Paksi Hírnök, 2001 (13. évfolyam, 1-52. szám)
2001-08-02 / 31. szám
4. oldal XIII. évfolyam 31. szám Szalai Szilvia: ' Néz rám az Isten Most itt van, néz rám az Isten. Szemében vér a könny s vad vihar. Hallja, de nem hiszi imám, hisz tudja hamis hang szívemben a hit. Szemem arcomba forr, pillám bőrömbe ég, szégyen perzsel. . Lelkem sötét, nem világlik benne halk szavam. Most itt van, néz rám az Isten. \______________________J Vizuális kísérleti alkotótelep Pakson Néray Katalin, a Ludwig Múzeum Budapest — Kortárs Művészeti Múzeum igazgatója nyitotta meg pénteken a Paksi Vizuális Kísérleti Alkotótelep záró kiállítását. A VIKAT keretében ezt megelőzően a paksi és környékbeli alkotók három csoportban (gyerek, ifjúsági és felnőtt) a rajz- és képzőművészeti táborokban vehettek részt. A gyerekek a festés, a mintázás, és a tárgykészítés témakörében tehettek szert ismeretekre, az ifjúsági csoport pedig tanulmányokat készített. A résztvevők munkáját a szervezők a kortárs művészetről szóló előadásokkal igyekeztek segíteni. A programvezetéssel járó teendőket Takács Éva és Ritter János vizuális- és környezetkultúra szakos középiskolai tanár, múzeumpedagógus vállalta. A hétvégén nyílt tárlaton az elmúlt hetekben készült munkákat tekinthették meg az érdeklődők. A különböző megjelenítésű rajzok és tárgyak mellett néhány helyi költő is lehetőséget kapott a bemutatkozásra. Halász Károly, az alkotótelep egyik kiállítója szerint sokkal több anyagi támogatásra, patronálásra lenne szükség ahhoz, hogy a résztvevőket segíteni tudják, ugyanakkor az egész épületre szükség lenne, hiszen egyetlen rajziskola sincs a környéken, amely ennyit törődne a művészetre hajlandóságot mutató fiatalokkal. A kiállító művészek — Gyenis Tibor, Halász Károly, Keserue Zolt, Koronczi Endre, Pál Csaba, Ritter János, Szabics Ágnes, Szíjártó Kálmán, Várnai Gyula — mindannyian azon dolgoznak, hogy a város egyik nevezetességének számító impozáns épület életben maradjon, és ne ez legyen az utolsó alkalom, amikor a művészetet kedvelő közönség találkozhat a művészet ilyen sokféle megnyilvánulásával. Extrém sportok a kaptáiban A paksi képtár emeleti csarnokában nyílt meg a magyar származású, Kölnben élő Perneczky Géza extrém sportokat bemutató kiállítása. A művészeti író, művészettörténész több tanulmányt írt a képtárról. Most kiállított akvarelljei a gördeszkásokat, a break-táncosokat, görkorcsolyásokat mutatja be elfoglaltság közben. A dinamikus képek elkészítése előtt az alkotó hosszasan tanulmányozta és alaposan megfigyelte a mozdulatokat, eredményként pedig rémekbe szabott mozdulatokat örökített meg. Aknai Katalin művészettörténész, a Magyar Tudományos Akadémia Művészettörténeti Kutató Intézetének munkatársa megnyitó beszédében kiemelte: a képek olyannyira frissek, hogy szinte érezni lehet rajtuk a megmunkáló kezek melegét. A művész igyekezete célt ért, hiszen a sportolás közben bemutatott mozdulatok igencsak valósághűek. Új tantárgy a gimnáziumban: Alkalmazott közgazdaságtan A paksi Vak Bottyán Gimnázium két évvel ezelőtt kísérleti jelleggel indította el az alkalmazott közgazdaságtan tanítását. Az akkori próbálkozás népszerűnek bizonyult, sok diák vett részt a próbaidőszak fakultációs óráin. Egy idén tavasszal benyújtott sikeres pályázatnak köszönhetően az intézmény néhány oktatójának a közeljövőben lehetősége nyílik arra, hogy magas színtű előadáson vegyen részt Mátraházán. A programot egy amerikai közgazdász professzor előadásai fogják bevezetni. A tréning résztvevőit felkészült szakemberek (bankárok, brókerek, vállalkozók) segítik a tanulásban. A bekapcsolódott iskolák tanárai megismerhetik, illetve felfrissíthetik a korábbi tréningeken tanultakat, gyakoroltakat. Az új iskolák tanárai képesek lesznek az üzleti szemlélet alapjait a különböző fajta iskolatípusokban továbbadni a gyerekeknek. Az így létrejövő üzleti szemléletű csoportok katalizátorként működnek majd, és hozzásegítik az iskolatársakat is egy más jellegű gondolkodásmód megjelentetéséhez és elterjedéséhez az iskolákban. Az új tantárgy nem része a kötelező oktatásnak, csupán fakultatív szinten lesz jelen a gimnáziumban azok részére, akiket érdekelnek a mindennapi életben hasznosítható, alkalmazható gazdasági ismeretek. Ennek segítségével a diákok választ kaphatnak a közgazdaságtan fogalmára, rálátást nyernek a piacgazdaság rendszerére, a vállalkozás-alapítás mikéntjére, a kormány és a munkaerő szerepének jelentőségére, és nem utolsó sorban megtanulhatják azt is, mi tartja mozgásban a világgazdaságot. Azok, akik alkalmazott közgazdaságtanból sikeresen levizsgáznak, oklevelet kapnak, sőt érettségizni is lehet majd ebből a tantárgyból. Az oklevél számos felsőoktatási intézményben jó pontnak számít a felvételin, ugyanakkor a pályakezdésnél is előnyt jelent. Az alapítvány támogatói nyári táborokat szerveznek a résztvevőknek, eljuttatják őket a tőzsdére, a különböző pénzintézetekbe, illetve lehetőség nyílik az iskolán belül vállalkozási csoportok létrehozására. Junior Achievement Magyarország: Az 1919-ben az Egyesült Államokból útjára indított, és azóta 108 ország bekapcsolódásával folyamatosan fejlődő Junior Achievement magyarországi szervezete a •piacgazdaság működésével kapcsolatos ismereteket terjeszti a tanuló ifjúság köréELKÖLTÖZTÜNK! Szerkesztőségünk augusztus 1-től új helyen várja kedves ügyfeleit. Új címünk: Paks, Villany u. 2. (a piactéri új épületben az emeleten: 21. iroda). Telefonszámunk változatlan: 75/313-522 (fax is), 75/510-126 Továbbra is ingyenes lakossági apróhirdetési lehetőséggel, kedvező hirdetési tarifákkal várjuk olvasóinkat és megrendelőinket. ben. A szervezet az uniós csadakozást is szem előtt tartva az éltre nevelést tartja a legfontosabb szempontnak, kiemelve, hogy a nemzed alaptanterv bevezetésének egyik, talán legfontosabb alapfeltétele a tanárok sikeres felkészítése az új követelményeknek megfelelően.