Paksi Hírnök, 2005 (14. évfolyam, 2-19. szám)
2005-05-20 / 4. szám
12 SPORT A legjobb négy között az ASE A férfi kosárlabda NB I rájátszásában véget ért az ASE-Kaposvári KK párharc. Az alapszakasz-győztes atomerőmű és a nyolcadik helyen végzett Kaposvár csatája úgy indult, hogy a paksi szurkolóknak nem kellett tövig rágni a körmüket, az első mérkőzésen simán győztek Mészárosék. A második meccsen, a somogyi visszavágón ugyanezt mondhatták el Filipovicsék. A következő paksi összecsapáson jött a hidegzuhany, egy nagyon ideges hangulatú meccs után Kaposvár vonult le - kisebb atrocitások közepette - győztesen a pályáról. A május 13-i, somogyi mérkőzésen - ez volt a sorban a negyedik - már csak a győzelem volt elfogadható. Ezt már biztosan hozták Zsoldos András tanítványai. Az ötödik, mindent eldöntő paksi meccsen telt ház és hatalmas buzdítás várta a hazai kedvenceket, akik a negyedik negyed második felében állva hagyták ellenfelüket, és megszerezték harmadik győzelmüket, amely egyben a legjobb négy közé jutást jelentette. Következő ellenfél a döntőbe jutásért az Univer Kecskemét. (Lapzárta után érkezett a hír: ASE-Univer KSE: 83-86) Twirling verseny paksi sikerekkel A paksi székhelyű Magyar Twirling Szövetség Füzesgyarmaton tartotta országos versenyét. A megyei és régiós fordulók eredménye alapján tizenhárom sportegyesület botforgatói jutottak a legjobbak közé, akiket nemzetközi - horvát, szlovén és magyar - pontozók minősítettek. A paksi versenyzők derekasan helytálltak a parketten, és érmek sokaságával tértek haza. Magyar bajnoki címet tudhat magáénak Mezősi Ráhel, Mezősi Judit, Meczker Bettina és Sólya Erzsébet. A dobogó második fokára állhatott Kerti Szandra, Apró Brigitta, Hamvas Eszter, Sólya Erzsébet, a Czimmer Petra-Huzlinger Dóra, a Mezősi Judit-Bíró Andrea, valamint a Meczker Bettina-László Nikolett páros, a Neutron Team, tagjai között tudva Hamvas Esztert, László Nikolettet, Meczker Bettinát, Sólya Erzsébetet és Tóth Nikolettet. Harmadik helyet szerzett Sitkéi Brigitta, Czimmer Petra, László Nikolett és Meczker Bettina. baci Kovács Dénes edző első évét tölti vezetőedzőként a dunakömlődi csapatnál. A szakmai irányítást Kolarics Zsolt menedzser látja el, és úgy tűnik, a páros megtalálta az együttműködés legeredményesebb formáját, hiszen összeállt a gárda. A csapat stabilan őrzi helyét a megyebajnokság élvonalában. Kovács Dénes szerint szükség van még finomításra, de látszik a fiúkon az összeszokottság, az eredményért való közös küzdeni akarás. A csapatban minden poszton vannak vezéregyéniségek, akik képesek magukkal ragadni a fiatalokat. A védelem meghatározó játékosa Borsi János, aki már magasabb osztályban is bizonyított, a középpályán Wolf Attila, a PSE kölcsönjátékosa vállalta magára a vezérszerepet. A csatársorban Lilinger Roland játéka dominál, de a fiatalok is megtesznek mindent a sikerért. Frast Adám és Fritz Zoltán az új generációt képviselik, de nagy szükség van a rutinos Büttli János kiegyensúlyozott teljesítményére is. A vezetőség és a támogatók - Paks város önkormányzata, Forst Kft., egyéni támogatók - az 1-5. hely valamelyikének elérését tűzték ki célként, ami a pillanatnyi formát figyelembe véve nem elérhetetlen a kömlődi focisták számára. A bajnokság június közepén fejeződik be, de sok pihenésre nem lesz lehetőség, hiszen 5-6 hét lazítás után már a következő évadra kell készülnie Kovács Dénes csapatának. Az edző sem tétlenkedhet a nyári szabadság alatt, mert ahhoz, hogy hoszszútávon vezethesse sikerre együttesét, meg kell szereznie a „B” kategóriás edzői minősítést. SJ Pakson az Energetikai Szakközépiskola sportcsarnokában rendezték a diákolimpia országos floorball döntőjét. Az V korcsoportban szervezett bajnokság győztese az ESZI Nagy Gábor által irányított lány csapata lett, a gólkirálynő ugyanebből a csapatból Lóczi Lilla. A csapat tagjai: Molnár Szabina, Wieszberger Judit, Lóczi Lilla, Kern Rita, Kőbányai Krisztina, Váyer Dóra, Pruzsina Renáta, Szabados Márta. Őrzi ötödik helyét Dunakömlőd