Paksi Hírnök, 2005 (14. évfolyam, 2-19. szám)

2005-10-07 / 13. szám

12 MOZAIK Paks kápolnái Virtuális utazásra hívom az olvasót, hogy a most induló cikk-sorozat segítségével együtt látogassuk sorra Paks már-már elfeledett egyházi jellegű műemlékeit, a kápolnákat. A katolikus egyházi épüle­tek egyik leggyakoribb el­terjedési formái, a templo­mok mellett, a kápolnák kü­lönféle típusai. A kápolna voltaképpen kisebb katoli­kus templom, illetve egy templomnak vagy más épü­letnek istentisztelet céljára szolgáló, oltárral ellátott kü­lön helyisége. Az 1700-as évek elején a paksi templom igen rossz és elhanyagolt ál­lapotban volt. Ennek ellené­re az a néhány jómódú kato­likus hívő, aki viszonylag te­hetős volt, nem a templom­építést támogatta, hanem önköltségen kisebb kápolnát emeltetett a város valamely részén. A XVIII. században magánkezdeményezésből épült fel három kápolna is, majd még továbbiak a XIX. században. Az elkövetkezők­ben ezeket kívánom röviden bemutatni. A paksi kápolnák kétségtelenül szép, barokk vagy klasszicista stílusban épült műemlékek. Műemléki jellegük folytán a legfőbb feladat ezeknek az építmé­nyeknek a megóvása és gon­dozása lehetőleg az eredeti formák megtartása mellett. Ezek a régi épületek renge­teget elmondanak a város évszázadokkal ezelőtti egy­házi életéről. Nem véletlenül írta oda Börtsök László az 1954-ben Paksról készült építészeti felmérésében minden kápolna után a fi­gyelmeztetést és tanácsot, miszerint ezek a műemlékek „feltétlenül fenntartandók ”. Hanoi János A Szent Vendel kápolna Szent Vendel a pásztorok, földművesek, állattenyésztők védőszentje, de óvja az állato­kat is a járványoktól. A szent kultusza a 16. századtól, a né­met-frank területeken indult virágzásnak. Paksra a betele­pült svábok hozták magukkal tiszteletét. A kápolna jelentő­ségét az is emeli, hogy a kora­beli országút mellett építet­ték és a paksi gazdák legelői nagyrészt a déli részen vol­tak, így általában a kápolna előtt hajtották el állataikat. Fogadalmi napján (október 20.) elterjedt szokás volt, hogy állatokat nem vágtak, nem dolgoztattak, így ezen a napon az igavonó állatok is pi­henhettek. A szent mély tisz­teletére utal az is, hogy a templomban, a Bazársor mellvédjén és a Szenthárom­ság-szoborcsoportban is talá­lunk Szent Vendel szobrot. A Szent Vendel kápolna eredeti állapotában A kápolnát egy jómódú paksi jobbágy, Haffner Já­nos építette 1746-ban, saját tőkéből. Lekerekített alap­rajzú barokk épület, a Rókus kápolnához hasonlóan, de sokkal kisebb és egyszerűbb, valamint klasszicizáló hom­A Szent Vendel kápolna korunkban lokzattal rendelkezik. Az épület homlokzatán 1869- ben átalakításokat végeztek és akkor került oda a „18 - IHS - 69” felirat, amit aztán a mai márványtáblával ta­kartak el. Paks legkisebb ká­polnája 8 m magas, széles és hosszú is egyben, s az épüle­tet a Kápolna utca sarkán láthatjuk. A kápolna előtt, a bejárat­tól kissé jobbra fogadalmi kőkereszt áll, amit úgy 1900 táján állítottak a paksi hívek, annak emlékére, hogy a Ka­locsára igyekvő búcsúsok 1887-ben innen indultak el végzetes útjukra, s a bekö­vetkezett katasztrófa során több mint 220 paksi lelte ha­lálát a folyóban. A keresztet később betették a kápolna mellé balra, mely ott málla­dozott egészen 2001 decem­beréig, amikorra már életve­szélyessé vált és a ledőléssel fenyegetett. A homokkő-ke­reszt helye közel egy évig üresen állt, az eredeti kőtár­ba került. 2002 októberében az alapot újrabetonozták és a paksi hívek adományiaból egy új keresztet állítottak fel a komptragédia emlékére. Hanoi János Paks Város Képviselő-testülete a város kulturális éle­tében dolgozó azon személyek részére, akik a város kultú­rájáért, a város hazai illetve nemzetközi elismertségéért maradandót alkottak, „Paks Kultúrájáért” kitüntetést ala­pított. A kitüntetés adományozására javaslatot tehet min­den paksi lakos, paksi székhelyű jogi személy, valamint jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet. A javaslatnak tartalmaznia kell a jelöltnek azon teljesítményét, mely a ja­vaslat szerint méltóvá teszi a kitüntetésre. A javaslatokat másban, legkésőbb 2005. november 23-ig le­het benyújtani Paks Város Jegyzőjéhez. A kitüntetés átadására az átadás évében a magyar kultúra napján, január 22-én kerül sor. B&Tu H % H BA-TU Építőipari Kft. Teljes körű építőipari szolgáltatás Betonvágás és betontörés munkagépekkel! 7030 Paks, Dobó István utca 15. Telephely: Paks, Ipari Park Tel./fax: 06-75/313-226 Tel.: 06-30/9372-668 E-mail: batu.cpito.paks@freemail.hu Építés, fuvarozás, gépi földmunkák Fotók: Bencze Barnabás (balra), Fonyó Dániel (jobbra)

Next

/
Thumbnails
Contents