Paksi Hírnök, 2000 (12. évfolyam, 1-50. szám)

2000-11-02 / 43. szám

4. oldal XII. évfolyam 43. szám Takács Péter festőművész Álomba nyíló ablakok Ismét csodálatos festmé­nyeknek ad otthont november 20-ig a „Paksi Atomerőmű” Műszaki Szakközépiskola és Diákotthon (vagyis a volt ESZI) épülete. A már megszo­kott kiállítóhelyen (a képek a földszintről is jól láthatók, iga­zán jól azonban csak az első emeletről élvezhetők) Takács Péter komlói festőművész alkotásaiban gyönyörköd­folyamatosan keresi a szépsé­get, s ezt igyekszik meg- és át­örökíteni az utókor számára. Melegítenek ezek a képek. Mintha megmozdulnának, mintha csak egy pillanatra áll­tak volna meg, de már folytat­nák is külön, önálló életüket. A részek lassan összeállnak, majd újra egésszé lesznek. Semmi sem vész el, átalakulva is ugyanaz marad. A változást hetnek mindazok, akik elláto­gatnak az intézménybe. Különös hatású festmé­nyek ezek. Csodálatos, izzó, vibráló színek, csupa ellent­mondás és mégis tökéletes harmónia árad belőlük: egy­szerre simogató és izgató. A művész ecsete az „én” belső világát közvetíti, így osztva meg velünk azt a csodálatos érzést, amelyet átél. Ezek a múltba tekintő ablakok a lélek tiszta, szeretetteljes, fényes rezdülései. A nyár heve és a tél csillogó varázsa jelenik meg minden képben, a me­leg varázslatot lendületes ecsetvonásokkal vetíti vászon­ra. A szemlélőnek az az érzése, mintha egy képzeletbeli abla­kon keresztül egy álmodott vi­lágba nyerne bepillantást. Ve­lünk vannak a képeken látható nők, a fák és a virágok. Adép­­nek a képek keretein és betöl­tik a teret, szétáradnak, bevilá­gítják környezetüket. Szemün­kön keresztül ez a fény a mi lelkűnkhöz is elér és bennünk is úrrá lesz ez a „nyugodt nyugtalanság”, ez a vibráló, szétfutó és újra összeálló, a szeretet állandóságát hirdető érzelem-áradat. Takács Péter Pach Ferenc falugazdász Paks, Dózsa Gy. út 51-53. 2. emelet 209. szobában fogadja ügyfeleit. Telefon: 75/421-689 Ügyfélfogadás: hétfő-kedd: 8-16-ig szerda-csütörtök: 13-16-ig sikerült megjelenítem a kime­­revített időben. A festmények­ből derű és nyugalom árad, amit csak azok ismerhetnek, akik már átélték az élet rezdü­léseit, túl vannak minden em­beri hibán és vágyakozáson. Az élet nem harc, nem küz­delem és nem szenvedés, hanem derű, szeretet és nyugalom, s az örök változás ezek körül forog — hirdetik a festmények. Takács Péter számára a Budapesti Képzőművészeti Gimnáziumban eltöltött évek alapozták meg a művé­szethez való kötődését. Va­lóságközpontú festményei­ben fellelhetők a modem irányzatok stílusjegyei, a ki­választott témákat mégis sokkal „primitívebben” áb­rázolja, mint azok, akik nonfiguratív és szürrealista elemeket alkalmaznak festé­szetükben. — Én az élet szépségeit szeretem megörökíteni, s ezt leginkább olajfestékkel, tojástempera-olaj kombi­nációjával teszem. Nyitott és érzékeny szemmel járok a világban, s ami megtetszik, az felkerül a vászonra - vall­ja a matematika-fizika-rajz szakos tanár-festőművész. Tóth Ferenc országgyűlési képviselő irodája Dózsa György út 51-53. II. em. 209. Telefon: 310-465 Irodavezető: Hum Péterné Ügyfélfogadás: hétfőn 10-16 óráig, csütörtö­kön 8-10 óráig. Paksi Hírnök Pak» váró» 6» » környék lapja Díjnyertes pályázat - Szabó Hajnalka (Bezerédj Ált. Isk.): Miért szeretem Paksot? Ülök a Duna­­jparton, mint József Attila egykoron, s ar­ra gondolok, hogy ő milyen könnyen sza­vakba tudta önteni, amit ér­zett és gondolt. O vajon ho­gyan fogalmazná meg azt, hogy miért szereti szülőváro­sát? Anyukám azt mondta, hogy ez a város kicsi és barátságos. A családi fényképalbum őrzi a május elsejei felvonulás em­lékét a macskaköves főutcán, s egy másik fotón anya ott áll úttörő-egyenruhájában az atomerőmű alapkövénél. Apának az a véleménye, hogy azért jó itt élni, mert bár Paks nem nagyváros, mégis minden megvan, ami egy tele­pülésen fontos. A mamám ezt mondta: „Jaj kislányom, nem is tu­dom, mit mondjak. Nem en­gem kellene megkérdezned, hiszen tudod, hogy mi csak gyüttment’ paksiak vagyunk, de azt tudnod kell, hogy nem véleüenül maradtunk negy­ven évig.” A nagypapám azt mondta: „Egyszerűen összkomfor­tos”. A tesóm szerint jók a játszó­terek. Az az igazság, hogy ezzel sem lettem sokkal okosabb. Vegyük hát szépen sorjában! Szerintem a paksiak életé­ben mindig fontos helyszín volt a Duna-part. Régen is és ma is a társadalmi, közösségi élet egyik fő színtere. Régen a dunai fürdések, később a Dunamenti Fiatalok Találko­zója, most már a Családi na­pok kapcsán gondolunk a Korzóra. Szívderítőnek tar­tom, ahogyan augusztus 19- én és 20-án szinte lüktet a vá­ros ünnepi forgataga a víziszínpad körül. Nem tu­dom, hogy a rendezvények miatt, vagy ettől függetlenül, de az utóbbi időben nagyon megszépült a folyópart. Ér­den, ahol a nagynénémék él­nek, nincs kiépítve a Duna széle. Ez nekem nagyon fur­csa volt, hiszen kis koromtól fogva megszoktam a geszte­nyefás paksi korzót. A parton, egy pádon ülve ezek a gondolatok keringtek a fejemben, s ahogy az órámra pillantottam, láttam, hogy máris mennem kell. Hazafelé tartva szememet az Erzsébet-szállón felejtet­tem, s magam is csodálkoz­tam, hogy eddig nem vet­tem észre, mennyire hor­dozza az a monumentális épület a múltat, a jelent és a jövőt. Rögtön ezután feltűnt a mú­zeum, melynek kiállítási tár­gyai megforgatják az ember fantáziáját, s egy kicsit a köz­embert is időutazóvá emelik. Eszembe jutottak a múzeum szakemberei, akik a gyereke­ket a történelem szeretetére és tiszteletére nevelik, nem­csak hivatalból, hanem elhi­vatottságból is, szívüket, lel­kűket beleadva. Hazaértem, de mivel sötét volt, nem találtam a lakáskul­csomat, s azon bosszankod­tam, hogy miért nincs még mindig közvilágítás. S akkor rájöttem, hogy az atomerő­műről még nem írtam, pedig anélkül nem is lehetne közvi­lágítás. A PA Rt. igencsak hozzájárul a város híréhez, rengeteg embernek biztosít munkalehetőséget, s nem utolsó sorban az ország áramellátásának a felét szol­gáltatja. Majd lefekvés előtt újra át­gondoltam, hogy miért sze­retem Paksot, hogy lehet az, hogy több városban jár­tam már, s akármennyi időt is töltöttem ott, mégsem éreztem magaménak az utcáit, légkörét hazainak, embereit olyan barátságos­nak, mint a paksiakat. De most már gyorsan megszüle­tett a válasz, s már egészen világos volt, hogy egyszerűen csak azért, mert ez az ottho­nom. (jövő heti lapszámunkban a% általános iskolás kategória II. he­lyezettjének, Poor Jo^se/nek — Móra Fenne Általános Iskola — az írását közöljük.) Harmadik lett a Roger Schilling Zenekar Fotó: Beregnyei Miklós Megalakulásának tizedik év­fordulóját ünneplte idén má­jusban a paksi-tolnai tagokból álló Roger Schilling Zene­kar. A tizenhét fős zenekar tagjai amolyan lelkes hobbize­­neszek (Fehr György, Lépő Attila, Tresznics Károly, Haaz Imre, Pápista László, Féhr Zoltán, Pók Ferenc, Hírt Jó­zsef, Maul Péter, Hága Tamás, Mukli István, Fncz József, Friczné Tukacs Erika, Hor­váth Margit, Fncz Aranka, Lőrincné Szabó Éva — képün­kön), s ennek megfelelően a keddenként tartott próbák kel­lemes kikapcsolódást nyújta­nak a résztvevőknek, es az esedeges nézőknek, hallgatók­nak egyaránt. A Magyarországi Német Ze­nekarok október 22-i országos versenyén Nagymányokban az elérhető hatvan pontból negyvenötöt szerzett a ze­nekar, s ezzel elfoglalhatták a képzeletbeli dobogó har­madik fokát. Elsősorban a műsorra tűzött darabok szép előadásmódjával és az igényes kivitelezéssel tűntek ki a me­zőnyből, s ezzel nem csupán a közönség tetszését nyerték el, hanem kivívták a zsűri el­ismerését is. Ezúttal is a déli régió hozta el a pálmát, ugyanis a mázaiak megőrizték a vándorzászlót, a babarciak pedig másodikak lettek. (Hasonló helyezés született egyébként az elődöntő során is.) A zenekar vezetője, Fricz József az eredményhirdetés után elégedettséget fejezte ki, hiszen — mint mondta — nagyjából ilyen helyezésre szá­mított, ugyanakkor hozzátette: legközelebb azt szeretnék elér­ni, hogy a csapat még eredmé­nyesebben szerepeljen.

Next

/
Thumbnails
Contents