Paksi Hírnök, 2001 (13. évfolyam, 1-52. szám)
2001-06-14 / 24. szám
2001. június 14. Paksi Hírnök I P»k» váró« «• ■ környék lapja <• Rendőrök, tűzoltók a gyermeknapon Egész napot betöltő, számtalan játékkal és versennyel színesített gyermeknap eddig még nem volt a Pusztahencsei Általános Iskolában. így talán érhető, hogy a gyermeknapi mulatságot nem csak a nebulók, de még a szülők részéről is izgatott várakozás előzte meg, olyannyira, hogy az iskola épülete már-már szűkösnek bizonyult. A reggeli órákban kezdődött gyermeknapi rendezvényen elsőként a paksi önkormányzati tűzoltóság bocsátotta a kicsik rendelkezésére a technikai • felszereléseket. A tűzoltóautó-vezetés és a fecskendőszerelés ismereteinek elsajátítása után habzuhatag, majd gyors ruhaváltás következett, hiszen mindannyian bőrig áztak. Ezután vette kezdetét a rendőrség technikai bemutatója, amelynek legnagyobb érdeklődéssel kísért „műsorszáma” az ujjlenyomat-vétel volt. Lőrinc Andrea csendes szemlélője volt az eseményeknek, inkább két kisgyermekét kísérte figyelemmel, ám Kosa Attiláné a habzuhatagot és az ujjlenyomat-készítést is kipróbálta. — Sosem volt még egyikhez sem szerencsém, ezért éltem a felkínált lehetőséggel, a rendőrség két munkatársa pedig türelmesen állta a megpróbáltatásokat — osztotta meg velünk élményeit Kosa Attiláné. A temérdek lehetőség között egy újdonság is szerepelt a felkínált gyermeknapi programok sorában: az iskola épülete mellett lévő sportcsarnokban a tanintézmény meghívására Lőrincz József bajai játékkészítő mester várta a diákokat. A logikai játékokkal bíbelődő nebulóktól szinte lépni is alig lehetett. Míg Kaks tetter Márton, Takács Gábor és Abdul Karim Gábor a golyós türelemjátékkal próbálkozott (a játék lényege: az győz, akinek a játékmezőn nem marad fagolyója), a terem sarkában faépítő-kockákkal zajlott az összerakósdi. Kelemen Ferenc várat, Körmös Vincze kocsi-parkolót épített, Nyúl Dóra pedig szorgalmasan segédkezett. Mindent egybevetve elmondhatjuk, hogy a gyerekek, a szülők, a rendőrök és a tűzoltók számára is igazán remekül sikerült ez a nap. Jubilált a Vöröskereszt ^ov-v 1881-2001 Ezúttal az égiek is támogatták a paksi teniszpályán és az ASE sportcsarnokban megrendezett, a Magyar Vöröskereszt 120 éves évfordulóját ünneplő rendezvényt, amelynek háziasszonyi teendőit Barabás Éva vállalta. Napsütésben és jó hangulatban nem volt hiány: délelőtt az elsősegélynyújtó-, sérült imitációs-, rendőrségi- és tűzoltóbemutatatók, valamint a sportversenyek foglalták le az érdeklődők figyelmét, délután pedig Ferenc Orsi előadóművész, Csonka András és a paksi mazsorettek, Éles István humorista, a Tűzvirág, valamint a Koktél táncegyüttes részvételével ünnepi gálaműsor vette kezdetét. Este bál zárta a rendezvényt, amelynek érdekességét az adta, hogy most először mutatkoztak be a nagyközönség előtt a helyi mazsorettek és a modern táncegyüttes. A Magyar Vöröskereszt elnöke, dr. Andics László lapunk érdeklődésére elmondta: a több rendszerben is jól működő szervezet számára a jelenlegi kormány nem biztosítja a 2002-es év működéséhez szükséges mintegy ötszázmillió forintot, s ez komoly gondokat okoz számukra. Hozzátette: a megszavazott kettőszázötvenmillió forint csupán egyharmadát teszi ki annak az összegnek, amely elegendő lenne az irodák és a karitatív munka működtetéséhez, ráadásul ilyen feltételek között a hajléktalanokat sem tudják támogatni. Köztudott ugyanakkor az is, hogy a véradás megszervezésében is nagy szerepe van a Vöröskeresztnek. Problémák persze ezen a téren is akadnak: a donorok elismerése még mindig nem megfelelő, ezt pedig a vöröskereszt mindaddig nem tudja az elvárt szinten teljesíteni, amíg a levett vérmennyiség után nem kap anyagi juttatást. Az elnök végül leszögezte: a nemzetközileg is elismert magyar szervezetre továbbra is szükség van, munkájukra leginkább a katasztrófa-súlytotta területeken tartanak igényt. A Magyar Vöröskereszt a jövőben a véradás megszervezése mellett továbbra is a már hagyományosnak nevezhető feladatokban (egészségnevelés és az elsősegély ifjúsági programok lebonyolítása) jeleskedik. Seregély Erzsébet 3. oldal Ombudsman! vizsgálat az uzsonnarablási ügyben Kellemetlen, mondhatni kínos fordulatot vett a hónapok óta titokban tartott uzsonnarablási ügy a Gyógypedagógiai Általános Iskolában. Előbb a rendőrség indított eljárást hét diák ellen, majd - mintegy válaszlépésként - az egyik roma szülő úgy döntött, hogy az ombudsmanhoz fordul. Az esetről sokáig nem lehetett semmit sem tudni, az iskola ugyanis szerette volna belső ügyként kezelni a történteket, ezért fordulhatott elő, hogy a szülők és a szélesebb közvélemény is csupán néhány napja értesült az esetről. A szülői értekezleten előzetesen már tettek arra vonatkozó ígéretet, hogy megszüntetik a nagyobbak zsarnokoskodását, a kísérlet azonban akkor kudarcba fulladt. Az intézmény vezetője ezután fordult a rendőrséghez. Mire a paksi kapitányság értesült az uzsonnarablókról, addigra többen „leutánozták” a kezdeményezők elemózsiaszerző módszerét, így nem hogy csökkent volna, inkább megszaporodtak az ilyen jellegű esetek. Németh Attila százados, az ügy előadója lapunknak elmondta: a rablás akár többévi szabadságvesztéssel is sújtható, ám a gyerekkornak nem vonhatók felelősségre. A Paksi Roma Egyesület vezetője, Solt Pál - akinek fia szintén érintett az ügyben — felháborítónak tartja, hogy roma gyerekeket gyanúsítanak a cselekmények elkövetésével. Mint mondta, nemcsak ezért kért ombudsmani vizsgálatot, hanem azért is, mert meglátása szerint az iskolában nem megfelelő az oktatás színvonala, a hetedik-nyolcadik osztályos diákok nem tudnak olvasni, írni, számolni. Jantyik Margit igazgató lapunknak csupán annyit mondott az üggyel kapcsolatban, hogy a rendőrséggel közösen egy program kidolgozásán fáradoznak, amellyel elejét vehetik a hasonló eseteknek. Az igazgatónő sem a gyanúsítottak, sem pedig a sértettek köréről nem kívánt nyilatkozni. A paksi rendőrkapitányság több, a cselekmény elkövetésével alaposan gyanúsítható roma gyermeket is meghallgatott az ügyben, természetesen szülői felügyelet mellett. A megkérdezettek között akadtak olyanok is, akiket a rendőrök már ismertek hasonló tettek miatt. Paks, Dózsa György út 47. Tel.: 75/421-536 Alcatel 301. 302. 303 Alcatel 301. 302. 303 Siemens C35 Siemens C35 Siemens M35 Siemens N35 Nokia 3310 Nokia 3310 24 havi előfizetéssel 9.900.domino kártyával 24.900.- 24 havi előfizetéssel 12.900.domino kártyával 29.900.- 24 havi előfizetéssel 19.900.domino kártyával 39.900.- 24 havi előfizetéssel 19.900.domino kártyával 37.900.Aranykártyás ügyfeleinknek előfizetés + készülék már 0 Ft-tól. Aki nem hirdet, azt elfelejtik!