi László társelnök aláírta a társaságra vonatkozó 2006. évi bérmegállapodást. Ez számos ponton kedvezőbb juttatásokat garantál a munkavállalók részére, mint a február végén megszületett ágazati megállapodás. Az MVM-nél átlagosan 5 % alapbérfejlesztésre keiül sor, bevezetik a munkavállalói kezdeményezésre történő' korengedményes és előnyugdíj azási rendszert. A megállapodás rögzíti, hogy az MVM Zrt.nél a korábbiakban is meglévő, kiterjedt jóléti és szociális ráfordítások reálértékét a továbbiakban is megőrzik. Az MVM közleménye szerint a munkaadó bízik benne, hogy a bérmegállapodás biztos alapját képezi a munkabéke folyamatos fenntartásának, illetve az MVM Zrt. stratégiai céljai elérésének, és egyben irányadó az MVM csoport társaságainál (Paksi Atomerőmű Zrt., MAVIR Zrt., az OVIT Zrt., Vértesi Erőmű Zrt. stb.) zajló egyeztetéseknél. Mayer György Fotó: Vida Tünde sem egyeztek meg az idei béreket illetően, az igényük 8 % keresetnövekedés, és azon belül a lehető legmagasabb alapbéremelés. A munkáltató ajánlata lapzártánkkor 5 % volt, amiből 3 % alapbéremelés.- Legalább üyen fontosak a jóléti juttatások - emelte ki dr. Kiss Mihály. A PADOSZ elnöke hozzátette: egyelőre itt a legnagyobb az eltérés a felek álláspontja között. A MÉSZ követeléséről, ami a műszakos dolgozók esetében 15 % alapbér és ugyanennyi ösztönző jellegű juttatás-növekedést jelentene, dr. Kiss Mihály elmondta, egy vállalati bérmegállapodásnak minden dolgozóra egyformán kell vonatkoznia, a MÉSZ pedig csak saját tagságára gondol. -vt-