Paksi Hírnök, 1999 (11. évfolyam, 1-50. szám)
1999-06-18 / 25. szám
www.paks.info.hu/hirnok PAKSI HÍRNÖK Ökumenikus találkozó a sportcsarnokban Történelmi egyházak (katolikus, evangélikus, református és baptista) találkoztak június 12-én Pakson, ahol a felekezetek bemutatkoztak egymásnak és közös istentiszteletet tartottak az ASE Sportcsarnokban. Szabó Vilmos Béla evangélikus lelkész szervezte egész napos találkozón sportversenyek és vetélkedők színesítették a programot, ahol Hámori József miniszter, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának vezetője is szólt a hívőkhöz és lelkészekhez. Az ökumené szellemében most azonos ideológiájú, és azonos hit alapján élő emberek találkoznak - mondta a miniszter, majd a magyarság múltját és kultúráját vázolta. Hámori József beszédében hangsúlyozta az egyházak szerepét az anyanyelv formálásában, majd kitért az egyházak és az állam kapcsolatára. Mint mondta: a kormány közel húsz milliárd forintot ad a hitoktatás finanszírozására, az egyházi intézmények és templomok felújítására. A cél a jövő generációjának közelebb kerülése az egyházakhoz és a magyar nyelv ápolása. A nap hátralévő részében a felekezetek vezető lelkészei tolmácsolták gondolataikat az Apostoli Hitvallásról, végül a nap istentisztelettel zárult. Együttműködés a kábelüzem jövőjéért Az Electrometal Export GmbH cég ingolstadti ügyvezető igazgatója, Peter Jürgen Starke látogatott június 9-én Paksra, hogy tájékozódjon a Dunacenter Kft. visszavásárlásáról, és a kábelüzem jelenlegi állapotáról. Az ügyvezető tárgyalt Bor Imre polgármesterrel, ahol biztosította városunk első emberét a további együttműködésről, ugyanakkor Bor Imre részletesen tájékoztatta a német cég ügyvezetőjét a kábelüzem lehetséges jövőjéről. Madocsai siker Celldömölkön Biczó Veronika, a Madocsai Általános Iskola nyolcadik osztályos tanulója magyar irodalom kategóriában az előkelő nyolcadik helyen végzett az Apáczai Könyvkiadó által szervezett országos tanulmányi verseny döntőjében, amelyet június 2-án Celldömölkön tartottak. Felkészítő tanára Gálosi János volt. Biczó Veronika szeptembertől a paksi Vak Bottyán Gimnáziumban folytatja tanulmányait. tennéózet patib paunaja Szöszös ökörfarkkóró Gyakrabban használt neve a királygyertya vagy a sárgavirág, mely egyre keresettebbé válik, mert nem csak a dúsvirágú ökörfarkkóró csésze nélküli szárított pártája, de levele is tartalmaz hatóanyagot. Sajnos gyakran hiszik azt, hogy a lilavirágú, lila porzójú apró virágfajok is szolgáltatnak gyógyító drogot. A növény kétéves dudvás szárú gyökere vastag orsó alakú, kevésbé elágazó. A kétéves vegetációs ciklus első évében a növény tőlevélrózsát fejleszt, mely 20-30 cm hosszú, nyeles, lándzsás, durván csipkés szélű, hegyes tőlevelekből áll. Ötszögletű 1,5-2 m magas szárát a második évben hozza, melyen szórt állású, alul nyeles felül ülő fedőszőrökkel sűrűn borított levelek fejlődnek. Végálló füzérvirágzata a szár felső részén helyezkedik el. Júniustól augusztusig folyamatosan hozza magányosan vagy 3-5-ösével csomósán álló virágait. Porzói a fénylő sárga párta csövéhez nőttek. Virágai kora hajnalban nyílnak s délre elhervadnak. Augusztus végéig gyűjthetjük őket. A kinyílás napján, a harmat megszáradása után száraz időben délelőtt szedjük, csésze nélkül. Nyomásra nagyon érzékeny, ezért lehetőség szerint összetörés nélkül kosárba, vagy dobozba tegyük. Levelét az első évben a tőlevelek teljes kifejlődése után folyamatosan szedhetjük. A levágott leveleket azonnal szárítani kell árnyékos helyen. A leszedett virágokat a bámulás veszélye miatt még aznap tűző napon morzsolható állapotig (4-8 óra) kell szárítani. A friss virágok nyomásra vagy lassú szárítás alatt, a száraz drog pedig visszanedvesedéskor könnyen bámul, ezért száraz, szellős helyen papír és jutazsákban napfénytől védett helyen tároljuk. A népgyógyászatban teáját hurutoldó, köptető izzasztó hatása miatt meghűlés esetén alkalmazzák. Napjainkban azonban már a vegyiparban is hasznosítják: szőke hajat ápoló samponokat készítenek belőle.-ese-Nyolcadik hely a BM versenyén A Vak Bottyán Gimnázium csapata (Daróczi Balázs, Fazekas Péter, Haaz Lilla, Hum László, Kiss Gábor és Volf Klaudia) összetett kategóriában az előkelő nyolcadik helyen végzett a Belügyminisztérium Polgári Védelmi Országos Parancsnoksága által szervezett verseny országos döntőjében. E versenyt június 10. és 11. között Budapesten a polgári védelem kiképző bázisán tartották. A paksi gimnazisták eredménye azért is jelentős, mert Tolna megyei csapatok közül ilyen kiemelkedően jó teljesítményt hét éve nem nyújtott senki sem. A versenyzők elméleti és gyakorlati felkészítésében Mittler József, a gimnázium igazgatóhelyettese, a paksi Polgári Védelmi Parancsnokság, és a paksi mentőállomás nyújtott segítséget.