Paksi Hírnök, 2000 (12. évfolyam, 1-50. szám)
2000-08-31 / 34. szám
6. oldal XII. évfolyam 34. szám Paksi Hírnök | Faki viroi it ■ környék lapja A PA Rt. idén szeptember 9-én rendezi meg a már hagyományosnak nevezhető Villamos Napot, melyre valamennyi munkavállalóját és családtagjaikat várják az ASE sporttelepre. Gosztoláné Győri Katalin szociálpolitikai csoportvezető, a villamosnapok egyik szervezője a Paksi Hírnöknek elmondta: a korábbi évek hagyományainak megfelelően ezúttal is sport- és kulturális programokkal várják dolgozóikat. A különböző programokon, vetélkedőkön való sportszerű megmérettetés az atomerőmű igazgatóságai között folyik majd. A vesztes igazgatóságnak - az utolsó helyért cserébe - meg kell szervezni és lebonyolítani a következő évi villamosnapokat. A szervezők - azért hogy inspirálják az igazgatóságokat a csapatok indítására - hat büntetőponttal „jutalmazzák” azokat, akik nem delegálnak csapatot az idei megmérettetésre. A legjobbakat viszont valamennyi versenyszámban kupával és éremmel díjazzák. Idén sem maradhat el az elmúlt évben Jubileumi Villamos Nap Fotó: archív igencsak népszerűnek bizonyuló játszóbusz, ezen kívül lesz még szumó birkózás, rúgófal és bika szimulátor. Akik viszont csendesebb elfoglaltságot keresnek, azok a rendezvény kísérőprogramjaként szereplő, és a Nyugdíjas Klub nagytermében helyet adó „Sajátkezűleg” című kiállítást tekinthetik meg. Az atomerőmű sportegyesületének telepén egész délelőtt folynak majd a küzdelmek: a résztvevők számot adhatnak a labdarúgás-, strandröplabda-, sor-váltóvetélkedő-, tenisz-, street-ball-, teke- és légpuskalövészetbeli jártasságukról. A sporttelepen felállított színpadon gyermekelőadások szórakoztatják majd a nebulókat. Lesz táncbemutató, 100 Folk Celsius Együttes koncert és közös éneklés Ferenc Orsolyával. A sporteredmények kihirdetése után a felnőttek szórakoztatása kerül előtérbe. A mazsorettek látványosnak ígérkező produkciója után Bródy János veszi át a szót, majd Szolnoki Tibor és Zsadon Andrea operett részletekkel szórakoztatja a nagyérdeműt. A Kanizsa Csillagainak cigánydalai után a Tűz virág Táncegyüttes műsorában gyönyörködhetünk. Az est fénypontja a húsz órakor kezdődő Apostol koncert és az azt követő tűzijáték lesz. Családi napra készülnek a horgászok (Folytatás a% 1. oldalról!) — A part menti nádas stégjein reggel hét órakor kezdődik a sportprogram - tájékoztatta lapunkat Antal Lajos, az egyesület elnöke. - Először kisorsoljuk, hogy ki melyik horgászhelyre kerül, majd elkezdődik a versengés. Fontos tudni, hogy a nevezéseket még a verseny megkezdése előtt le kell adni. A versenyen egyébként kizárólag azok a tagok vehetnek részt, akik rendelkeznek az egyesület területi engedélyével. Szirénapróba A Paksi Atomerőmű 30 kmes körzetében lévő polgári védelmi szirénák működési próbájára kerül sor szeptember 4-én (hétfőn), röviddel 13.00 óra után: teljes megszólaltatású, „Katasztrófariadó” (120 másodpercig tartó, periodikusan változó magasságú szirénázó hang) és „Veszély elmúlt” (2x30 másodpercig tartó és közte 30 másodperces szünettel megismételt egyenletes magasságú hang) jelzes lesz hallható. A szirénák megszólalása csak a rendszer próbája, tehát semmiféle intézkedést nem kell tenni. Kérjük az ön és családtagjai szíves megértését, mivel a szirénák gyakoribb ellenőrzése az önök biztonsága érdekében történik. Tapasztalatairól, észrevételeiről kérjük, szíveskedjen tájékoztatni az illetékes polgármesteri hivatalt, illetve a Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságot. (Tel.: 74/312- 838, 74/4fi-745, illetve 112). Tolna Megyei Polgári Védelmi Parancsnokság Az elnök hozzátette: ezen a napon, tehát szeptember 17- én (vasárnap) horgászati tilalom lesz a tavakon. Antal Lajos felhívta a figyelmet arra is, hogy szeptember 16- án a tavak és környéke - a büfé és a parkoló közti rész egész napos rendezvény színhelye lesz (energetikai fórum), magas rangú vendégek részvételével. Az egyesület elnöke ezért ezúton is arra kéri a családi napok résztvevőit, hogy legyenek tekintettel a szomszédban zajló rendezvényre. Mint megtudtuk, a szponzoroknak köszönhetően ezúttal is értékes ajándékok-Ismét alkotói pályázatra hívja a Paksi Atomerőmű Részvénytársaság vezetése a műszaki dolgozókat. A szervezők ezúttal is jó színvonalú, értékes szellemi terméket képviselő munkákat várnak. A Műszaki Alkotói pályázatra maximum tizenöt-húsz oldalnyi írással lehet nevezni, melyek elbírálásánál azok a pályázatok élveznek elsősorban előnyt, amelyek főként a társaság stratégiai feladatainak megoldását célozzák meg. Fontosabb témakörök: a biztonság növelése, a költségek csökkentése, az erőmű élettartam-hosszabbítása, a radioaktív hulladékok keletkezésének csökkentése. kai jutalmazzák a sikeres pecásokat. A kategóriánkénti első helyezettek elnyerik a 2000. év Családi Nap Horgászbajnoka címet és a vele járó serleget. Persze a többi dobogós sem távozik üres kézzel. A horgászverseny ideje alatt a vendégek a partot övező öreg fák alatt pihenhetnek, majd a délutáni programokba bekapcsolódva értékes tárgynyereményekhez juthatnak, hiszen idén is lesz horgásztotó és célbadobó verseny. Ha valakinek a célzóvíz elfogyasztása ellenére sem lesz szerencséje ezeken a számokon, a tombolán kísértheti majd Fortuna istennőt. A pályamunkákat két példányban kell benyújtani a fejlesztési és elemzési osztályra szeptember 29-ig. A beadott munkának tartalmaznia kell a szerző nevét, aláírását, törzsszámát, szervezetét, több szerző esetén pedig a százalékos megoszlási arányt. Akinek lehetősége van számítógépen dolgozni, az lemezen is beadhatja az elkészült pályaművet, megkönnyítve ezzel a zsűri munkáját. A pályázatok elbírálásában némi változást terveznek a szervezők: a korábbi évektől eltérően ugyanis — a társaság által kiválasztott zsűri előtt - nyilvános meghallgatáson kell megvédeni a pályaműve-Alkotókat keresnek A Paksi Atomerőmű 30 kilométeres körzetében a környezeti gamma-sugárzás havi átlagos dózisteljesítménye (nG/h) a legutóbb, a Társadalmi Ellenőrző és Információs Társulás (TEIT) illetve a PA Rt. által mérve Települések PA Rt. TEIT PA Rt. TEIT az illomásokon adatok az állomásokon adatok az épületekben adatok az épületekben Kalocsa 83 76 84 123 Foktő 78 75 97 103 Úszód 76 71 85 103 Dunaszentbenedek 77 77 100 107 Géderlak 78 71 97 115 Ordas-104 Bátya-90 Paks 67 71*-75 Gerjen-78*-75 Fadd-91*-85 Tengelic 60 75-87 Pusztahencse-84*-90 Dunaszentgyörgy 78 80-79 Kiskőrös 66-Szekszárd 18 (hibás)-65-Dunaföldvár 69-Az eredmények értelmezése: A PA Rt. és a TEIT által mért értékek közül korrektül összehasonlítani csak a Bács-Kiskun megyei, valamint a tengelici és dunaszentgyörgyi adatpárokat lehet, mert ezek azonos helyszínekre vonatkoznak. A jelentése, ezen a helyeken az adott hálózat nem végez méréseket. A **-gal jelzett értékek a polgármesteri hivatalok udvarterében elhelyezett dózismérők mérési eredményei. Az összehasonlítható adatpárok közötti, 10-30 százalékos különbség elfogadható ennek a fizikai mennyiségnek a mérésében. Mindezekkel a megjegyzésekkel együtt valamennyi mért érték a természetes gamma-sugárzás dózisteljesítményének szabad térben illetve épületben általában tapasztalható értéktartományába esik. Ezekből az adatokból, valamint az erőmű, illetve a különböző hatóságok által mért sok más adatból (kibocsátási, sugárzás-mérési adatokból) az a következtetés vonható le, hogy a paksi atomerőmű normáíüzemi radioaktív kibocsátásai júliusban olyan kicsik voltak, hogy az a környezetre és a közelben élő lakosság egészségére semmiféle káros hatással nem lehetett. A bátyai vizeslabor mérési adatai: Mintavétel Vezetékes viz Duna-víz Sárköz I. (Vrias) Csapadék (eső, hó) 2000.08.01. 0,058 Bq/1 0,060 Bq/1 0,057 Bq/l 6,061 Bq/I Az eredmények értelmezése: A kapott eredményeket az adott közegre jellemző, a természetes radioaktív izotópokból származó aktivitás-koncentráció tarományába esnek. A párhuzamos hatósági mérési eredményektől szignifikáns eltérés nem volt tapasztalható. TÁJÉKOZTATÓ 1. Elnyelt dózis: A besugárzott anyag egységnyi tömegében a sufárzás hatására elnyelt energia. Egysége az lGY(gray)=l J/kg. .Elnyelt dózisteljesítmény: Az anyag által elnyelt dózis időegységre jutó része. Egysége: 1 Gy/h (gray/óra). 3.A mérési eredmények nanogray/oraban értendők. A nanogray/ óra a gray/óra egymilliárdod (10-9) része. 4. A mostaninál gyakoribb méréseket egymillió nGy/h (0,001 Gy/ h) feletti érték esetén, biztonsági intézkedéseket pedig ötmillió nGy/h (0,005 Gy/h) érték elérése esetén kell elrendelni. 5.Az atomerőmű beindítása előtt, 1978-1982 között végzett ún. alapszint felmérések során az erőmű 30 km-es körzetében, a települések szélén, illetve egyéb helyeken kiépített kömyezetellenőrző állomásokon a környezeti gamma-sugárzás szabadban mért dózisteljesitményének ötéves átlaga a következő jellemző értékeket mutatta: a legkisebb érték 55 nGy/h (az A7 állomáson az atomerőműtől északnyugatra), a legnagyobb érték 84 nGy/h (a C20 mérőállomáson Kalocsa határában), az összes állomást fif jelembe vevő ötéves átlag 67 nGy/h volt. ermészetesen, az egyes állomásokon kapott havi adatok az állomásra jellemző hosszú idejű átlag körül változtak, illetve változnak ma is kisebb-nagyobb eltéréssel. 6. A különböző anyagokban (talaj, építőanyagok, stb.) a természetes radioaktív (sugárzó) izotópok mennyisége jelentősen eltérő lehet, következésképp a tőlük származó gamma-sugárzás szintje, illetve a dózisteljesitménye is helyről helyre változik. A pillanatnyi értéket az időjárási tényezők (pl. csapadékosság) is befolyásolják. A szabadban mért dózisteljesítmény általában kisebb - néhányszor tíz százalékkal - az épületek helyiségeiben mért értéknél. 7.Radioaktív koncentráció: a vizsgált közeg (levegő, víz, stb.) egységnyi térfogatában másodpercenként végbemenő bomlások szama. Egysége: az 1 Bq/m3 , 1 Bq/1, stb. (Becqerel/ m3, ejtsd „ bekörel”...) TEIT