Paksi Hírnök, 2000 (12. évfolyam, 1-50. szám)

2000-06-01 / 21. szám

12. oldal Paksi Hírnök Pák* viro* tt a környék lapja XII. évfolyam 21. szám NB III. Dráva-csoport, 28. forduló Hősies küzdelemben szerzett pont Paksi SE-Bajai LSE 1-1 (1-0) A Tapolca ellen kivívott győzelem mutatta: a PSE jó formában van. Ezt látva és tudva azt, hogy Bajának a tolnai gárdák otthonában nem igazán megy (egy-egy győzelem és döntetlen, két vereség) abszolút háromesélyesnek ígérkezett a derbi. Jól kezdett a „Pöse”. A 8. percben Taba passzolt Osztermájerhez, aki kapura fordult, és balkötőből a hosszú felsőbe csavart. Szépséghibája az akciónak, hogy a csatár lesen állt. Nem sokkal később védő­ink röviden szereltek, a laszti a kaputól tizennégy méternyire álló Viszmeg Z. elé került, ő azonban fölebombázott. A 12. minutumban aztán minta­szerű támadást vezetett a Paks. Majsai a felezővonal­ról csavart középre, Fejes át­lépte az átadást, ami a még jobb pozícióban futó Osztermájer elé került. Őszi benyargalt vele a tizenhatos előterébe, ahonnan az idő­közben őt megkerülő Fejes­hez tálalt. Zoli hahói cente­rezett, amit a csatártárs a ci­pője orrával kotort a hálóba. Nagyszerű megoldás volt! 1-0. A gólt követő percekben is inkább a hazai csapat akarata érvényesült, aztán jött a 24. minuta. Az addig is összevisz­­sza fújó Nagy játékvezető nem torolta meg a Taba el­len elkövetett szabálytalan­ságot, erre a ballábas közép­pályás felpattant a fűről, s az első útjába akadó ellenfelet felrúgta. A spori kezében azonnal villant is a piros. A tíz emberre fogyatkozó csapat visszaállt védekezni, s a kontrá­ira hagyatkozott. Nem is kerül­tek helyzetbe a vendégek — egészen a 41. percig. Ekkor Viszmeg Z. adott középre jobbról, a lesgyanús helyen álló Koch azonban hét méternél nem találta el a bogyót. A féli­dő utolsó esélye a mieink előtt adódott. Fejes hozta óri­ási helyzetbe a leshatárról egye­dül kilépő Wolfot, aki vezet­hette a kapusra a lasztit. Ha belövi, nyerhettünk volna, ám Fevó jobbkötőből az elé­je kilépő cerberus mellett cselezni próbált, mozdulata viszont bőre sikerült, s a pettyes szépen kigurult az alapvonalon... A szünetben Evanics mester a csapatjátékra hívta fel az övéi figyelmet, ami a helyzetekben meg is mutatkozott. A PSE- hez képest fokozatnyival harcosabban kezdő Baja Szabó révén előbb távolról kí­sérletezett (Licker védett), majd valami elképesztően nagy sanszot szerencsétlenkedett el. Történt, hogy Pilcsuk a bakói érkező lasztit visszafe­jelte az ötösön álló Kochhoz, aki nagyon „kovács­­kálmánosan” próbált gólt szerezni, ám „mellelését” Licker kiütötte - éppen Viszmeg Z. elé, aki három­ról rosszul találta el a bőrt, így a már földön fekvő kapu­sunk újra háríthatott. Hihe­tetlen mázlink volt! Az ellen­­támadásból Osztermájer adott középre jobbról, Fejes fölébó­­lintott. Nem sokkal később Fe­jes nekiszaladt a behátráló bekknek, kellemes meglepeté­sünkre azonban Nagy a csatár javára ítélt. Majsai a 16-os jobb sarkáról csavart kapura, Majlinger azonban fölépaskolta a lasztit. A nagy elánnal tá­madó látogató ezt követően újra és újra gólhelyzeteket alakított ki. Koch előbb maga indult befelé jobbról, ám Jenei Evanics Zoltán. Hibáztatom a csapatomat amiatt, hogy hatvanöt percet emberelőny­ben játszva sem tudott győz­ni, olykor még a gólvonalról sem talált be. Hozzáteszem: a Paks jól játszott, a tabellán is előrébb lenne a helye. Mo­hai partjelző alkalmatlan az asszisztensi feladat ellátására. Paintball-pálya Cseresznyésben Újabb szórakoztató lehető­ség áll az érdeklődő, kikapcso­lódni vágyó emberek előtt, mi­után szombaton átadták te­lepülésünk első paintball pályáját a Pakshoz tartozó Cseresznyés-pusztán. Nem is annyira sportág ez, mint in­kább játék, hobbi. Bizonyára sok olvasónknak van fogalma arról, mi fán terem a szóban forgó játék, de talán nem túl­zás állítani, még többen van­nak, akik számára eddig isme­­retlen volt. Nos, a paintballt „fegyvernek lát­szó tárggyal” művelik, ám a védő felszerelés (maszk, ke­ményebb anyagú ruha) le­galább ilyen fontos tarto­zék. A játékosok a puska tar­tályába festékes lövedékeket tesznek, a muskétákat pedig értelemszerűen egymás ellen irányítják. Az egész testre le­het lőni, akit pedig eltalál­tak, magasba emelt fegyver­rel jelzi, kiesett a játékból. A mordályok egyébként messzire hordanak, a lövedékek pedig alaposan megcsípik az ál­dozatot. Hogy mennyire, azt e sorok írója saját testén érezte, mikor egy golyó a biztonsági háló fölött átsü­vítve karon találta. A játékot egyébként lehet épületben (a jószomszédságra való tekintet­tel azért társasházakban nem az utolsó pillanatban még beér­te, majd Mersich és Magócs hi­báját kihasználva tört kapura, ám a káprázatosán védő Licker mellett nem tudott gólt lőni. A kontrából Wolf csavart Oszihoz, aki hat méterről egy­ből kapura perdített, am Majlinger résen volt. A szórvá­nyos, am veszélyes ellencsapá­sokra építő, ugyanakkor egyre nagyobb nyomás alatt levő csapatunkon a 77. percben már sem Fortuna, sem Licker nem tudott segíteni. Nagy jobbról lőtt középre, a kivetődő Licker csak bele­érni tudott a beadásba, ami így eljutott Cifrához, ő pe­dig hat méterről nem hibá­zott. 1-1. Vöröss Endre ajánlanám...) és a szabadban is játszani, megállapodás sze­rint vagy a zászló elrablásáig, vagy az ellenfelek kilövéséig. Akinek felkeltettük érdeklő­dését a játék iránt, és paintball­­felszerelés vásárlása mellett dönt, az legalább ötvenezer forintot vigyen magával a sportszerboltba, ennyit kóstál ugyanis a puska és a maszk. Három érem a MÓL Kupáról Hétvégén az 1998-as vb színhelyén, a Maty-éren rendez­ték meg a MÓL Kupa nemzetközi pénzdíjas kajak-kenu versenyt, melyen a három paksi szép eredményt ért el. Kozmann György kenu egyes 500 méteren nem egész egy másodperccel a győztes német Diettmer mögött másodikként ért célba, megelőzve a szám nagy egyéniségét, a cseh Doktort. A kenu négyes 500 mé­teres futamban Kozmann Horváthtal, Koloniccsal és Beliczával a második he­lyen ért célba. Ideje: 1:42.945, ami csupán egy tizeddel gyengébb, mint a bajnok román egységé! Kenu négyesben a sprinttávon (200 méter) a Malomsokival kiegészült paksi csapat (Viktor Endre, Fehér Imre és Kozmann György) a ro­mán hajóval ezredre azo­nos idővel első helyen zú­dult a célba. Ideje: 36.941 másodperc. A harmadik a másik magyar hajó lett, ezen a távon soknak számí­tó hátránnyal (1.272 má­sodperc). A várakozástól kicsit el­maradva C-2 200 méteren a Viktor-Fehér, Duisburgban Sportos kedvű családok! Nagymamák, nagypapák, gyerekek, felnőttek! A PAKSI TAVASZI FESZTIVÁL keretében 2000.június 11-én délelőtt családi sportvetélkedőt szervezünk, melyre szere­tettel várunk minden játékos kedvű, sportolni vágyó családot (min. 3, max. 5 fő, 2 felnőtt + gyerekek). Mókás ügyes­ségi-, és labdajátékok ifjaknak és időseknek egyaránt. Korhatár: 3-70 év Jelentkezési határidő: 2000. június 1. Jelentkezni lehet a paksi Városi Művelődési Köz­pontban a 311-401-es, vagy pedig Volf Ernőnél a 319-523-as telefonszá­mon lehet. Világkupa-győztes paksi egység a győztes német ha­jótól több mint másfél má­sodpercet kapva a nyolca­dik helyen zárt. Ideje: 42.115 mp. Tenisz OB II. 2000. május 24. Paksi SE — Fűzfői AK 6-3 Egyéni győztesek: Demeter László 6-4, 7-5; Oláh László 6-3, 6-3; Dudás Pál 6-2, 6-2; Farkas Sándor 6-1, 6-3; Páros győztesek: Demeter — Oláh 6-3, 6-3; Hahn János — Dudás 6-2, 6- 4; Győzelmével a csapat a legjobb négy közé került. Nagyszerű eredményeket értek el a paksi kyokushin karatésok a Pápán megren­dezett meghívásos utánpót­lás bajnokságon. A városunk színeit képviselő versenyzők közül Horváth István a fel­nőttek középsúlyú kategóriá­jában az első helyen végzett. A többiek szereplése is di­cséretes. Eredmények: Felnőtt kö­zépsúly: 2. Schönveitz János; Ifjúsági középsúly: 2. Dö­mötör Balázs, 3. Mándoki Balázs; Serdülő középsúly: 3. Elm Gábor. Paksi Hírnök Pák* víro* ét a környék lapja Kiadja a FIÍmök-2000 Bt. Kiadásért felel a Bt. ügyvezető igazgatója Főszerkesztő: Miklós Imre Társszerkesztők: Seregély Erzsébet Vöröss Endre Szerkesztőségi titkár Rolléder Mária Szerkesztőség: 7030 Paks Dózsa György út 51-53. 7031 Paks, Pf: 20. hirnok@matavnet.hu Tel/Fax: 75/313-522 Telefon: 510-126 Készült: Kaloprint Kft. Kalocsa Felelős vezető: Illés János ügyvezető igazgató HU ISSN: 0865-560X Patkós István: Egy súlyos fe­gyelmezetlenség miatt már a 24. percben emberhátrányba kerültünk, ám ezután meg­mutatták a fiúk, hogy igazi csapatot alkotnak. Küzdöt­tek, hajtottak, s egy jó csapat ellen még tíz emberrel is két nagy helyzetet tudtak kialakí­tani. Összességében nagyon gyenge bíráskodás mellett a döntetlent reálisnak tartom.

Next

/
Thumbnails
Contents