Paksi Hírnök, 2000 (12. évfolyam, 1-50. szám)

2000-12-21 / 50. szám

2000. december 21. A (egyverayugvás csendje Elandalogva ünnepek han­gulatától, karácsony és szil­veszter táján, módfelett tud­juk szeretni egymást. Olyannyira, hogy az egy­más iránt érzett vonzalom, ragaszkodás már-már át­csap képzeletbéli medrén s túlzásokkal jár. S e kegyes időkben a szeretet minde­nütt hírt ád magáról, megta­pasztalhatni létünk nyíltszíni terepén, boltban, piacon, patikában, s kiváltképpen a külvilág elől mindent jótéko­nyan elzáró otthonok falai mögött. Úgy is mondhatom, hogy képzeletemben, csalá­di hajlékokba lesve, szinte megtapinthatom a fegyver­nyugvás csendjét, ím, elné­mul a harci zaj, szünetet tartanak az egymással dü­­hödten vívók, s ki-ki legellá­­gyultabb tekintetével figyel mindazokra, akikkel egy fe­dél alá terelte a sors... Csakhát. S távol álljon tő­lem az ünneprontó szándék, mégis azt mondom,'hogy mindez látszat, átmeneti ál­lapot, ha úgy tetszik, az érem sima, lágy és bárso­nyos fele. De milyen ama bizonyos érem másik olda­la, amelyikkel sokkal több­ször találkozhatni évköz­ben, hétköznapokon, mint emezzel? Fájdalom, érdes, hepehupás, buktatókkal teli. Gyanítom, a fennebbiekből könnyen kikövetkeztethető, hogy az ilyen-olyan válsá­gok mellé elodázhatatlanul oda kell sorolni a családok, a családi lét válságát is. Túlzók? Nem hiszem. S azt is gyanítom, hogy fen­­nebbi állításomat, tehát a családi válságot csak az nem veszi észre, aki felet­tébb rosszul lát, s teljesség­gel érzéketlen a társadalmi jelenségek iránt. Tudom, keserű szavak, elkedv­­telenítöek, de mikor más­kor, ha nem most, a nagy, össznépi, ünnepek okán fa­odó lelkizések idején néz­zünk szembe velük? És iem csak nekem, nem is néhányunknak, de valahá­­nyónknak, akik magunké­nak hisszük ezt a riaegülö, szeretetlenülő hazát. Annál is inkább, mert a régi állítás ma is érvényes, hogy tudniilik a társadalom alapja a család! Mentegetőzve írom: értékrendemben nem csupán ez az egyetlen lét­forma, elvégre van más is. De ennél jobbat, emberhez méltóbbat még nem találtak ki. S ha már úgymond, ilyen emelkedett vagyok s a tár­sadalom felöl közelítem meg az emberi közösségek legkisebb egységét, akkor százszor, ezerszer is aláhú­zom: régen nem volt ily fon­tos, elmellőzhetetlen a csa­lád, mint éppen most, lelki­anyagi gondokkal túlontúl megterhelt korunkban. Tudom jól, hogy a mai, im­már csak áremeléssel, sa­nyargatással jellemezhető időszak, - node, melyik nem volt az a közelebbi múltban? - nagy próbaköve a családok erejének. Kész csoda, hogy mindezek elle­nére, úgy ahogy ellátják leg­fontosabb feladatkörüket, ellenőriznek, számon­­kérnek, dicsérnek, fedd­­nek - de meddig még? S az sem lehet vitás, hogy amiért nálunk minden nehézség ellenére béke van s nem áll feje tetejére a rend - noha próbálkozik vele -, az le­gelsősorban a családoknak köszönhető. Kézenfekvő a megállapítás: a nehéz idő­ket csak úgy lehet átvé­szelni, ha az emberek dön­tő többsége tartozik valaki­hez, s valakik tartoznak hozzá. Fennebb fegyvernyugvást említettem, ami értelmezé­semben a családok ünne­pek környéki békéjére vo­natkozik Miért, kérdezheti bárki, máskor talán képze­letbéli fegyverek zörgését s csatakiáltasokat is lehet hal­lani? De még mennyire, mert - fájdalom - ilyen érte­lemben is mind hangosabb és hangosabb az ország. Legutóbb, őszutói estén, át­ballagtam a panelerdők al­kotta lakótelepen. Meglehet, csupán véletlen volt, de azért elgondolkodtató, hogy nem is egy családi hajlék ablaka mögül kiabálást, or­­dítozást hallottam, s az már csak képzelet dolga, hogy magamban lássam a hozzá való jeleneteket is. De nem kell feltétlenül a képzeletre hagyatkozni. A valóság, te­hát a családokon belüli há­borúskodás, ellenségeske­dés, gyűlölködés mind gyakrabban megmutatja ön­magát. A minap látogatóban voltam régi ismerősömnél, aki öttagú családjával él a panellakás ötvenkét négy­zetméterén. Nem túlzók azt mondani, szinte égnek me­redtek a hajszálaim az együtt élők közötti feszült­ség miatt. Midőn négyszem­közt maradtunk a ház urá­val, megkérdeztem: „Mi van itt nálatok, hogyan lehet ilyen feszültségben élni?” Vendéglátóm lemondón le­gyintett s fújta a magáét, nogy tudniillik a mama a bű­nös, amiért felszámolta fa­lusi házát, s a nyakukra köl­tözött. Utólag is eltöprengek a helyzet okán. Mennyi gyű­lölködés, mennyi harag magvetői voltak azok, akik Paksi Hírnök I >■.».« é* * kftnwck lapja || papírra álmodták s meg is valósították a zsebkendónyi hajlékokat! Igaz, ami igaz, s amint mar mondtam is, korunk ugyancsak szigorú vizsgáz­tatója a családoknak. Van viszont, ahol változatlan szeretetben-szerelemben képesek a mind nagyobb hullámokat verő vizeken evickélni. Mások pedig - s mind többen és többen - idő előtt feladják, képlete­sen szólva, alamerülnek az árak hullámaiban, mindent és mindenkit gyűlölnek - még a családjukat is. A családok válságának kérdéskörét immáron kime­ríthetetlen forrásnak tekin­tem. Megemlíthetném a megélhetésért erőn felül vállalókat, akik tízezerszám belérokkannak abba, hogy legalább annyit előteremt­senek, ami a felszínen ma­radáshoz épp, hogy elég. S mint tudjuk, a sors nem bá­nik kesztyűs kézzel az igyekvőkkel, a szorgalma­sokkal. Hányán és hányán éppen úgy kapnak pofono­kat az élettől, hogy miután erőn felül vállalnak, elha­nyagolják övéiket, ilykép­­pen családi létük meginog s megbecsülés, szeretet helyett a széthúzás, az acsarkodás lesz a fizetsé­gük. Megint mások, bajaik elől orvoslást remélve, vá­lásba menekülnek - csö­börből vödörbe. Amint mondtam, a csalá­dok válságának kérdésköre s az azt bizonyító történe­tek, kiapadhatatlan kúttá válnak bennem. De mert, hogy karácsony és szil­veszter holdudvarában já­runk, érzem, jó volna vala­mi széppel, biztatóval zárni soraimat. Legfönnebb ál­modozhatok. Hogy milyen jó volna, ha valahány ott­hon a békesség és a sze­retet szigete volna. Hogy ez egy álom-ábránd csu­pán? Megengedem. De ho­vá meneküljek, hová me­neküljünk megkeseredett­­ségünk, sokasuló bajaink elől, ha nem az álmaink­hoz? Varga S. József 3. oldal Valami nagy-nagy tüzet kéne rakni... A tél csodája az emberi lélek számára oly sok kin­cset rejteget, mintha ez az időszak lenne hivatott arra, hogy ellensúlyozza a töb­bit: eddig a test kapott táp­lálékot a természettől, most hadd gyarapodjék a lélek. A téli hideg, nyirkos, ködös, jeges-havas nap­palokon nemcsak az asz­tal körül ülőket érezzük kö­zelebb magunkhoz, ha­nem a rég nem látott roko­nok, ismerősök képe is fel­­felsejlik előttünk. Az év­közben bennünk felgyü­lemlett indulat, harag, gőg mind arra vár ilyenkor, hogy átváltozzon szeretet­té. Ez az időszak magában hordozza azt az ősi, féle­lemmel terhes, örömmel átszőtt hitet, amelynek so­rán a jó győzedelmeskedik a gonosz felett. A sötétség gonosz, rontó erőinek, a boszorkányoknak, az em­bert és állatot pusztító be­tegségeknek távoltartása, a megható és az újjászüle­tő nap gyengeségét ki­használó, ártó szellemek járásának, tevékenységé­nek ideje ez, amikor erejü­ket a természetfeletti erő­vel rendelkező zöld fával törik meg, főleg akkor, ha fény, tűz veszi körül. Múlnak a hetek, peregnek a napok, s talán eszünkbe sem jut, hogy egyesek nél­külözést, szegénységet, szenvedést markolnak kényszerűen a sors kosa­rából. Pedig velünk, köz­tünk élnek: társaink ők, em­bertársaink. A paksi átme­neti szálló ilyenkor megte­lik: melegedni, tisztálkodni, aludni érkeznek a jobb sorsra érdemes emberek, s hálás szívvel veszik a jó szót, a mosolyt, a biztatást. A pislákoló gyertya fényét keresik... Szemükben re­mény, soha el nem múló bizakodás és hit lángja csil­log. Bíznak. Bennünk, „jó mó­­dúakban” bíznak, akiknek megadatott, hogy fedél van a fejünk felett, ehe­tünk, ihatunk, s reggelente nem ébredünk a sors nyúj­totta megalázottság érzé­sével. Hisznek. Vannak még jó emberek, olyanok, akik képesek megállni, le­hajolni, önzetlenül segíte­ni. Olyanok, akik őrzik ma­gukban a lélek melegét, akikben legbelül pislákol még a szeretet lángja. Hi­szik, hogy a nagy-nagy tűznél számukra is jut hely, ők is melegedhetnek. Miklós Imre H-P8-I2-Í2,14-I7-Í2. Szó: 8-12-Í2. Kcnaelés esetén l. méretre gyártás! Nagy szövetválasztékkal várjuk kedves vásárlóinkat Bútor Mintaterem 7030 Paks, Dózsa Gy. út 40., t tel.: 75/421-515. Rendeléskor e hirdetés bemutatójának december 30-ie! lény^F «A AJÁNLATUNK: sarokgarnitúrák, franciaágyak, körfranciaágyak, 3+2+1 garnitúrák, kinyithatós ágyak, fotelágyak, gyerekheverők, heverők. Minden 100 Ft Bt. boltjai ^CSÓBBf*^ Többet, olcsóbban Pakson csak két helyen: Dózsa Gy. út-Vörösmarty u. sarok és Építők úti üzletsor A 2001. évben is várjuk vásárlóinkat! CiDfiáz éwemejíi A SZTALFOGLAlM: 75/421-757. Jó konyhával, figyelmes kiszolgálással, kellemes környezetben továbbra is várjuk vendégeinket!

Next

/
Thumbnails
Contents