Paksi Hírnök, 2000 (12. évfolyam, 1-50. szám)

2000-11-09 / 44. szám

2000. november 9. I Paksi Hírnökl Pmki várat ét t környék lápja Bolyban jártak a györkönyiek denütt hasonló módon élvezhe­tik jól megérdemelt pihenésüket a magyar nyugdíjasok. Az Er­zsébet Vigadóban elköltött jó­ízű ebéd után aztán felkereked­tek a látogatók, s bejárták a hét esztendeje városi rangra emelkedett települést, melyről csupa-csupa pozitív benyomást szereztek. A városnézés után következett a műsoros est. A györkönyiek a magukkal ho­zott németkéri Rózsa Ferenc harmonikajátékával és éne­kével belopták magukat a helyiek szivébe, hiszen a hangszer és a dalok remek hangulatot teremtettek. Táncra is perdültek a résztve­vők, senkinek sem kellett tétle­nül gubbasztania. Az idő viszont gyorsan elsza­ladt, indulni kellett hazafelé. Az emelkedett hangulat azonban a buszban is tovább tartott - egé­szen hazáig. Még a sofor, Horváth Adám is együtt éne­kelt a harminchét boldog em­berrel, s az út végén arra kérte utasait, ha lehet, legközelebb is őt hívják vezetőnek. A folytatásról Lückl Fülöpné a következőket mondta: „Bar fel­merült a csereüdültetés lehető­sége, ezt több okból sem tartom jó ötletnek. Egyrészt azért, mert Györkönyben nem tudnánk egy helyen elszállásolni a vendégeket, másrészt pedig szeretnénk minél több klubbal, egyesülettel megismerkedni, mi­nél több helyre eljutni. Éppen ezért nem lenne szerencsés egy helyre elkötelezni ma­gunkat, már csak azért sem, mert egy idő után nem lehetne újat mutatni a másiknak.” Bolyban ugyanakkor felmerült a mecseknáaasdi kirándulás lehe­tősége, mint ahogy a szintén ott tartózkodó ófalusiak és óbánya­iak is szívesen látják a györkönyieket. A nyugdíjasklub nemrégen Németországból kapott levelet. A magyar településért sokat te­vő Leidiger asszony tudatta a tagokkal, hogy május 13-19. között lehetőség lenne egy németországi utazásra. Húsz ember részvételével az egy főre jutó költség 320 német márkára, körülbelül 44 ezer forintra rúgnának (plusz köl­tőpénz). Ennek előteremtésére feltétlenül szükség lenne a „gyerekek” segítségére. Né­metországban Bevett szokás, hogy a leszármazottak — például karácsonyi ajándékként — befi­zetik szüleiket, vagy legalábbis hozzájárulnak költségeikhez. Aki teheti, csodálatos érc­­hegységi élményekhez juttat­hatja szüleit. Vöröss Endre 5. oldal A környék hírei | Több pénzt kémek focira Október végén üléseztek a pusztahencsei képviselők. A második napirendi pont a helyi sportegyesület támo­gatásával foglalkozott. Me­rényi László, az SE elnöke elöljáróban beszámolt az eddig elvégzett munkáról, a labdarúgócsapat őszi telje­sítményéről. A Porga István által irányított és erősített gár­da megnyugtató, előnnyel veze­ti a megye III. Északi csoport­ját. Az ülés óta további pon­tokkal gyarapodott a hencsei termés, most már tíz győze­lem és egy döntetlen áll a Pusztahencse név mögött a táblázaton. A csapat tehat egy­értelmű bajnokaspiráns, ám a további szép szereplés érdeké­ben az elnök szeremé elérni, hogy a település önkor­mányzata nagyobb összeg­fel segítse a labdarúgókat. engyel Jánosné, Puszta­hencse polgármester asszo-December végén lesz húsz­éves. Elsősorban adétának, másodsorban pedig tájfutónak tartja magát, annak ellenére is, hogy a tájfutást régebb óta mű­veli. Kiss Gábor - hiszen róla van szó — a tájékozódási fu­tással hat éve ismerkedett meg, abban az évben, ami­kor Bölcskéről Paksra, a Vak Bottyán Gimnáziumba ke­rült.- Mittler József tanár úr ösztönzésére próbáltam ki magam ebben a sportágban - emlékszik vissza a kezdetekre Gábor. - Az első erőfelmérő a gólyatáborban volt, megtet­szett a dolog, s azóta a Paksi SE sportolójaként járom a ver­senyeket. Gábornak idén kellett kor­csoportot váltania. Eddig az F 18-as kategóriában állt rajt­hoz, idén viszont már eggyel feljebb sorolták ót be. Ered­ményességében azonban nem történt változás, jól sze­repelt kedvenc megmérette­tésén, a Hungária Kupán, s remek teljesítményt nyújtva kiharcolta az országos dön­tőn való indulás jogát. Még­sem elégedett.- A legnépesebb kategóriá­ba kerültem, oda, ahova a 20- 35 éves futókat sorolják - ma­gyarázza Gábor. - A helyezé­seim ezért gyengébbek, mint tavaly. Annak azonban Kiss Gábornak - és barátnőjének - idén is volt oka sportsikereknek örülni örülök, hogy mind fizikáli­sán, mind tájékozódási kész­ség tekintetében előbbre tudtam lépni. Ez elsősorban annak köszönhető, hogy Pé­csett (ahol testnevelő tanárnak készülök) nagyszerű edzésle­hetőségeim vannak. A Pécsi VSK es a Vörös Meteor me­gyei szintű tréningeket rendez, amelyeken adott a fejlődés le­hetősége. Mindennek áldásos „követ­kezménye”, hogy Kiss Gábor elit nehézségű pályán — egyedül a PSE-s futók kö­zül! - képes volt kvalifikálni magát a fináléra.- A kétszáz százalékos sza­bállyal sikerült bekerülnöm a döntőbe — mondja Gábor, aki az F 20-as mezőnyben járt si­kerrel. - Ez azt jelenti, bogy a kvalifikáció győztesének idejét alapul véve, annak kétszeresén belül célba érkező még dön­tősnek tekinthette magat. Éle­tem legnehezebb erőfelmé­rője volt a bakonyi. Hu­szonhét pontot kellett meg­találni, hosszú volt a pálya is (11 600 méter), és a szint­­különbség is az elitnek megfelelő félezer méter. Az első tíz-tizenöt bója felkutatá­sa még megy, ám akkor elkezd fáradni az ember, s ki-kihagy a figyelem. Mindenkinek vannak olyan pontjai, amelyekkel töb­bet bíbelődik, s végül ezek döntik el a helyezéseket is. Ha az ember két-három pontnál kevereg, igencsak lemaradhat, s ezt a hátrányt már nehéz be­hozni. A tizennegyedik he­lyezés nem rossz, de remé­lem, jövőre jobban fogok szerepelni. A másik sportág, amelyet Gábor űz, a középtávfütás. Szekszárdon kezdett el futni, majd a PVSK-nál folytatta, ám az ottani légkör nem tetszett neki, így visszatért Szekszárd­­ra. 1500 és 3000 méteren szo­kott indulni, de szívesen részt vesz utcai futóverse­nyeken, mint például az egyik sportszergyártó világ­cég nevével fémjelzett félmaratonin, valamint a Kékescsúcs-futáson is. S hogy tudja mindezt összehan­golni a tanulássá?- Sokan megteszik ezt - sze­rénykedik Gábor. — Az igaz, hogy nem maradok annyit ki, mint mások a korosztályom­ban, de nem is hiányzik. Per­sze, egy-egy pincebulit nem hagyok la, mert muszáj néha szórakozni is, de nem érzem megerőltetésnek, hogy edzesre kell járni - pláne, ha hárman-négyen együtt tudunk tréningezni. nya a kéréssel kapcsolatban a Paksi Hírnöknek elmondta: amennyiben jövőre több pénz fölött rendelkezhetnek, a foci­ra is szívesen fordítanak egy nagyobb összeget. Jelenleg 300 ezer forintot plussz a képviselők tiszteletdíját (ez is hasonló nagyságú összeg) fordítják labdarúgásra. Me­rényi László a 2001-es évre 800 ezer forintot kér, tehát ^harmaddal többet, mint egyha idén. Két győzelem a harmadik fordulóban Folytatta magabiztos sze­replését a Mattolna Kupa II. osztályában a Györkönyi SE I. A Babits Művnáz SK és a második számú györkönyi gár­da legyőzése után (8-0, illetve 6-2) a harmadik fordulóban a Tamási Koppány SE Il-t fo­gadta az Észterle György, Wurm Tamás, Kiss Jenő, Her­nádi György összetételű bajno­ki címvédő, s egy pillanatig nem volt kétséges, ki nyeri a párviadalt. 3. forduló: Györkönyi SE I. - Tamási Koppány SE II. 3,5 - 0,5 illetve 4-0; Wurm, Kiss és Hernádi mindkét partiját megnyerte, míg Eszterle az egyik találko­zóját döntetlenre adta. Jól teljesített október utol­só hétvégéjén a Györkönyi SE II. is. A Füller Titusz, Scherczer József, Füller Tamás, Füller Márk erősorrendben asztalhoz ülő együttes Szek­­szárdra látogatott, s a két szép jövőjű gárda összecsapásá­ból a györkönyiek keniltek ki győztesen. 3. forduló: Babits Művház SK — Györkönyi SE 11:1,5 — 2,5 illetve 2-2. A csapat első táblása, Füller Titusz mindkétszer győzött, Füller Tamás és Füller Márk egyszer-egyszer nyert és veszí­tett, míg Scherczer József egy dönteden mellett begyűjtött egy vereséget is. A negyedik fordulót vasárnap (november 12-én) rendezik, ám azon csak a Györkönyi SÉ I. lesz érdekelve. Ellenfele a jó erőkből álló Dombóvári VMSE II., meK otthonában fogadja Eszterlééket. Füller Titu-szék szabadnaposak. Aki nem hirdet, azt elfelejtik! Kiss Gábor tudja: még fejlődnie kell Beszélgetés a bajnoki helyezettel „Egyedül a szeretet az, amelyből minél többet nyúj­tunk egymásnak, annál több marad belőle a magunk szá­mára” — olvasható azon a meg­hívón, melyet a bólyi nyugtfi­­jasklub juttatott el györkönyi kortársaikhoz, s melyben kéri őket, hogy az idősek hónapjá­ban, október utolsó előtti napján — látogassanak el a vá­rosi gondozási központ névadó ünnepségének tiszteletére ren­dezett ünnepségsorozatra. A szeptember tizenhetedikei, szigetszentmiklósi utazás után tehát ismét kirándulni indult a györkönyiek kis csapata. Izgatottan várták a pillanatot, mikor megérkeznek vendéglátó­ikhoz. A feszültség viszont ab­ban a percben elillant, mikor leszálltak a Gemenc Volán 90 %-os árengedménnyel igénybe vett buszáról. Vendégeiket a bólyiak azonnal végigvezették „birodalmukon”. A központ­ban negyvenkét állandó lakó él — elsőrangú körülmények között. Mindegyik lakáshoz tartozik egy kis konyha, s mindehhez 1.4 miihó forint befizetésével juthattak hozzá használóik. Az ellátásért a nyugdíj nyolcvan százalékát kell befizetni, egy szóval irigy­lésre méltó helyzetben vannak a bólyi idősök. Egyszer talán min-

Next

/
Thumbnails
Contents