Paksi Hírnök, 2001 (13. évfolyam, 1-52. szám)
2001-10-04 / 40. szám
2001. október 4. 5. oldal Paksi Hírnök Madocsa, Pusztahencse, Dunakömlőd, Györköny Szüreti mulatságok a Paks környéki településeken Az idei évben is szinte minden Paks környéki településen felelevenítették a szüreti hagyományokat. Az újbor ünnepén hintóval, lovas kocsikkal járták végig a felvonulók az utcákat, körbetáncolták a szőlőfürtökkel és színes papírokkal díszített falu központját. A szüreti fesztivál a legtöbb településen mulatsággal zárult. Madocsán az időjárás közbeszólt, így a zuhogó eső miatt csupán alig száz métert tehettek meg a felvonulók a főutcán. Mindez azonban nem szegte kedvét a mulatni vágyóknak, hiszen este zsúfolásig megtelt a bálterem, ahol Dékány Sarolta és Koós János szórakoztatta a nagyérdeműt. Pusztahencsén nagy érdeklődés kísérte a hagyományteremtő céllal megrendezett szüreti mulatságot. A lovakkal, hintókkal felvonuló népes társaság jó hangulatot varázsolt a település utcáira. A program részeként a kisbíróra hárult a múlt év eseményeinek kidobolása, majd hetven táncos részvételével folklórbemutató következett, a napot pedig bál zárta. Dunakömlődön a Faluház előtti tér adott otthont a mulatságnak. Miközben a főzőversenyre benevezett kilenc versenyző az ételekről gondoskodott, kézműves foglalkozások és virágvásár várta a vendégeket. A bográcsételeket a Bagdy László alpolgármester vezette zsűri értékelte: az étkek olyan jól sikerültek, hogy a döntőbírák nem tudtak érdemi határozatot hozni. Végül bölcs döntés született: valamennyi nevezett elnyerte a civil fakanál kitüntető díjat. Az Almássy László Egyesület gyermek rajzpályázatának eredményét Szabó Attila elnök ismertette, a pályamunkákból kiállítást rendeztek a Faluházban. Ugyancsak bemutatták a virágosítási akcióban részt vett házakról készült fotókat is. A „Virágos kert, rendezett ház” táblát idén hárman vehették át: Feil József (Béke u.22.), Oláh Imre (Flegy u. 22), és Kiss Gyuláné (Béke u. 64.), ! harminchatan dicsérő oklevelet kaptak. Ezt követően a lovasokból, feldíszített kocsikból álló menet járta végig Komlód utcáit, este bál vette kezdetét. Györkönyben matuzsálemi korú traktorokkal vonultak fel az utcákon a szüreti fesztivál résztvevői. Rajtuk a táncosokkal és a falu elöljáróit jelképező bíróval és bírónéval. A program a Pincefaluban népi hangszerek bemutatójával, az óvódások, az iskolások, az ifjúsági tánccsoport műsorával folytatódott. Kud Molnár József polgármester áttekintést nyújtott a legutóbbi ülés óta eltelt időszak legfontosabb eseményeiről, az elmúlt hetekben véghez vitt felújítási munkálatokról, illetve a tanévkezdéssel összefüggő egyéb kérdésekről. (Mint ismeretes, a közelmúltban megkezdődtek a csatornaépítési munkálatok. A gerjeni önkormányzat a lakossági hozzájárulás csökkentése érdekében lakás-takarékpénztári szerződést is igénybe vett: a 33 szálakéban államilag támogatott megtakarításnak köszönhetően lehetőség adódik a rákötési díj részletekben történő kifizetésére anélkül, hogy a lakosok hitel felvételére szorulnának. E témában szeptember 28-án, pénteken este lakossági fórumot tartottak, amelyen a szennyvízberuházás és a lakossági hozzájárulás mértékéről, a Imréné, a Teleház vezetője a rendezvényt értékelve csalódottságának adott hangot, mivel — mint mondta - a Fiatalok Egymásért Egyesület egyes tagjai a szüretet megelőzően olyan feladatokat vállaltak fel, amelyeket nem teljesítettek, s emiatt a program színvonala jócskán eltért az ereded elképzelésektől. kifizetés módozatairól tanácskoztak.) A testületi ülésen tájékoztató hangzott el a Területfejlesztési Tanács pályázatain elnyert összegek felhasználásáról, a Kenessey Albert Általános Iskola igazgatója beszámolt az idei fejlesztésekről és a közeljövő főbb terveiről. E napirendi pont tárgyalásakor merült fel, hogy az alsó tagozatos, úgynevezett „kis iskola” felújítását a Szent István utcai iskola négy tanteremmel való bővítésével kellene megoldani. A képviselők megállapították, hogy a köztisztviselők jogállásáról szóló, július 1-jén életbe lépett törvény módosításai következtében szükséges módosítani a Szervezeti és Működési Szabályzatot, valamint döntöttek arról is, hogy újra megpályáztatják a jegyzői állást, eredmény előreláthatólag csak a decemberi ülésen várható. M. I. Gerjeni számvetés Az elmúlt héten tanácskozott a gerjeni képviselő-testület. Az előzetes várakozásoknak megfelelően a legnagyobb érdeklődés a közelmúltban megkezdődött csatornahálózat-építési munkálatok alakulásáról szóló beszámoló kísérte. Bölcske: Benépesült az új egészségház A régi bölcsőde épületének alagsorában fitness klub, a csoportszobák helyén gyermekorvosi, háziorvosi, fogorvosi és eseti szakrendelő, valami védőnői szoba és a családsegítő központ kihelyezett irodája várja a gyógyulni vágyókat. A bölcsődei szolgáltatásra a településen a kilencvenes évek elején nem volt igény. Először nyári táborok helyszíneként funkcionált a felszabadult épület, később — a jobb hasznosítás érdekében — egészségügyi létesítményként. A megvalósításra pályázat útján sikerült egymillió forintot nyerni a Népjóléti Minisztériumtól, tavaly pedig a Fogyatékosok Esélye Közalapítvány ötszázezer forinttal járult hozzá az orvosi rendelő akadálymentesítéséhez, a fennmaradó összeget a bölcskei önkormányzat fedezte. Az összesen nyolcmillió forintos költségvetésből elkészült egészségházban immár új bútorok, kellemes környezet fogadja a látogatókat. „A szakmai munkákat a bölcskei polgármesteri hivatal építészbrigádja készítette, így elegendőnek bizonyult az egyébként igencsak szűkös költségvetés. Mielőbb szeretnénk felújítani az épület hátsó teraszát, valamint az udvarhoz tartozó pihenő parkot is” — tájékoztatta lapunkat Kiss József polgármester, aki hozzátette: a külső tér felújítását is tervbe vették, erre azonban idén már egészen biztosan nem kerül sor. Jótékonysági rendezvény A gerjeni Kenessey Albert Általános Iskola első „születésnapja" alkalmából október 5-én 17 órától az iskola udvarán. Szülő - gyerek - tanár közös buli! Köszöntő műsor, babgulyás főzés, palacsinta- és krumplisütés, tombola, zene, tánc. Mindenkit szeretettel várunk! 20/9285-768 7S/316-51S Dó?** 0y. u. 94. *'*•— fs űr*!}* Kiadvány, névjegykártya, meghívó, stb. szerkesztése, gyártása. Pénztárgépek, fénymásolók, irodatechnikai berendezések, forgalmazása, szervizelése. Color másolás plakát méretben is! Használt # számítógépek, laminálása, fénymásolók, irodatechnikai berendezések forgalmazása.