Paksi Hírnök, 2006 (15. évfolyam, 1-22. szám)
2006-03-24 / 6. szám
MOZAIK 11 Kedvező diagnózis Zenével, tánccal köszöntötték a tavaszt a paksi vállalkozók. Hetedszer rendezték meg tavaszköszöntő báljukat az iparosok. Kovács Sándor elnök elmondta, örömmel látja, hogy a társaság állandó, ami azt jelzi, elégedettek a rendezvénnyel. Meg is tesznek mindent, hogy így legyen: minden évben jó zenekai- gondoskodik a talp alá valóról, s hívnak előadókat is, hogy jól szórakozzanak a vendégek. A sztárvendég idén Zsédenyi Adrienn volt. Egy fiatal páros pedig fantasztikus táncprodukcióval érkezett. - Szinte a szemünk láttára nőtt fel Fejér Madien és Schmidt József, ötödik esztendeje hívjuk meg őket - mondta Kovács Sándor, aki ez alkalommal „vendég” volt a bálon, hiszen idén átadta a házigazda szerepét Artim Andrásnak. -vtzött sem figyelhető meg különbség. Paks sem az összes daganatos megbetegedés, sem külön a tüdőrák, a rosszindulatú pajzsmirigydaganat, sem a fehérvérűség vonatkozásában nem szerepel a statisztikai kimutatások élén. A főorvos kitért a fejlődési rendellenességek előfordulására is. Ezzel kapcsolatban elmondta, hogy egy 1980-tól 1994-ig készített felmérés szerint a hazai átlag 6,5 százalék volt. Az erőmű 30 kilométeres körzetében ez a szám 5,43 százalékot mutatott, a paksi adat szintén az országos átlag alatt volt. Az est másik előadója, Csuha Sándor pszichológus, az erőmű személyzetfejlesztési csoportjának vezetője beszélt többek között az erőműben alkalmazott pszichológiai állapotfelmérés módszeréről, különös tekintettel az egyes munkakörökhöz kötött, hatósági vizsgatételre kötelezett munkavállalókra. Emellett szót ejtett a hamarosan induló egészségközpontról, amely az ESZI főiskolai épületében fog működni. Indulásként, egy tavaly júniusban végzett igényfelmérés eredménye alapján, elérhető lesz például táplálkozási tanácsadás és fogyiklub. A központba várják az erőműves dolgozókat, az Atomix munkatársait, valamint az érdeklődő lakosságot. -gyöngyínyencvacsora a Zichy Park Hotelben Előadásra várta az érdeklődőket a Women in Nuclear (Nők az atomenergetikában) és a Paksi Nők Társasága a művelődési központban.- A nőnap környékén minden évben szervezünk egy ilyen alkalmat. A téma most az atomerőmű és egészség volt - tájékoztatott Kovács Lajosné, a WIN helyi csoportjának és a Paksi Nők Társaságának elnöke. A találkozón előadást tartott Dr. Ótos Miklós, a Nukleomed Foglalkozás-egészségügyi Kft. főorvosa, aki többek között válaszolt arra a kérdésre, hogy több-e a rákos megbetegedés az atomerőmű környezetében élő lakosság körében, mint az ország más térségében. Előadásából kiderült, hogy az erőműben dolgozók körében a rákban elhunytak aránya nem éri el sem az országos, sem a megyei átlagot. Ráadásul a sugárveszélyes és nem sugárveszélyes munkakörök kösegítik az igények teljes körű kielégítését. A főépülettől mintegy 150 méterre van a Vincellér-ház, melynek kuriózuma, hogy a sörözőből egy borospince nyílik; az itt található bortrezorok neves pincészetek jeles borait rejtik. Kellemes időben üzemel a grillterasz, rövidesen elkészül a szabadtéri medence, a sportpályák. A hotel programok sorát kínálja a szállóvendégeknek, s más érdeklődőknek. A részletekről tájékozhatnak a www.zichyparkhotel.hu címen. (X) A Tolna Megyei ínyencklub törzshelyévé választotta a négycsillagos Zichy Park Hotelt, mely a Bikácshoz tartozó Kistápén nyitotta meg kapuit nemrégiben. A Tavaszváró vacsora Európa asztalánál nevet viselő első rendezvényen öt szakács, köztük az RTL klub séfje, Rácz Lajos igyekezett az ínyencek kedvében járni. Kovács János mesterszakács, az ínyencklub elnöke elmondta, új törzshelyükön idén még két programot tartanak. A vacsorához felszolA Zichy Park Hotel több mint száz férőhelyes szállodai kapacitással csodálatos természet adta, kristálytiszta levegőjű környezetben várja a kikapcsolódni vágyókat. Minta-parasztgazdaság háziállatokkal, az udvar közepén elterülő másfél hektáros tó wellness-, fitness-szolgáltatások, konferenciatermek gált borok ezúttal a Katona szetből származtak. pincé-Fotó: Szaffenauer Ferenc (balra), Vida Tünde (jobbra)