Paksi Hírnök, 2000 (12. évfolyam, 1-50. szám)
2000-09-28 / 38. szám
6. oldal Paksi Hírnök Pák* viro* t* • környék lapja Ajándékeső a horgászok versenyén Jó kapcsolat alakult ki a Paksi Atomerőmű Részvénytársaság és a Paksi Atomerőmű Horgászegyesülete között - mondta megnyitó beszédében Nagy Sándor vezérigazgató. Mint arról mi magunk is meggyőződhettünk, a Kondor es Füzes tavak partján az egyesület tagjai nem csak halászléfőzési tudományukról tettek tanúbizonyságot, de vendégszeretetük is példásnak bizonyult. Az 1997 óta megrendezésre kerülő horgászversenyre ezúttal kilencvenöt egyesületi tag nevezett. Igaz, a kapás nem bizonyult túl kedvezőnek, de talán nem is ez volt a lényeg. Mint azt Bagdy László alpolgármester mondta: elsősorban a részvétel és a jó baráti társaság a fontos, az eredmény pedig másodlagos. A jelenlévők azt is megtapasztalhatták, hogy Cseh Attila titkár kiváló mókamestemek és szervezőnek bizonyult, a versenybizottság pedig remekül végezte munkáját. Mindenképpen említést érdemel, hogy a Családi Nap — a támogatóknak és a szponzoroknak köszönhetően - ezúttal is bővelkedett ajándékokban.- A rendezvény kitűnő lehetőség arra, hogy az erőmű dolgozol és a paksiak ebben a szép környezetben közösen kikapcsolódjanak - fogalmazott Antal Lajos, az egyesület elnöke. A horgászverseny ezúttal is több kategóriában zajlott, a legjobbak kupát és értékes jutalmakat vehettek át. A gyermek II. kategóriában Rácz Péter diadalmaskodott, maga mögé utasítva Cseh Bernadettet. A gyermek I. kategória harmadik legjobbja Potyék Péter, az ezüstérmes JilHng Ferenc, míg az első helyezett ifj. Kutasi György lett. Az ifi kategória győztese Várszegi Balazs (több mint öt kilogrammos zsákmánnyal), második lett Rácz István, így Horváth Péternek csak a bronzérem jutott, megelőzve a ne-Szirénapróba A Paksi Atomerőmű 30 km-es körzetében lévő polgári védelmi szirénák működési próbájára kerül sor október 2-án (hétfőn) 13:00 órakor: 6 másodperc időtartamú jel lesz hallható. A szirénák megszólalása csak a rendszer próbája, tehát semmiféle intézkedést nem kell tenni. Kérjük az ön és családtagjai szíves megértését, mivel a szirénák gyakoribb ellenőrzése az önök biztonsága érdekében történik. Tapasztalatairól, észrevételeiről kérjük, szíveskedjen tájékoztatni az illetékes polgármesteri hivatalt, illetve a polgári védelmi parancsnokságot. (Tel.: 74/312-838, 74/311-027). Tolna Megyei Polgári Védelmi Parancsnokság gyedik helyezett Kovács Róbertét. A nőknél Katies Béláné - ezúttal harmadik alkalommal — állhatott a képzeletbeli dobogó legfelső fokára. Ebben a kategóriában a második hely Cseh Nikolettát illette, Marsalkó Judit fogása pedig a harmadik helyre volt elegendő. A versenyzők közül a legeredményesebb Pettes Adám, őt Követte Schaffer Károly és Várszegi Ferenc. A férfi kategóriában osztották ki a legtöbb díjat (itt még a kilencedik helyen végzett Bogárdi István is kapott ajándékot). Nyolcadikként Varga István, hetedikként Strasszer János, hatodikként Molnár József, ötödikként id. Kern Ferenc, negyedikként Rácz István vehette át a |utalmat. A harmadik helyezett Kerti János lett, aki ajándékcsomagot vehetett át. Második lett ifj. Kern Ferenc, az első helyezettnek járó kupa pedig Keserű Jánoshoz került, aki egyben a PADOSZ különdíját is elnyerte. A Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szervezetének különdíját Varga István kapta. A legtöbb halat fogó versenyzőnek járó, az önkormányzati tűzoltóság ajándékcsomagját Várszegi Balázs, a legnépesebb és legeredményesebb családnak járó különdíját pedig - az önkormányzat által felajánlott csomagot - a Rácz család vehette át. Az egyesület legjobb halászléfőzője Nyárai Sándor lett. Abszolút győzelem Mindent megnyertek — foglalhatnánk össze tömören es röviden az atomerőmű tűzoltóinak kitűnő balatonfűzfói szereplését. Külön örömre adhat okot, hogy a fiúk még a legjobban öltözött csapatnak járó trófeát is elhozták, ráadásul kivívták a közönség és a jelenlévők elismerését, így ők voltak a legnépszerűbbek az országos megmérettetésen. Nem is csoda, hiszen a fiúk a verseny során egyúttal embera kemény csatából győzelemmel térjenek haza. Idén 22 vállalat 31 csapata szállt versenybe azért, hogy legalább egy évig otthonában őnzhesse az 19/7-ben alapított Florian Press Kupát. Az atomerőmű tűzoltói (Fehér Roland, Hanoi László, Juhász István, Lacza János, Mihálovics György, Mikolics Tibor, Orosz József, Puxler István, Szabó Zoltán, Szintai Ferenc és Vácz János) már tavaly is eredményesen szerepeltek, idén azonban számukra minden versenyszám győzelemmel zárult, ennek köszönhetően az összesített versenyben is megszerezték az aranyérmet. A tűzoltók a Paksi Hírnöknek elmondták: a bajnokság versenyszámai között kismoségból, barátságból, sőt udvariasságból is vizsgáztak, hogy aztán torfecskendő- és osztottsugárszerelés, valamint tűzoltó váltó szerepelt. Mint mesélték, a dolgukat megnehezítette, hogy egy-egy versenyszám startját háromszor is meg kellett ismételni, ami nagyban befolyásolta a koncentrálást. A legénység azonban jól vette az akadályokat, ami egyrészt a rutinnak, másrészt annak köszönhető, hogy a fiúk - akik a verseny előtt három héttel már elkezdték az edzést - lelkileg felkészültek az ehhez hasonló stresszes esetekre. A kisebb karcolások és a sebek azt mutatják, hogy a tűzoltók komolyan vették a nehéz edzéseket, hiszen mindenáron eredményesen akartak szerepelni. „A legjobb tűzoltó ’ kitüntető címet az idei bajnokságon Szabó Zoltán nyerte, akinek ezúton a Paksi Hírnök olvasói nevében is szívből gratulálunk! Seregély Erzsébet XII. évfolyam 38. szám A Paksi Atomerőmű 30 kilométeres körzetében a környezeti gamma-sugárzás havi átlagos dózisteljesítménye (nG/h) a legutóbb, a Társadalmi Ellenőrző és Információs Társulás (TEIT) illetve a PA Rt. által mérve Települések PA Rt. TEIT PA Rt. TEIT az állomásokon adatok az állomásokon adatok az épületekben aktok az épületekben Kalocsa 81 74 87 104 Foktő 72 70 98 104 Úszód 90 101 83 108 Dunaszentbenedek 72 83 99 109 Géderlak 79 94 94 130 Ordas-137 Bátya-113 Paks 62 70*-78 Gerjen-0*(hibás)-78 Fadd-97*-88 Tengelic 67 72*-86 Pusztahencse-83*-92 Dunaszentgyörgy 66 81-72 Kiskőrös 58-Szekszárd 68-61-Dunaföldvár 73-Az eredmények értelmezése: A PA Rt. és a TEIT által mért értékek közül Korrektül összehasonlítani csak a Bács-Kiskun megyei, valamint a tengelici és dunaszentgyörgyi adatpárokat lehet, mert ezek azonos helyszínekre vonatkoznak. A jelentése, ezen a helyeken az adott hálózat nem végez méréseket. A **-gaí jelzett értékek a polgármesteri hivatalok udvarterében elhelyezett dózismérők mérési eredményei. Az összehasonlítható adatpárok közötti, 10-30 százalékos különbség elfogadható ennek a fizikai mennyiségnek a mérésében. Mindezekkel a megjegyzésekkel együtt valamennyi mért érték a természetes gamma-sugárzás dózisteljesítményének szabad térben illetve épületben általában tapasztalható értéktartományába esik. Ezekből az adatokból, valamint az erőmű, illetve a különböző hatóságok által mért sok más adatból (kibocsátási, sugárzás-mérési adatokból) az a következtetés vonható le, hogy a paksi atomerőmű normálüzemi radioaktív kibocsátásai júliusban olyan kicsik voltak, hogy az a környezetre és a közelben élő lakosság egészségére semmiféle káros hatással nem lehetett. A bátyai vizeslabor mérési adatai: Mintavétel Vezetékes víz Duna-víz Sárközi. (Vajas) Csapadék (eső, hó) 2000.08.01. Nincs adat Nincs adat Nincs adat Nincs adat Az eredmények értelmezése: A kapott eredményeket az adott közegre jellemző, a természetes radioaktív izotópokból származó aktivitás-koncentráció tarományába esnek. A párhuzamos hatósági mérési eredményektől szignifikáns eltérés nem volt tapasztalható. TÁJÉKOZTATÓ 1 .Elnyelt dózis: A besugárzott anyag egységnyi tömegében a sugárzás hatására elnyelt energia. Egysége az lGY(gray)=l J/kg. 2. Elnyelt dózisteljesítmény: Az anyag által elnyelt dózis időegységre jutó része. Egysége: 1 Gy/h (gray/óra). 3. A mérési eredmények nanogray/oraban értendők. A nanogray/ óra a gray/óra egymifliárdod (TO-9) része. 4. A mostaninál gyakoribb méréseket egymillió nGy/h (0,001 Gy/ h) feletti érték esetén, biztonsági intézkedéseket pedig ötmillió nGy/h (0,005 Gy/h) érték elérése esetén kell elrendelni. 5. Az atomerőmű beindítása előtt, 1978-1982 között végzett ún. alapszint felmérések során az erőmű 30 km-es körzetében, a települések szélén, illetve egyéb helyeken kiépített környezetei lenőrző állomásokon a környezeti gamma-sugárzás szabadban mért dózisteljesítményének ötéves átlaga a következő jellemző értékeket mutatta: a legkisebb érték 55 nGy/h (az A7 állomáson az atomerőműtől északnyugatra), a legnagyobb érték 84 nGy/h (a C20 mérőállomáson Kalocsa határában), az összes állomást figyelembe vevő ötéves átlag 67 nGy/h volt. Természetesen, az egyes állomásokon kapott havi adatok az állomásra jellemző hosszú idejű átlag körül változtak, illetve változnak ma is kisebb-nagyobb eltéréssel. 6. A különböző anyagokban (talaj, építőanyagok, stb.) a természetes radioaktív (sugárzó) izotópok mennyisege jelentősen eltérő lehet, következésképp a tőlük származó gamma-sugárzás szintje, illetve a dózisteljesttménye is helyről helyre változik. A pillanatnyi értéket az időjárási tényezők (pl. csapadékosság) is Befolyásolják. A szabadban mért dózisteljesítmény általában kisebb - néhányszor tíz százalékkal - az épületek helyiségeiben mért értéknél. 7. Radioaktív koncentráció: a vizsgált közeg (levegő, víz, stb.) egységnyi térfogatában másodpercenként végbemenő bomlások száma. Egysége: az 1 Bq/m3 , 1 Bq/1, stb. (Becqerel/ m3, ejtsd „bekörel”...) TEIT