Paksi Hírnök, 2005 (14. évfolyam, 2-19. szám)

2005-09-23 / 12. szám

8 IDŐSZERŰ „Mindig paksi maradok egy kicsit” (Folytatás a címlapról)- Fontosnak tartottam az eddigi eredmények megőr­zését, ahol lehet, javításu­kat. A mutatók alapján azt mondhatom, hogy ez sike­rült. Ehhez kellett szeren­cse is, és persze együttmű­ködés a különböző intézmé­nyekkel, szervekkel. Jó visszagondolni arra példá­ul, hogy az önkormányzat­ok részéről hihetetlen nagy volt a támogatás. A vissza­jelzésekből úgy éreztem, hogy nagyon hálásak vol­tak a munkánkért, időn­ként a feléjük tett gesztu­sokért is, ez volt talán a legnagyobb siker számom­ra - meséli Illés László.- A rendőrség feladata, hogy éreztesse a településen élő lakossággal: van egy olyan szervezet, amelyik tö­rődik a biztonsággal és tesz is érte. Ehhez sok idő és tü­relem kell. A dolgozók mun­kakörülményei is javultak az elmúlt esztendőben: az aj­tókra kerülő névtáblák, az udvar és a fogda rendbetéte­le, a paksi címerrel ellátott új karjelvény mind apró for­mai dolognak tűnhetnek, mégis nagy jelentőségű a nap mint nap itt tevékenyke­dők számára.- Van azonban olyan terü­let is, ahol az anyagi felté­telek és a rövid idő miatt sajnos nem sikerült előre lépni. Legfontosabb fel­adatomnak tekintettem a paksi kapitányság terüle­téhez tartozó rendőrőrsök- Dunaföldvár, Nagydorog- helyzetének javítását, mert hihetetlen rossz inf­rastrukturális körülmé­nyek között működnek. Ahhoz, hogy az eredmé­nyek megmaradjanak, ütő­képesebb, létszámában na­gyobb rendőri szervnek kellene működnie. Évről­­évre emelkedik a bűncse­lekmények száma a kisebb településeken. Az ideális megoldás persze az volna, ha az égető megélhetési gondok megszűnnének - teszi hozzá. Nagy feladatok várják az új helyén, Tamásiban is.- Ugyanez a poszt, de két­szer annyi településsel és kisebb rendőri létszámmal, mint itt. Elképzeléseim van­nak a Tamási Rendőrkapi­tányság működtetését illető­en, melyeket kinevezésemet követően megosztok kollegá­immal és a kapitányság terü­letén élő emberekkel. Na­gyon jól érzem magam Pakson, kedves emberek vannak itt, jó kollegák, szíve­sen dolgoztam velük együtt. Mindig is paksi maradok egy kicsit, de katonaként tudo­másul vettem, hogy távoz­nom kell. S.Szabó Újra rajtvonalnál a kommandó Megkezdte a felkészülést a Neutron Bevetési Osztály az idei kommandós világver­senyre. A csapat tagjait a ha­gyományoknak megfelelően házi válogató versenyen vá­lasztották ki. Ennek alapján Farsang János, Járai Antal, Kolep János, Kéri Zoltán, Felhősi László és Korom László indulhat, kérésükre csapatvezetőjük Dr. Lengyel Róbert lesz, és velük utazik Daubner Gabriella tolmács­ként. A felkészülés körülmé­nyeiről Dr. Lengyel Róbert, az osztály vezetője elmondta, hogy az eszközfeltételekkel nem lesz probléma, de mivel létszámhiánnyal küszköd­nek, a gyakorlásra nem tud időt biztosítani a szolgálati idő alatt, így ezt a fiúk sza­badidejükben oldják meg. A versenyre néhány nappal a kezdés előtt kiutaznak, hogy legyen idejük a pályaviszo­nyokat megismerni, gyako­rolni, ami azért különösen fontos, mert az öt verseny­számból négynél idén jelen­tős változás van. Nagy a vá­rakozás, hiszen tavaly min­den korábbinál nagyobb si­kert értek el, így magasra tették a mércét. Mint emlé­kezetes, harmadszor is el­hozták az aranyat akadály­­pályán új pályacsúccsal, be­gyűjtötték egy másik szám­ban egy bronzérmet, az ösz­­szetett versenyben pedig harmadik helyen végeztek. Mindezt Kéri Zoltán az egyéni „szuperzsaru” ver­senyben elért harmadik he­lyezésével tetézte. Hogy az idei kommandós bajnokság mit tartogat számukra, no­vember hatodika és tizen­­egyedike között az Egyesült Államokban, Orlandóban ki­derül.-gyöngy-Fotók: Szaffenauer Ferenc

Next

/
Thumbnails
Contents