Paksi Hírnök, 2005 (14. évfolyam, 2-19. szám)
2005-05-20 / 4. szám
PORTRÉ 11 Jó napot, mi újság? dr. Váradyné Péterfi Zsuzsanna Gyerekkorban sokan érdeklődnek a régészet iránt. Aztán maradnak páran, akik ezt a fiatalkori romantikát később sem tudják levetkőzni. Dr. Váradyné Péterfi Zsuzsanna, a Városi Múzeum igazgatója azonban maradt a régészetnél. Ahogyan fogalmaz, szülei normális szakmát szántak neki - hetedíziglen jogászcsaládból származik. Amint farmerben és kardigánban rohangál, és épp egy paravánt tologat a kiállítótérben, a csoda gondolná róla, hogy két felnőtt gyereke van. S mégis: fia 21 éves, lánya pedig ezekben a napokban érettségizik. Pluszizgalom a múzeumi világnapra való készülődés mellett. - Tanár akar lenni - sóhajt fel vizsgázó lányáért szurkolva az édesanya. - Még mindig jobb, mint a régész - teszi hozzá. Pedig szereti a szakmáját. Tízéves kora óta régész szeretett volna lenni, minden nyáron ásatásokra járt. Aztán következett a régészet-történelem szak az ELTE-n, s a tervek szövögetése az egyetemi padban ásatásokról, felfedezésekről. Az egyetem elvégzése után azonban az álmodozások kora lejárt. Férjével, Várady Zoltánnal együtt tanulmányaik befejezése után, tele tervekkel szembesültek azzal, hogy nem találnak állást. Régészből mindig is túlképzés volt, van és lesz. E speciális szakmához nem társul elég munkahely Magyarországon. Zoltán segédmunkásként helyezkedett el az ozorai ásatáson, Zsuzsa pedig nagy-nagy szerencséjére állást kapott a megyei múzeumban, ahol éveken keresztül megélte a szerződéshosszabbítgatás bizonytalan állapotát. Fiatalabb korában lázadt a kilátástalanság ellen, de ma már tudja: semmi nem történik hiába. Legalábbis utólag mindig kiderül, hogy milyen haszna volt egy-egy nehezebb időszaknak az életében. így volt ezzel a paksi indulásnál is. Férjével karöltve, tizenegy évvel ezelőtt részt vettek, a Városi Múzeum létrehozásánál. Két év után Zoltán a felsőoktatásba került, Zsuzsa pedig a művelődési házban helyezkedett el. Ha kellett, jegyszedő volt, gyerekversenyt szervezett, helyettesített a könyvtárban. Mint mondja, sokat tanult itt, aminek igen nagy hasznát veszi, például a múzeumi rendezvények szervezésénél. Aztán ‘98-ban megpályázta az igazgatóságot.- Féltem - mondja teljes természetességgel. Más régészként a szakmával foglalkozni, és megint más irányítani, döntéseket hozni. Azt csak később árulja el, hogy ‘94-ben is felajánlották neki Tehetségesek, fiatalok Csordás Zsaklin A cserfes mosolyú, szép szavú, intelligensen nyilatkozó, alig 14 esztendős lányka az utóbbi időben szinte minden olyan városi szavalóversenyen megfordult, amelyet általános iskolások számára hirdettek. Csordás Zsaklinnak sokszor sikerült öregbítenie a Bezerédj iskola hírnevét, hisz legtöbbször dobogós helyen végzett. - Anyukám jogász, édesapám matematikával foglalkozik. Nem erőltették a verseket és a mesét. Sosem mondták, hogy nagyon ügyeljünk a szép beszédre, de arra vigyáznak, hogy ők maguk mindig így tegyenek. A nővérem is szívesen szaval. Mióta egyetemista, esküvőkön és névadókon szerepel, a Fortuna Rádióban is volt hírolvasó. Eleinte Zsaklin is sok verset olvasott. Mostanra inkább a novellákra tért át. Úgy érzi, hogy ennek a műfajnak a lehetőségei sokkal tágabbak, egész más atmoszférát képes teremteni egy novella, mint egy költemény, és jó, ha ezt képes átadni az ember a közönségnek. Eleinte kicsit megnehezítette a dolgát, hogy izgulós volt, el-elcsuklott a hangja. Néha még most is előfordul, hogy görcsbe rándul a gyomra, de most már elég jól sikerül ügyelnie a megjelenésére és mozgására is. - No és természetesen a szép beszédre! Ősztől mái' az ESZI színeiben indulok a versenyeken - teszi hozzá elégedett mosollyal. s. szabó a vezetői széket, amit akkor nem fogadott el. Kicsik voltak a gyerekek, indokolja döntését, és különben sem akart vezető lenni. Végül nem bánta meg. Annak idején a feladat különlegessége vonzotta Paksra. Születésétől látta az intézményt, nagyon ragaszkodik hozzá, a sajátjának érzi, minden szögletét ismeri. Úgy érzi, az igazi örömök és sikerek itt érték. Mi a siker? Például, ha a szakma elismeri az intézményt (tavaly az Év Múzeuma pályázatán a Városi Múzeum különdíjat kapott). De élmény egy sikeres kiállítás, vagy ha úgy telt el egy nap, hogy eredményesen, örömmel tudtak együtt dolgozni. És siker az is, ha nem történik nagyobb esemény, „csupán” végezheti szakmai munkáját. Ilyenkor beleltározza a cserepeit, amit egyébként gyakran félretol, más - kevésbé vonzó - adminisztráció miatt. A mesebeli jó tündértől egy dolgot kérne: egészséget az egész családjának. Mert állítása szerint, ha ez teljesül, mindent el lehet érni, amihez megvan a két keze. Terveiben és vágyaiban a Deák-ház felújítása, a Lussonium további feltárása szerepel. - Lehet, nem az én időmben, de előbbutóbb csak meglesz - jelenti ki reménykedve. Ebben is optimista, mint mindenben. No meg nagyon szeretne majd valamikor egy unokát, de ez már nem rajta múlik. Letelt a kávészünet, siet vissza a kiállítóterembe, ahol éppen az erdélyi színjátszás elevenedik meg. Ilyenkor itt feje tetejére áll a világ. Minden egyéb alkalommal a család, most a tárlat az első. Kollégáival együtt tologat, rendezkedik, kalapál, ragaszt - erre nincs külön ember. S még hátra van a kiállítást ismertető szövegek megfogalmazása. De azt már este, otthon írja meg. Préházi
