Paksi Hírnök, 2005 (14. évfolyam, 2-19. szám)
2005-10-07 / 13. szám
MOZAIK 11 Ugyanazon a Földön élünk Meiiőzöttek Öt évvel ezelőtti felmérések szerint közel kétezerre tehető a fogyatékkal élők száma a városban. Életük alapvetően nehéz, tízszer annyi energia és erőfeszítés szükséges nekik, mint egy átlagembernek ahhoz, hogy teljes életet éljenek, osztotta meg velünk tapasztalatait Gogolák Róbertné a Paksi Szociális Intézmények Igazgatóságának vezetője. Úgy gondolja, minden segítséget megérdemelnek azok a családok, ahol fogyatékkal élő van. Nem csak a nehéz helyzetük miatt, hiszen a nap 24 órájában figyelniük és segíteniük kell a hozzátartozójukat egy egész életen át, hanem azért is, mert így sok dologról kell lemondaniuk, ami egy „normál” embernek természetes. 2002-ben létrehoztak egy támogató szolgálatot, mely a hasonló helyzetű családok mindennapjaiban próbál segíteni. Az őket érintő szociális változásokról, különböző ellátásokról tájékoztatják őket, gondozónőt kérhetnek maguk mellé, vagy éppen szállítási szolgáltatást vehetnek igénybe. Gogolák Róbertné azt is elmondta, hogy lehetőségük van házi jelzőrendszer kiépítésére is: egy adóvevőt helyeznek el a fogyatékos lakásában, aki így bármikor jelezni tudja, ha segítségre van szüksége. Másik nagy előrelépés az eszközkölcsönzés. Különböző mozgatókat, kerekesszéket, szobabiciklit lehet kölcsönkérni a szolgálattól. Ami Pakson, de országos szinten is nehézséget jelent a fogyatékkal élők számára, a társadalom hozzáállása. Sokan lekezelik, lenézik őket, ahelyett, hogy segítenének, vagy legalább átéreznék egy kicsit a helyzetüket. Szerencsére nem került gyakran ilyen helyzetbe, mégis tisztában van ezzel a problémával Majer Mihály is. Lánya, Zsuzsika februárban lesz 40 éves, Dawn-szindrómában szenved. Szülei szerint nemcsak egész napos figyelem, hanem nagy kitartás és hihetetlen türelem kellett lányuk felneveléséhez. Elmesélték, hogy Zsuzsika nagyon szeret kirándulni, világot látni. Ezért úgy ösztönözték a tanulásra és fejlődésre, hogy ha valamit megcsinál, elmennek oda, ahova szeretne. így körbejárták szinte az egész országot. Külföldön Törökországba és a régi Jugoszláviába jutottak el, de voltak ázsiai túrán is. Úgy érzik, mindez megérte, mert a kislányukat inspirálni tudták bizonyos dolgok elsajátítására, emellett pedig nagy élményt szereztek számára. A módszerrel Zsuzsika kézügyessége olyan szintre jutott, hogy különböző kézimunkákat készít, melyeket mái- a polgármesteri hivatalban is kiállítottak. Majer Mihály úgy vélekedik, hogy a családtámogató szolgálat nagy segítségükre van, mert különböző kirándulásokat szegeznek, uszodába vagy éppen lovagolni viszik a fogyatékkal élőket. Az önkormányzat is maximálisan segítőkész, mindig tájékoztatják a támogatásokról, változásokról. Amit hiányol, hogy Pakson nincs olyan lehetőség, hogy a hasonló betegségben szenvedőket foglalkoztatnák, illetve nincs olyan közösségi csoport, amelybe ezek az emberek tartozhatnak. Bár meglátása szerint ez a város nagyságával is magyarázható. Talán azért vannak sokan előítélettel, lenézéssel a fogyatékosokkal szemben, mert az sokkal egyszerűbb, mint elfogadni őket vagy segíteni. Nekünk kell változni, toleránsnak lenni, hiszen ők ugyanolyan emberek, mint mi, ugyanezen a Földön élnek. Feliinger Lőcsei Gabriella újra szóvá teszi, (MN Televízió és rádióműsor-melléklet) hogy nemzeti ünnepeinket rútul mellőzi a média. Most október 6-a van soron. „Pár muszáj műsorocskával intézik el a tizenhárom aradi vértanú emlékét” - írja. Nagyobb az ázsiója a csinált sztárnak, akiért - állítólag - rajong a tévénéző. Olykor kétségei támadnak az újságírónak, vajon ismerősnek tűnik e tizenhárom név Magyarország lakóinak. Szőts István irodalmi forgatókönyve (is) megörökíti a halálra készülő tábornokokat. Láhner György cellájában Edgar búcsúdallamát fuvolázta a Lammermoori Luciából, Lázár Vilmos jegygyűrűjét, szivartárcáját küldi feleségének, Vécsey Károly együtt mondja a haldoklók imáját a várkáplánnal. Kiss Ernő még bízik a kegyelemben. Schweidel József nem akarja átengedni magát a halál gondolatának, Nagysándor József Bécstől semmit sem remél. Knézich Károly búcsúlevelet ír, Damjanich János megbeszéli a másnapi kivégzést a hóhérral. Leiningen- Westerburg Károly a hit vigaszát kéri a paptól élete utolsó óráiban. Aulich Lajos Horatiust olvas, Török Ignác nem tud beletörődni a megalázó halálba. Poeltenberg Ernő levelet ír apjának, Dessewffy Arisztid nyugodtan alszik, tiszta lelkiismerettel, majd együtt énekli a lelkésszel: Mint a szép híves patakra A szan/as kívánkozik... Tompa dobszó hallatszik. Megvirrad 1849. október 6. Remit Tenda Fotók: Juhász Anikó
