Paksi Hírnök, 2000 (12. évfolyam, 1-50. szám)

2000-11-16 / 45. szám

3. oldal 2000. november 16. Paksi Hí Pakt véroi él ■ környék lapja Balesetet okozott a fígyelmetlensé 3 Információnk szerint az utóbbi napokban megszapo­rodtak a közlekedési bale­setek, ami - a szakemberek szerint — egyértelműen az idő­járási viszonyok megváltozá­sával magyarázható. Sokan ráadásul rutinból vezetnek, s ennek egyenes következmé­nye, hogy egy-egy közlekedési táblát figyelmen kívül hagy­nak. Legutóbb például egy súlyos és egy könnyű testi sértéssel járó közlekedési baleset helyszínére siettek a rendőrök, s ugyanazon a na­pon egy másik szomorú eset is történt: egy sofőr - figyel­men kívül hagyva az „elsőbbségadás kötelező” táblát - felhajtott a 6-os útra, ahol egy szabályosan közleke­dő terepjáróval ütközött. Mindkét autóban tetemes kár keletkezett. Mónus Attila őrnagy, a paksi rendőrkapitányság közle­kedési alosztályának vezetője lapunknak elmondta: sok gép­kocsivezető egyszerűen nem hajlandó tudomásul venni, hogy néhány hete már koráb­ban sötétedik, gyakran van köd, s ez idegessé, nyugtalanná teszi a közlekedésben résztve­vőket, ezzel párhuzamosan pe­­dig egyre többször történnek balesetek. A téli időszak beáll­ta előtt pedig érdemes átvizs­gáltatni az autó műszaki ál­lapotát, különös tekintettel a gumikra. Békéden egymás mellett nem-élés A férj tagadta ugyan, hogy feleséget akár egy szóval is megbántotta volna, azt azon­ban a bíróság előtt elismerte: gyakran került sor köztük hangos szóváltásra. Részben ennek is tudható be, hogy fele­sége elköltözött otthonról. A feleség ezzel szemben azt állí­totta, hogy a férje által emlí-Helyreigazítás Két héttel ezelőtt, „Együttműködés a német rendőrökkel” című írá­sunkban tévesen jelent meg az IPA Német Szek­ció Saarlandi-i Szervezet Neukonkircheni-i Cso­portjának elnökének ne­ve. Wemer Delles-től és az érintettektől elnézést kérünk. Tóth Ferenc országgyűlési képviselő irodája Dózsa György út 51-53. II. em. 209. Telefon: 310-465 Irodavezető: Hum Péterné Ügyfélfogadás: hétfőn 10-16 óráig, csütörtö­kön 8-10 óráig. tett „hangos szóváltás” valójá­ban a „kitaposom a belete­ket!”, egyébként nem túl ke­csegtető perspektívát kínáló jövendöléssel volt azonos, amivel bizonyítani igyekezett hitvesi szeretetét. S ez még az enyhébbek közül való volt — állította a feleség. Az ügyben a paksi bíróság szabálysértési eljárást folytató büntetőtanácsa végül figyel­meztetésben részesítette a férjet, aki az ítélethirdetést kö­vetően elmondta: a kettejük között kialakult konfliktust va­lójában az okozta, hogy mind­ketten máshol kerestek a bol­dogságot, s emiatt végképp megromlott viszonyuk. Az ügy azonban itt nem ért véget, a feleség ugyanis életveszélyes fenyegetés miatt feljelentette férjét. Az arany középül Az autósok rémálmai közé tartoznak azok az esetek, ami­kor a sötét éjszakában bi­zonytalan járású, imbolygó gyalogosok bukkannak fel hirtelen a semmiből. Ilyen­kor bizony egy pillanat alatt összeszorul a sofőr gyomra, s nem árt, ha lélekjelenléttel, no meg jó reflexekkel rendelkezik, ezek birtokában ugyanis talán megelőzhető a nagyobb tragé­dia. Ha mégis bekövetkezik a végzetes baleset, az érintettek legtöbbször értetlenségüket fejezik ki, a KRESZ tudniillik nem foglal egyértelműen állást ebben a kérdésben. Az ember legföljebb csak annyit képes kiolvasni, hogy „mindenkor a látási viszonyoknak megfe­lelően kell vezetni”. Ezt a passzust mi a magunk részéről legszívesebben a következő Felhívjuk tisztelt fogyasztóink figyelmét, hogy a téli időszak beköszöntével - az esetleges károk megelőzése végett - gondoskodni szíveskedjenek vízóra ak­náik téliesítéséről, elfagyás elleni védel­méről. Köszönettel! PAKSI VÍZMŰ KFT. „ Mert minden csepp számít! ” . félmondattal egészítenénk ki: „a gyalogos pedig az elfo­gyasztott alkoholmennyiségtől és a statikai adottságaitól füg­gően vehet részt a közúti for­galomban — beleértve a láb­busszal való közlekedést is”. Az alkohol és a járás tudniillik szoros kapcsolatban 'áll, a ket­tő között logikai és fizikai ösz­­szefüggés van. Ezen a téren mindenki szerezhetett már né­mi jártasságot... Egy pillanat alatt átlátta az összefüggéseket az a Szek­­szárd felől érkező autós is, aki azon a bizonyos éjszakán a 6- os főút 122-123. számú kilo­méterszelvényénél arra lett figyelmes, hogy valaki - mi­ként annak idején Horatius Flaccus, majd Berzsenyi Dáni­el is tette — az „arany közép­utat” választva a zuhogó eső­ben a forgalmi sáv közepén bandukol egykedvűen. A so­főr figyelmének köszönhetően az utolsó pillanatban sikerült ugyan elkerülni a nagyobb sérüléssel járó balesetet (amely könnyen lehetett volna akár halálos kimenetelű is), az ittas gyalogos azonban megsé­rült (a gépkocsi tükre súrolta). Információnk szerint a paksi rendőrkapitányság a gyalogos­sal szemben szabálysértési el­járást kezdeményezett. Az ille­tőt jelenleg a szekszárdi kór­házban ápolják. A betörő sem hülye, avagy: A pénz nem minden Nem bizony. Néha az ékszer is igencsak jól jön. A rendőrség által kiadott sajtóhíreket bogarászva idő­ről-időre meglepő „érde­kességre” bukkanunk: a jelen­tések között tudniillik már­­már menetrendszerűen fel­bukkannak azok a tudósítá­sok, amelyek lakásbetöré­sekről, ellopott értékekről számolnak be, s ilyenkor bi­zony képesek vagyunk a még meglévő, maradék biztonság­érzetünket egy csapásra felad­ni. (Az idézőjel szándékos, sőt indokolt, ugyanis az efféle esetek legtöbbször inkább szomorúságra, mintsem kí­váncsiskodó érdeklődésre tarthatnak számot.) Az elmúlt héten például egy hidegvölgyi lakásba törtek be az elkövetők, s onnan va­lutát, ékszert tulajdonítottak el kétszázezer forint értékben. Nemcsak Pakson, hanem a környező teleüléseken is portyáznak a betyárok: Dunaföldváron előbb novem­ber 6-ára virradó éjszaka tették tiszteletüket Rózsa Sándor utódai, s vittek el 190 ezer fo­rint értékű ékszert, két nappal később pedig ugyancsak egy dunaföldvári lakásból 370 ezer forint értékű ékszert. A szakemberek véleménye egyöntetű: az effajta eseteknek elejét lehet venni, mégpedig azáltal, hogy gondos előrelá­tással biztonságba helyez­zük értékeinket. Erre találták ki a különféle trezorokat, szé­feket, értékmegőrző letéti he­lyeket. Ugyanakkor figyelmez­tetnek, hogy pénzt, drága ék­szereket, jelentős értéket kép­viselő vagyontárgyakat nem érdemes és nem is célszerű otthon tartani. Ezek ugyanis — mint a mackót a méz - való­sággal vonzzák a lesipuskás betörőket, arról nem is szólva, hogy egy-egy ilyen eset a rend­őrségnek munkát, a gondatlan házigazdának pedig garantált fejfájást biztosít. Időnként esedeg némi megnyugvást ad­hat számunkra, hogy a dunná­ba rejtett pénzről, a könyvek mögé eldugott, a családi ék­szerkollekció részét képező aranyakról — furfangos mó­don — azt hisszük, biztonságos helyen vannak. Azt hisszük... (Erre mondják azt a szakem­berek, hogy „a betörő sem hü­lye”!) Miklós Imre A tolvaj nem voll lyúkeszű Lopnak mindent, ami moz­dítható. Közhely, de sajnos igaz; s amennyiben az illető­nek egy kis sütnivalója is van, máris kezdetét veheti a barom­fiakció. Az elmúlt héten például egyeden éjszaka alatt tizen­három tyúkot loptak el. A ravasz elkövető még arra sem volt rest, hogy a Tolnai út egyik házának majd’ két mé­ter magas kerítését meg­mássza, s így jusson be a zárt udvarba. Az illető ráadásul olyannyira csöndben ügykö­dött, hogy még az egyébként éber gazdának sem tűnt fel semmi különös, így csak másnap délelőtt értesült a hi­ányról. Utóbb kiderült: a fur­fangos elkövető még arra sem volt rest, hogy egy kakast vi­gyen magával a tett helyszíné­re. Az olvasóban joggal merül­het fel a kérdés: mi végre a sarkantyús? Nos, az illető ki­­ókumlálta magában, hogy a tyúkok lecsendesítésének leg­jobb módja az, ha figyelmüket egy délceg, daliás kakas vonja el. Ezalatt ő nyugodtan ügy­ködhet. így is történt: a tyúk­­eszű szárnyasok hagyták ma­gukat elvarázsolni, aminek az lett a szomorú vége, hogy ti­zenhármán kénytelen-kelleden lakóhelyet változtattak, s azóta talán az örök tyúk-va­­dászmezókön keseregnek az erősebb nem csalafintaságán. Minden 100 Ft Bt. boltjai ^CSÓBBP^ Többet, olcsóbban Pakson csak két helyen: Dózsa Gy. út-Vörösmarty u. sarok és Építők úti üzletsor A 2000. évben is várjuk vásárlóinkat! r {X sí C'TTr'TfrVíSAA /»ft /THY Paks' Kossuth Lajos u. 11. Cd Fi d DCCdDmdDifm asztalfoglalas: 75/421-757. Jó konyhával, figyelmes kiszolgálással, kellemes környezetben továbbra is várjuk vendégeinket!

Next

/
Thumbnails
Contents