Paksi Hírnök, 2005 (14. évfolyam, 2-19. szám)
2005-10-07 / 13. szám
MOZAIK 13 Látogatók a Pető Intézetből A Nemzetközi Pető Intézet Alapítványi Iskolájának egy csoportja látogatott Paksra. A szervező, dr. Serdültné Benke Éva a támogatóknak köszönhetően színes programokkal tette emlékezetessé a kirándulást a tizenhárom diák számára. Két éve ápol rendszeres kapcsolatot a Pető Intézetben tanuló gyerekekkel Serdültné dr. Benke Éva. Nyáron kezdte szervezni számukra a paksi kirándulást. Az atomerőmű az első hívó szóra az elképzelés mellé állt, biztosította a diákok utaztatását és az étkeztetést. A cég mellett magánszemélyek és a helyi hajózási vállalkozás is segítséget nyújtott. Száztíz diák végzi speciális körülmények között tanulmányait a Nemzetközi Pető Intézet Alapítványi Iskolájában. Közülük tizenhármán, ötödik és hetedik osztályosok, a három éve működő irodalmi szakkör tagjaiként érkeztek városunkba. Stocker Tiborné, az intézet iskolájának igazgatója elmondta, hogy a gyerekek ritkán vehetnek részt kirándulásokon, számukra nagy boldogság egy-egy várost felfedezni. A látogatás első állomásán, a Városi Múzeumban rendhagyó történelemóra részesei voltak a gyerekek, majd a Tájékoztató és Látogató Központban folytatták az ismerkedést Paks nevezetességeivel. Cseresznyéspusztán is megpihent a társaság, majd a programot dunai sétahajózás zárta.-dsz-Nyelvi barangolás Ausztriában A Bezerédj Általános Iskola 41 diákja és öt tanára egyhetes ausztriai kirándulásról érkezett haza. A gyerekek versengve mesélik élményeiket:- Nekem a linderhofi kastély tetszett a legjobban, főleg a tükörszoba: akármelyik oldalára álltunk, egy végeláthatatlan folyosó látszott - meséli Tamara. Zsolt a hallstadti sóbányát emlegeti, ahol a szintkülönbségeket lépcső helyett facsúszdán tették meg. Tominak a síugró sánc volt emlékezetes, amelyet Garmisch Partenküchenben láttak, ahol még a bobot is kipróbálhatták, Heninek az alpesi virágoskert, Vandának a felvonó közelségébe került felhők tetszettek. Attila azt is megfigyelte, hogy a Lech folyó ott is pusztítást végzett, uszadék hevert mindenfelé, néhol az utat is elmosta a víz.- Sokan összegyűltünk barátok, jól éreztük magunkat és hamar elrepült az idő - összegzi Gábor. Kovácsné Váraljai Klára a német szakos tanár szemével látja mindezt:- A német nemzetiségi oktatásban fontos az adott nép kultúrájának, életének ismerete, erre a nyelvi tábor jó lehetőség. A gyerekek iskolalátogatás keretében ismerkedhettek osztrák társaikkal, német nyelvű környezetben, idegen táblák és feliratok között találták fel magukat. Az út főszervezője, Szilágyi Istvánná elmondta, hogy már negyedszer szervezte meg az iskola ezt a turisztikai-nyelvi kirándulást. Az is hagyomány, hogy az útiköltséget pályázatok útján teremtik elő, illetve az iskola is tetemes anyagi támogatást vállal.- A német kisebbségi önkormányzat és az önkormányzat ifjúsági-, sport- és esélyegyenlőségi bizottsága hozzájárulását is sikerült elnyernünk, igaz, egyre csökkenő arányban. Jövőre új pályázati források után kell néznünk, ha folytatni szeretnénk azt a hagyományt, hogy a kevésbé jó anyagi körülmények között élő gyerekeket is visszük magunkkal - teszi hozzá Szilágyi Istvánná. S. Szabó Versenyben a parlagfűről A Tolna Megyei Önkormányzat támogatásával rendezte meg harmadízben a megyei környezetvédelmi vetélkedőt az „Együtt a parlagfű ellen” Alapítvány. A verseny első fordulójába közel 120 gyerek kapcsolódott be, közülük a harminc legjobb jutott a paksi döntőbe. A felkészüléshez - mint azt Sáhi Manuéla ügyvezető elmondta - hasznos volt, ha a diákok elolvasták a parlagfűről szóló tájékoztató kiadványt, illetve a környezeti katasztrófákról gyűjtöttek információt. A döntőbe kerülő alsó és felső tagozatos csapatoknak öt állomáson kellett bizonyítaniuk, hogy milyen tudásra tettek szert. Ez az alsósok között a szekszárdi V Számú Általános Iskola háromfős csapatának sikeiúlt legjobban, a felsőben pedig a kocsolai iskolának. További eredmények: alsó tagozatok között második a dombóvári Belvárosi Általános Iskola, harmadik a bonyhádi Széchenyi István Iskola lett. Felső tagozatosoknál a bonyhádiak második helyen végeztek, a képzeletbeli dobogó harmadik fokára pedig a gerjeni Kenessey Albert Általános Iskolát képviselő diákok állhatták fel. A verseny résztvevői emléklapot és egy ez alkalomra készült tollat kaptak, a legjobbak e mellé könyvvásárlási utalványokkal gazdagodtak, -inda-Fotók: Szaffenauer Ferenc (fent), Fonyó Dániel (lent)