Paksi Hírnök, 2001 (13. évfolyam, 1-52. szám)

2001-08-02 / 31. szám

3. oldal Paksi Hírnök Paks város cs a környék lapja Mentő ötletre várnak Egy közelmúltban végzett országos felmérés szerint a mentők Tolna megyében érnek ki a leg­később a riasztás helyszínére. A felmérés rámutat arra is, hogy nem csupán a késői érkezés fordul elő igen gyakran, hanem a panaszosok folyosón való várakoztatása, vagy például a „haza nem szállítás” is szinte mindennapos. Mint megtud­tuk, Pakson nem jellemző az effajta eljárás, en­nek ellenére sokan kifogással illetik a mentők munkáját. Legutóbb a paksi rendelő­­intézetből érkezett egy pa­naszos levél a Tolna Megyei Mentőszolgálathoz. A levél­író kiemelte: annak ellenére, hogy hordágyon feküdt, késő estig megváratták, s a hazaszállításra jó néhány óra elteltével került csak sor. Egy másik beteg ugyanakkor arról panaszko­dott, hogy kénytelen volt a szekszárdi kórházban tölte­ni egy éjszakát, ami — állítja a beteg — egy jól működő rendszer esetén elkerülhető lett volna. Ilyen, és ehhez hasonló bejelentések érkez­nek. A szakemberek azt állít­ják, hogy a galibáért első­sorban a megye földrajzi helyzete felelős. A városok (ahol a mentőállomások vannak) tudniillik legin­kább a megye szélén he­lyezkednek el, a kórházak és a szakrendelő pedig a megye déli részén. így tör­ténhet meg, hogy a gépko­csik a kelleténél később érpek a helyszínre. A bete­gek ugyanakkor arról pa­naszkodnak, hogy azért nem jutnak haza időben, mert nincs mentő, ami ha­zavinné őket. A létszámhiány — legin­kább a nyári szabadságolá­sok — miatt az elmúlt hó­napban hét mentő állt a ga­rázsban, jelenleg pedig 2001. augusztus 2.________ négy. Dr. Kovács Éva, a mentőszolgálat vezetőjének meglátása szerint nem is annyira a sürgősségi ellátás­sal, inkább a járóbeteg­szállítással vannak gondok, a jelenlegi áldatlan állapot­ból való kilábalásra pedig minimum húszfős tartalék­ra lenne szükség. Hozzátet­te: a sürgősségi ellátási: és a mentőtiszti állományt illető­en Paks kifejezetten jó hely­zetben van, a nyári szabad­ságukat töltő kollégák he­lyettesítését azonban pénz­hiány miatt képtelenek megoldani. Dr. Wallner Tamás, a paksi rendelőintézet he­lyettes vezetője — aki ugyancsak hallott a betegek megvárakoztatásáról — azt állítja, hogy a beteg­­szállítási gondok nem be­folyásolják negatívan a ren­delőintézet munkáját, így nem tapasztalható fenn­akadás. Meggyőződése, hogy a mentők lelkiismere­tesen végzik munkájukat, s minden tőlük telhe­tőt megtesznek a szállítá­si idő lerövidítése érdeké­ben. Kézműves és kirakodóvásár 2001. augusztus 18-tól 20-ig Pakson a Duna-parti Családi Napok programsorozatának része­ként kézműves és kirakodóvásárt szervezünk Pakson, az Crzsébet Szálló mögötti területen. Várjuk népművészek, iparművészek bemutatkozását, árusftásátf Bővebb információ és jelentkezés a Paks Városi Köz­­felügyeleten, Paks, Dózsa Gy. u. 55-61. városháza III. emelet. Csütörtök kivételével munkanapokon 8-9 és 13-14 óra között Zámbó Györgynél. Telefon: 75/500- 564, 06/20/9707-365. Jelentkezési határidő: augusztus 10. Várjuk jelentkezésüket! Pach Ferenc falugazdász Paks, Deák Ferenc utca 3. sz. alatt fogadja ügyfeleit. Telefon: 75/421-689 Ügyfélfogadás: hétfő: 8-12-ig kedd: 10 - 16-ig szerda, csütörtök: 13 - 16-ig péntek: 8 — 12-ig TELLrFOTÓ Paks, Dózsa György út 47. Tel.: 75/421-536 Alcatel 301. 302. 303 24 havi előfizetéssel 9.900.­­Alcatel 301. 302. 303 domino kártyával 24.900.­­Siemens C35 24 havi előfizetéssel 12.900.-Siemens C35 domino kártyával 29.900.-Siemens M35 24 havi előfizetéssel 19.900.-Siemens M35 domino kártyával 39.900.­Piokia 3310 24 havi előfizetéssel 19.900.-Nokia 3310 domino kártyával 37.900.-Aranykártyás ügyfeleinknek előfizetés + készülék már 0 Ft-tól. Túlélték a versenyt Idén a tapolcai honvédségi alakulat adott ott­hont a hetedik nemzetközi túlélő versenynek. A Bakonyban lezajlott megmérettetésen javarészt katonai csapatok és különleges rendőrségi egysé­gek álltak rajthoz, összesen huszonhat gárda. A legtöbben már az első feladat során kiestek a ver­senyből, s mindössze tizennégyen értek célba. A paksi kommandósok évek óta rendszeres részt­vevői a versenynek, ezúttal két különdíjat és egy össze­tett hetedik helyet szerez­tek. A teljesen új, kizárólag fiatalokból álló alakulat — Toldi Miklós, Zádori Jó­zsef, Felhősi László és Ke­mény László — önállóan készült a versenyre úgy, hogy ezalatt a napi fela­datokat is hiánytalanul elvégezték, erre ugyanis nem kaptak külön szabad­ságot. A megmérettetés előtt egyetlen célt tűztek ki ma­guk elé: túlélni a versenyt. Ez az első hallásra talán nem is olyannyira bonyo­lultnak tűnő célkitűzés em­bert próbáló feladatnak bizonyult. A számtalan fá­radsággal teli próba azért hozott néhány emlékezetes pillanatot: festéklövészet­ben például az ellenfeleket a rendelkezésre álló három perc töredék része alatt semmisítették meg, elnyer­ve ezzel a közönség, illetve a hazai és a külföldi kollé­gák elismerését. Teljesít­ményükkel — a legjobb lö­vész rendőrcsapat — a kate­gória második helyezését szerezték meg, s Orbán Péter országos rendőrkapi­tány különdíját is elnyer­ték. Dr. Lengyel Róbert, a Neutron Beavatkozó Osz­tály vezetője, aki egy perc­re sem hagyta magára a fiúkat azt állítja, hogy a negyven fokos hőségben jól jött a fiúknak a lelki tá­masz. „Az ötven kilométe­res menetelés sokakat megviselt, így bennünket, paksiakat is. A megpróbál­tatásokat jelzi talán az is, hogy a csapat minden tagja tizenhárom liter folyadékot fogyasztott, ráadásul már a legelső nap számos sérü­lést szerzett. Az alig két­órás pihenő után éjszakai gyalogtúra, majd lövészet, úszás, festéklövészet aka­dálypálya és váltófutás kö­vetkezett” — osztotta meg a Paksi Hírnökkel tapasz­talatait a vezető. Kettőt egy csapásra most már Pakson is! A Konkurencia ruházati bolt elhozta Paksra az idei év slágerét, a Nap Tv-ből ismert Bella Moda kosztümmodelleket a Dózsa György utca 6. szám alatti boltba 7.700 forintos reklámáron! A Kishegyi utca 44. szám alatti akciós boltban pedig üzleteink megmaradt készleteit 20-70%-os áron kiárusítjuk! Ne higgyen semmiféle reklámnak, csak a saját szemének, győződjön meg róla személyesen. Szeretettel várjuk Önöket! Konkurencia ruházati bolt Tolna, Deák F. utca 3. I Nyitás augusztus 1-én a Dózsa György út 6. szám alatt, és augusztus 6-án a Kishegyi út 44. szám alatt. Aki nem hirdet, azt elfelejtik!

Next

/
Thumbnails
Contents