Paksi Hírnök, 2005 (14. évfolyam, 2-19. szám)
2005-07-01 / 7. szám
VELÜNK TÖRTÉNT 9 Egyedül nem megy Egy autóba szerelhető, menet közben is használható rendszám-azonosító készüléket működtet a jövőben a paksi polgárőrség. A berendezést, két másik mellett, egy sikeres pályázatnak köszönhetően a Tolna Megyei Polgárőr Szervezetek Szövetsége vásárolta. A pénzt, összesen négymillió forintot, a Biztonságos Magyarországért Közalapítványtól nyerték. - Köllő Imre volt városi kapitány igen erős lobbitevékenységének köszönhetően Tolna megye nyerte a legmagasabb összeget - mondja a paksi polgárőrség titkára, Nagypál Béla. Az összegből két, autóba szerelhető rendszámfelismerőt és egy kamerás kézi eszközt vásároltak. A paksihoz hasonlót Iregszemcsén, a kézit Szekszárdon helyezték üzembe. Hogy a berendezések mennyi ideig szolgálnak egy helyen, még nem döntötték el, de egyelőre két gépjármű alkalmas csak arra, hogy beszereljék, s ezek közül az egyik Pakson cirkál. Az azonosítót a polgárőrség és a rendőrség együtt használja majd, mivel a polgárőrök, lévén civilek, nem férhetnek hozzá a rendőrség adatbázisához, s intézkedési joguk sincs, a rendőrségnek pedig ilyen korszerű rendszám azonosítója nincs. - Igazából az lenne jó és kívánatos, ha a rendőrség járműveiben lennének ilyen eszközök, hiszen messze jobbak, mint amit ők használnak, de a pályázati lehetőség nem számukra, hanem számunkra nyílott meg - mondja Nagypál Béla. Az azonosító leghatékonyabban egy „rendőrségi jogos” kártyával működik, ilyenkor néhány másodperc alatt a rendőrség országos adatbázisából szerez információt. Nem csak azt állapítja meg, hogy körözik-e a járművet, hanem színét, típusát, rendszámát összevetve az illegális rendszámcserét is jelzi. A rendőröknek a személyi nyilvántartóba is joguk van belépni, így a kocsi tulajdonosáról, esetleges priuszáról is információt szerezhetnek. Azt, hogy komoly együttműködési szándék van a rendőrség és polgárőrség között, Illés László kapitány is megerősíti. - Volt, van és lesz együttműködés köztünk és a polgárőrök között - mondja. Most azon fáradoznak, hogy kidolgozzák a használat metódusát. Nemcsak a rendőrségnél kell szigorúan szabályozni, hogy miként fogják működtetni, hanem a polgárőröknél is, ugyanis - mint a titkár rámutatott - alkalmas a visszaélésre. Megtévesztésig hasonlít a trafipaxra, s már a hazaúton, amikor tesztelték, szerette volna egy autós elintézni néhány ezer forinttal a záróvonal átlépését.- Ez nagyon komoly jelzés volt, mindent meg kell tenni, hogy elkerüljük a visszaélést, mert mindenki számára nagyon kínos lenne, ha megtörténne - szögezi le Nagypál Béla. A berendezést - azaz egy érintőképernyős számítógépet és egy kamerát - a rendőrségen tárolják majd, használatbavételéhez a polgárőr igazolvány nem lesz elegendő, csak azok működtethetik, akiknek erre külön engedélyük lesz.-vt-Biciklivel a kórházakért Egy héttel ezelőtt egy férfi kerékpározott át városunkon. Ebben még nincsen semmi különös. Érkezése azért volt különleges, mert egy alapítvány nevében kerekezik körbe Magyarországon azért, hogy beteg gyermekeken segítsen. Az alapítvány neve „Mosolygó kórház”. Megálmodója és kuratóriumának elnöke a kerékpáros férfi, akit Dr. Albert Royaardsnak hívnak, holland nemzetiségű. Elmondta, hogy az alapítvány a kórházakban fekvő gyerekeknek zenei programokat szervez, hogy mosolyt csaljanak az arcukra. Emellett a gyermekkórházaknak szeretnének segíteni a szükséges műszerek és felszerelések beszerzésének támogatásával. A kuratóriumnak kilenc hazai gyermekgyógyászati intézmény vezetője és két jogász a tagja. Dr. Royaards azért pattant nyeregbe, hogy ismertté tegye az alapítványt, illetve adományokat gyűjtsön. A cél 50 millió forint összegyűjtése, amelyből újraélesztő táskákat szeretnének vásárolni gyermekkórházaknak. Több mint hatezer kilométeres, négy hónapos útja során Dr. Royaards megáll hazánk több száz településén, találkozik azok vezetőivel, és lehetőség szerint vállalkozókkal. Pakson Bagdy László tanácsnok fogadta. Arról tájékoztatta, hogy az önkormányzat képviselő-testületének nevében nem tehet ígéretet, de megpróbál segíteni, tenni az ügy érdekében. Hozzátette, jó gondolat, hogy az adományok nem egy általános nagy kalapba kerülnek, hanem a megyében gyűjtött pénz a megyébe kerül vissza, ott használják fel. A találkozó után a tanácsnok kerékpárral kísérte városunk határáig a vendéget, aki előtt még hosszú út áll. A körút befejezését július közepére tervezi.-gyöngy-Fotó: Vida Tünde