Paksi Hírnök, 2000 (12. évfolyam, 1-50. szám)

2000-06-08 / 22. szám

XII. évfolyam 22. szám Megjelenik hetente Ára: 49 Ft 2000. június 8. A sző elszáll, az írás megmarad! Paksi Hírnök Paks város és a környék lapja Az atomerőmű vezérigazgatója békét ígér A Paksi Atomerőmű Rész­vénytársaság körül kialakult helyzet nagy érdeklődést vált ki a helyi közéletben. A tava­lyi eredmény osztalékként való kifizetése, a kilátásba helyezett racionális gazdál­kodás - mely érinti a városi oktatás és sporttevékenység támogatásának mérséklését is — többekben nemtetszést váltott ki. Ezen kívül válto­zás várható a részvénytársa­ság igazgatóságának össze­tételében, az erőmű üze­meltetésében, valamint a munkaszervezésben is. Nagy Sándor vezéri­gazgatóval erről beszélget­tünk.- Vezérigazgató úr! Köz­ponti elvárásra az atomerő­műben csökkenteni kell bi­zonyos költségtételeket, mi­nek következtében mérsék­lődik Paks város oktatására, illetve a sporttevékenységre nyújtott támogatás. Eddig a város élvezett különféle jut­tatásokat, ezért természete­sen tűrte a veszélyhelyzetet. Most azonban fordulni lát­szik a kocka. A fejlemények okoznak-e Önnek kelle­metlenséget?- A közgyűlésen a Magyar Villamos Müvek Részvénytár­saság, mint legfőbb tulajdonos olyan feladatot fogalmazott meg, mely a sport és az oktatás részére nyújtott támogatás raci­onalizálását jelenti. Ennek hát­terében az van, hogy a villamos energia ára nem tartalmazza ezeket a költségelemeket, tehát ezt a tulajdonosnak saját terhé­re kell finanszírozni. Jogos el­várás, hogy ebben az esetben az említett támogatásokat elfo­gadható költségminimumra kell leszorítani. A közgyűlésen megfogalmazott cél részünkről érthető és logikusnak tűnik. Természetesen ez azt jelenti, hogy a környéken, a városban élok érdekeinek figyelembe vé­telével kell eljárni. A tulajdonos gondosan ügyel arra, hogy az itt élőkkel az atom­erőmű az eddig ki­alakult jó kapcsola­tot változadanul fenntartsa. — Tudvalévő: Katona Kálmánt kinevezték a Ma­gyar Villamos Művek elnök­­vezérigazgatójá­vá. Orbán Viktor miniszterelnök már korábban ki­jelentette, hogy ilyen nagy állami tulajdonú cégek élére bizalmi em­bereket neveznek ki, tehát a posz­tok betöltése po­litikai kérdés is. Mivel Katona bu­kott miniszter­nek számít, felté­telezem, hogy presztízsét meg akarja tartani, vélhetően keménykedni fog. Ön szerint Katona Kálmán kinevezésével várhatók-e változások az energiaipar­ban? — Gondolom, lesznek válto­zások, de úgy vélem, ez legin­kább a Magyar Villamos Mű­vek Részvénytársaságra vonat­kozik. Nem valószínűsítem, hogy Pakson jelentős változás lenne, hiszen negatív észrevétel vagy kritika az erőmű működé­sével kapcsolatban nem fogal­mazódott meg. Ettől függetle­nül az igazgatóság összetételén változtathatnak, de az atom­erőmű számára eddig kijelölt iránytól való eltérést nem való­színűsítek. Számunkra egyértel­műen világos a feladat: készülni kell az energiaipar liberalizáció­jára, csökkenteni kell a költsé­geket, növelni kell a versenyké­pességüket, végre kell hajtani mindazokat a feladatokat, me­lyek az Európai Unióhoz való csatlakozás szempontjából meghatározóak. Mindemellett a MVM-el való együttműködé­sünket fokozni kell. Ezek a fe­ladatok az új vezetés számára is nagyon fontosak, hangsúlybeli eltolódásokat nem várok, vi­szont konkrétumokat sem tu­dok mondani. Katona úrral személyesen még nem találkoz­tam.- A Magyar Villamos Mű­vek Részvénytársasággal va­ló szorosabb együttműködés magában rejti a függőség növekedését is? — A PA Rt. független rész­vénytársaság, de ha az alapító okirat változik, akkor változhat az erőmű helyzete is, erről azonban nem tudok. A szoro­sabb együttműködés inkább költségracionalizálást jelent, úgy a paksi erőmű, mint az MVM számára. Erre jó példa az az integrált vállalatirányítási rendszer, melyet közösen ve­zettünk be az MVM-el.- Elképzelhető-e — éppen a racionalizálás okán —, hogy konfliktus jelentkezik az erőmű és a, paksi lakos­ság között? És akkor Ön olyan helyzetbe kerül, hogy nem tudja, melyik ujját ha­rapja meg. Kellemetlen szi­tuáció lehet. Teljesíteni a felső elvárásokat, ugyanak­kor jóban lenni a helybéli­ekkel. Mert egy ilyen hely­zet bizalomvesztéssel jár­hat. Felvetődött már Önben ez a gondolat? — Az élet minden területén vannak konfliktusok, lehetnek érdekeltérések. A feladtunk az, hogy ezeket megoldjuk, keres­sük a kompromisszumot. Sze­rintem az a cél, melyet a köz­gyűlés számunkra kitűzött, megoldható, a probléma kezel­hető. Tehát lehet úgy racionali­zálni a költségvetésűnket, hogy az ne érintse hátrányosan a vá­ros és környék érdekeit. Zs. Kovács István Május végén tartotta közgyű­lését a nemrég alakult Egyesü­let a Paksi Turizmusért. — Döntöttünk abban - mondta Ferenczi Richárd, az egyesület elnöke —, hogy megváltoztatjuk a nevünket. Ezentúl a Paksi Turizmu­sért Egyesület nevet viseljük. Felállítottunk egy háromta­gú elnökséget is, melynek' tagjai: Forster Gábor, Volf József és jómagam. A mi fe­ladatunk lesz, hogy szeptem­berig a szükséges jogi proce­dúrákat elvégezzük (beje­gyeztetés, számlaszám). Örömmel tapasztalom, hogy a turizmusért dolgozók egyre inkább úgy vélekednek: szükség van az összefogás­ra, s arra hogy mihamarabb kialakítsuk munkaprogra­munkat. (Folytatás a 7. oldalonj IBarta 7030, Paks, Tolnai u. 17. Tel./fax: 75/311-828, 06-20/9427-782 TAVASZI RAKTARSOPRESÜ! ÚJ SUZUKIK 10 % KEDVEZMÉNNYEL!!! Az akció a készleten lévő új Suzukikra érvényes! HITEL 10% alatti kamattal: 1.000.000 Ft 72 hónapra 19.400 Ft/hó Az első 10 Sedan megrendelőnk alapáron ajándék klímával veheti át az új Suzukiját!!! Régi autóját típustól függetlenül beszámítjuk! Használt autók részletre is! Hírháttér A városban többen - a Paksi Hírnökben olvasottakra hivatkozva - felvetették, hogy a Paksi Atomerőmű Részvénytársaság közgyűlésén Bor Imre polgármester mintegy megfenyegette az igazgatósá­got. A Paksi Hírnökben megjelent információ egyébként nem Bor Imrétől származott. Ám ezzel kapcsolatban a múlt szerdai önkor­mányzati közmeghallgatáson újból szóba kerültek lapunk értesülései. Lakossági kérdésre válaszolva Bor Imre a következőket mondta:- Nem kell olyan érzést kelteni a helybéliekben, hogy az erőművet be akarják záratni. Ezt csak egy-két politikus állítja. Tudni kell, hogy a legelső blokk is csak a félidejénél tart, ráadásul élettartamának hosz­­szabbítására is sor kerülhet. A Hírnökben én nem nyilatkoztam arról, hogy az erőmű kivonul bizonyos területek támogatásából. A Hírnök arról írt - és a lényeget fogalmazta meg -, hogy a rész­vénytársaság közgyűlésén ez a téma szóba került. A varos érde­kében cselekedtem, és valóban felhívtam az igazgatóság figyelmét, hogy mikor csökkentésről gondolkodnak, legyenek tekintettel arra, hogy ezek a költségek milyen súlyt képviselnek. Vegyék figyelembe azt is, hogy az erőmű a városba való betelepedés kapcsán lényegesen több támogatást vállalt, mint mások, ez a történelem folyamán kiala­kult állapot. Azt is elmondtam, hogy az atomerőműnek a legalap­vetőbb érdeke: közvetlen környezetével ne keveredjen konflik­tusba, mert ez nem szolgálja sem az erőmű, sem a város közösségé­nek érdekeit.

Next

/
Thumbnails
Contents