Paksi Hírnök, 2001 (13. évfolyam, 1-52. szám)
2001-07-26 / 30. szám
3. oldal 2001. július 26. Paksi Hírnök Paks város i• a környék lapja Flottamúzeum a Duna-parton Pakson állítják ki a Magyar Honvédség közelmúltban felszámolt folyami alakulatának egy részét. A dunai flottilla felszámolásakor a fegyverek és a harci eszközök gyűjtéséről ismert Pintér József keceli vállalkozó úgy döntött, hogy megvásárol egy hét csapathajóból álló járműparkot, s mivel a monstrumok a vízen mutatnak igazán jól, tárolásukhoz és kiállításukhoz megfelelő infrastruktúrával rendelkező, kulturált, gondozott környezetet keresett. így esett a választása Paksra. A flottamúzeum helyének végleges kialakításáért Paks mellett Kalocsa és Foktő is „ringbe szállt”, végül az atomváros került la győztesen. Az előzetes tárgyalásokat követően Pintér József saját helikopterével repülte körül a környéket s tartott terepszemlét s Duna paksi szakaszán, az önkormányzat pedig előzetes költségszámításokat végzett arra vonatkozóan, mennyibe kerül egy ilyen vízitárlat éves karbantartása, fenntartása. Információnk szerint az előzetes becslés még tízmillió forintról szólt, az önkormányzat által is megkérdezett egyes szakértői vélemények viszont a huszonötmillió forintos fenntartási összeget sem zárták ki. A turisztikai érdekesség tanulmányterve szerint a múzeum nem csupán kiadásokkal járna, hanem komoly bevételekre is szert lehetne tenni. Pintér József lapunkat arról tájékoztatta, hogy a szakemberek jelenleg is keresik annak lehetőségét, hogyan lehetne csökkenteni a kiadásokat. Mire a konkrét tervek elkészülnek, addigra megjelennek az első folyami hadihajók a Dunán. Úgy tudjuk, hogy a flottamúzeum pontos helye egyelőre nincs kijelölve, az viszont már biztosnak látszik, hogy a hajók Paksra vontatása már egy hónapon belül megkezdődhet. Néhány meg nem erősített információ szerint végleges helye a kompkikötőtől délre, a lépcsősor közelében kerül majd kialakításra. Seregély Erzsébet Csóközön: Hiánytalanul megkerült gyűjtemény Javarészt sérülten, ámde hiánytalanul kerültek elő azok a néhány hónappal ezelőtt ellopott Csók képek, amelyekre a Tolna megyei rendőrség egy budapesti lakásban talált rá. A mostoha körülmények között fellelt, összehajtogatott állapotban lévő Csók-gyűjtemény, amelyet a korábbi ötvenmillió forint helyett mindössze 17 millióra becsülnek a szakértők, visszakerültek az örököshöz. Dr. Csók Sándor nyugalmazott főorvos a napokban vihette haza értékeit. Az ügyben tíz személy került a rendőrség látókörébe, egy budapesti taxist pedig tanúként hallgattak meg. A Tolna Megyei Rendőrfőkapitányság egy szomszéd által felírt rendszám alapján kezdett el a betörők után nyomozni. A rendőrök előbb csak négy képet találtak meg (így került négy tolvaj a rács mögé), később azokra az arany ékszerekre is, amelyeket jórészét a paksi lakásbetörések alkalmával „gyűjtöttek be” a tolvajok. Az elkövetéssel gyanúsítottak némasági fogadalmat tettek; három hónapig nem ismerték egymást és nem is beszéltek. Néhány napja azonban megtört a jég, s egyikük részletesen beszámolt arról, 'hol találják a nyomozók a tizenkilenc képet. így találták meg a páratlan gyűjteményt. Mint ismeretes, a huszonhárom festményt tartalmazó Csók hagyatékot február 18-án az örökös dunaszentgyörgyi házából vitték el, s négy képet a rendőrök még áprilisban lefoglaltak. Kiderült, hogy a tettesek megrendelésre dolgoztak, a megbízók — L. Zoltán, H. András, L. István — közül egyikük korábban már járt a dunaszentgyörgyi kúriában (Csók képek vásárlása ürügyén), így pontos információkkal rendelkezett arról, milyen értékek vannak a házban. A lopással megbízott társaság (G. Kálmán, G. Pál, G. Miklós) azon az éjszakán két alkalommal is járt a kúriában: először két személygépkocsival érkezett a testvér triumvirátus, majd az értékeket megpillantva csak néhány darabot vettek magukhoz. Mivel a zsákmány túl nagy falatnak bizonyult, visszautaztak a fővárosba erősítésért, így lett az akció részese V. Béla, V. János és K. István, akik egy taxist is magukkal hoztak, ám ő rövidesen meglépett. Dr. Csók Sándor az ügyben tartott sajtótájékoztatón vehette át a képeket. A nyugalmazott főorvos eltökélte, hogy továbbra sem köt biztosítást a gyűjteményre, a házba viszont riasztót szereltetett. ítélkezési szünet a bíróságokon Öt héten át tartanak ítélkezési szünetet a bíróságok. Ez azonban nem jelenti azt, hogy teljesen szüneteltetik a tevékenységüket. Ugyeletet adnak, ahol átveszik a beadványokat és döntenek a határidős ügyekben. Az első tárgyalási nap augusztus 21-én, kedden lesz. A bíróságok július 16-án kezdődött nyári ítélkezési szünete azt jelenti, hogy a sürgősséget igénylő ügyekben az ügyeletes bíró jár el, egyébként pedig a tanúk, a vádlottak és az ügyfelek nem jelennek meg az igazságszolgáltatás házában. A sürgősségi ügyekhez a kényszerintézkedések, mint például az előzetes letartóztatás elrendelése, a helyreigazítási kérelmek elbírálása, vagy esetleges sztrájk jogosságának megítélése tartozik. Ezzel egyidőben a panasznap is szünetel, a cégbíróságokon viszont folyamatosan dolgoznak. A bírósági szünetre azért van szükség, mert az elmúlt években — külföldi nyaralásra hivatkozva — egyre többen kérték ügyük elhalasztását. Megégett a cigarettázó asszony Feltehetően cigarettázás közben aludt el az az asszony, aki az Építők úti lakástüzet okozta. A 44 éves nőt másod-, és harmadfokú égési sérülésekkel szállították kórházba a mentők. A harmadik emeleti lakás ablakából gomolygó füstre a járókelők ügyeltek fel, ők értesítették a tűzoltókat. A helyszínre érkező lánglovagok betörték az ajtót, majd kimentették az alvó aszszonyt, aki valószínűleg azért nem ébredt fel a tűzre, mivel elalvás előtt nyugtatót vett be. „A szobában lévő ágy egy része elszenesedett, a többi részén pedig a szivacs átégett. Az elsődleges vizsgálatok szerint valószínűsíthető, hogy az asszony cigarettázott, és ez okozta a tüzet. A nőt, aki karján, a nyakán és a hátán szenvedett súlyos égési sérüléseket, a szekszárdi kórházba szállították” — tájékoztatta lapunkat Pfeffer József, a paksi tűzoltóság tűzmegelőzési osztályvezetője. Paks, Dózsa György út 47. Tel: 75/421-536 Alcatel 301, 302. 303 Alcatel 301, 302, 303 Siemens C35 Siemens C35 Siemens M35 Siemens M35 Nokia 3310 Nokia 3310 24 havi előfizetéssel 9.900.domino kártyával 24.900.- 24 havi előfizetéssel 12.900.domino kártyával 29.900.- 24 havi előfizetéssel 19.900.domino kártyával 39.900.- 24 havi előfizetéssel 19.900.domino kártyával 37.900.Aranykártyás ügyfeleinknek előfizetés + készülék már 0 Ft-tól. Aki nem hirdet, azt elfelejtik!