Paksi Hírnök, 1999 (11. évfolyam, 1-50. szám)
1999-12-10 / 47. szám
www.paks.info.hu/hirnok PAKSI HÍRNÖK Nem mindig a világot jelentő deszkák a cél Néhány „attitude” a városi művészeti oktatásában Nem mondhatjuk, hogy a modern európai táncjáték megalkotása speciálisan magyar feladat, de nekünk is részt kell vennünk benne. Az egyetemes tánckultúra fejlődéséhez azonban hazánkban, szűkebb környezetünkben kell hozzájárulnunk képességeinkkel. A törekvés nemes, ám nem mindig egyszerű. VIHAROS TAPS A VILÁGOT jelentő deszkákon, fény és pompa, valahogy mindig ez jut eszünkbe, amikor egy balerinát látunk táncolni. Pedig nem minden esetben ez a cél - tudtuk meg Wünsch László és Tomcsányi Éva balettmesterektől nemrégiben. A balett a táncművészet egyik ága, mely tanít és nevel, miközben fejlődik a zene és mozgás iránti igényünk, s talán az sem utolsó szempont, ha gyermekünk nem görbe háttal, sápadtan ül az iskolapadban. Hartmann József, a Művészeti Iskola vezetője egyformán vázolja eredményeit és kudarcait, amikor a balettoktatás kerül szóba. Mert, ahogyan ő maga fogalmaz, a zongorát nem, de a balettruhát gyakran kinövik a növendékek, s a racionalizálással csökkent az eszközökre fordítható pénz is. A kezdeti nehézségeken már túljutottak, hiszen a feltételek biztosítottak az iskolán belül, s a jogszabályi akadályok is megoldódtak. 1998-ban szabályozták a balettoktatást, s az új oktatási koncepcióban rögzítették a feltételeket. Tomcsányi Éva balettmester már kisgyermek korában balerinának készült. Vidéki kislány lévén szerencséjére szülőhelyén akadt egy balettmester, aki oktatta. Óra után, otthon, hogy a pedagógiai módszereket is elsajátítsa, utcán verbuvált társainak tartott balett-órákat. Wünsch László kissé későn kezdte a tánc tanulást - vallja be, de szívesen kezdett bele, és volt akaratereje a kemény munkához. Azt is kevesen tudják, hogy a balett tanulásához nagy kitartás szükséges. Az elemek újból és újbóli ismétlése rengeteg türelmet igényel. A Művészeti Iskola öltözőjéből hangos gyerekzsivaj hallatszik, s ha nem tudnám, hogy balettórára készülnek, talán el sem hinném, hogy pár perc múlva szó nélkül sorakoznak, majd a zongora hangjára egyszerre mozdul a láb és kéz. A hatodik évfolyamosok - ők a „legöregebb növendékek” - mosolyogva gyakorolják a forgást a „tükrös teremben”. Szemük ragyogásából Játszik, hogy élvezik a táncot. A többszöri ismétlésre azonban lopva pillantanak a zongora kísérőre, vajon nem unja-e még, de a széles mosolyból csak is a biztatás látszik. Szeretek idejárni - válaszolja kérdésemre az egyik kislány. - Nem akarok semmi mást, csak azt, hogy ha felnőtt leszek, csinos legyek. A másik növendék kissé elbizonytalanodva mondja, ő bizony sokszor érzi úgy, nem mindig szereti a mester és a mesternő. Ám rögtön érkezik a megnyugtató válasz is. Neki kissé nehezebben megy, mint a többieknek, s őt gyakrabban kell javítani az órán. Mégis újból és újból felhúzza a dresszt, s veszi fel a harcot a test merevségével. Egy anyuka lép ki az óvodásoknak tartott tájékoztató szülői értekezletről. Dillemázok - mondja - Kislányom jár balettre, de ősztől iskolás lesz. Nem tudom hogy mit csináljak - tűnődik. Van, amikor egyáltalán nem akar órára jönni, s van, amikor nagy kedvvel csinálja. Nem tudom, mi lenne a helyes megoldás, járjon tovább balettos osztályba, vagy nézzek más tagozatot a számára. A legtöbb kisgyermeknél tapasztalható ilyen hullámvölgy. Általában akkor figyelhető meg, ha olyan elemet tanulnak, ami kissé nehezebben megy. A sorozatos gyakorlásban nemigen lelik örömüket a kicsik, ilyenkor a szülőnek kell átsegíteni gyermekét a krízisen. A két balettmester tudatosan készült a tánc oktatására. Számukra nem a színpad a fontos, hanem hogy továbbadják azt, amit ők már megtanultak. Mindketten osztályelsők voltak tanulmányaik során, így nem okozott gondot a közös élet és a közös munka sem. A tánc szinte minden területén otthon vannak, s ha felmerül néha egy kis probléma, megbeszélik. A két mester életét nem hálózta be a soha a féltékenység, s közös hivatás lévén közös volt az érdeklődési kör is. A kis növendékek sem féltékenyek egymásra, legfeljebb irigykedve figyelik, ha társuk hamarabb megtanulja az újat. Ök sem álmodoznak a világot jelentő deszkákról, csak a szépről, a jóról mesélnek: a testet formáló mozgáskultúrától, a klasszikus zene és a balett harmóniájáról. Közben odabújnak a mesterhez és a mesternőhöz, mert azt már tudják, hogy mindezt belőlük merítik. Seregély Erzsébet
