Paksi Hírnök, 1999 (11. évfolyam, 1-50. szám)

1999-06-04 / 23. szám

www.paks.info.hu/hirnok Megszólalnak a díjazottak Gyermekeinkért Erdélyi tanulmányút A paksi Energetikai Szakképzési Intézet (ESZI) öt magyar és történelem szakos ta­nára rendhagyó szak­mai továbbképzésen vett részt május 18 és 23 között Erdélyben. Serdültné Benke Éva, az ESZI tanára, az erdélyi szakmai továbbképzés szerve­zője tájékoztatásunkra el­mondta, hogy utazásuk célja az egyetemes magyar történe­lemhez, az irodalomhoz, a könyvtártörténethez kapcso­lódó helyek felkeresése és olyan tapasztalatok gyűjtése volt, amelyeket az iskolai ta­nításban is fel tudnak hasz­nálni. Az erdélyi utazásról videofilm és színes, illusztrá­ciókat tartalmazó útikönyv is készül, amelyek megkönnyí­tik az iskolai kirándulások szervezését és a tanárok szak­mai továbbképzését. Az ESZI magyar és törté­nelem szakos tanárai erdélyi utazásuk során elsősorban régi nagy könyvtárakat és nagy múltú magyar iskolákat kerestek fel. Többek között látogatást tettek Gyulafehérváron, ahol több könyvritkaságot megte­kintettek, így a Nagy Károly birodalmában, készült - tehát mintegy 1100 éves - Arany kódexet, és azt a kézzel írott könyvet, amely legkorábbi magyar nyelvemlékeink egyi­két, a Gyulafehérvári Sorokat tartalmazza. Kolozsváron Kányádi Sándor magyar köl­tő társaságában a Házson­­gárdi Temetőben, az erdélyi magyar kultúra nagyjainak sírjaihoz is ellátogattak. Nagyváradon pedig Tőkés László, Királyhágó-melléki református püspökkel talál­koztak. Az ESZI tanárainak erdé­lyi szakmai továbbkép­zését Bor Imre polgármester és Dr. Gálos István az ESZI igazgatója támogatta. Paks Város Önkormányza­ta 1996 óta egy képviselő­­testületi határozat alapján minden évben két pedagógus­nak ítélte oda a „Gyermekein­kért” kitüntetést. Az idén elő­ször hárman vehették át a ne­kik járó jutalmat. A képviselők egy korábban indítványozott javaslat alapján - melyet meg is szavaztak - úgy döntöttek, hogy ezentúl nem csak tanárok kaphatják e kitüntető címet, hanem azok is, akik intézmé­nyen kívül kimagasló munkát végeztek, gyermekeink harmo­nikus személyiség formálá­sában. Bernáth Lajosné a Herman Ottó Általános Iskola igazgató­­helyettese 35 éve végez ki­emelkedő pedagógiai munkát. Kezdetben mint biológia­földrajz szakos tanár, majd 1986-tól 1996-ig az iskola igazgatójaként dolgozott. Ne­véhez fűződik a IV. sz. Általá­nos Iskola létrehozása. Az is­kolai élet minden területén ar­ra törekedett, hogy a legtöbbet tudja nyújtani a tanulók szá­mára. Szakterületén folyamatosan tovább képezte magát, majd N éphagyományok az óvo­dában - Ez volt a címe annak az óvónők számára ren­dezett regionális találkozónak, amelyet május 20-án tartottak a paksi Kereszt utcai Óvoda épületében. A találkozót az Angyalkert Alapítvány támo­gatásával a Kereszt utcai Óvo­da nevelői szervezték. Az egész napos rendezvényre mintegy 30 óvópedagógus ér­kezett az óvodába. A résztve­vők a délelőtt folyamán ,A néphagyományok szerepe az óvodai nevelésben” címmel tartott érdekes információkat tartalmazó előadást hallgatták meg, délután pedig többek kö­zött „A nemez felhasználása a nevelőmunkában és a minden­napokban” című gyakorlati foglalkozáson, majd a fakulta­megszerzett tudását felnőtt kollégáinak is átadta. Iskolai és városi munkaközösség-vezetői feladatokat szívesen végzett. Tanulói a tanulmányi és vörös­keresztes versenyeken részt vettek és eredményeket ér­tek el. Szakmai munkájáért 1979- ben kiváló munkáért kitünte­tést kapott. Enyedi Jánosné 1968 óta dolgozik a pályán. 1975 óta a Bezerédj Általános Iskola nap­közis vezetője. Szakmai tudá­sát, hivatásszeretetét az iskolai élet második színterén, a nap­közis munkában kamatoztatja. Kollégái közt megyei szinten is szaktekintélynek számít. 1984 óta munkaközösség-vezető, megyei és szakmai viszonylat­ban is több alkalommal tartott bemutató módszertani foglal­kozást. A napköziben hozzáér­téssel, egyéni módszerekkel foglalkozik a rászoruló gyer­mekkel. Különös gonddal törődik a problémás esetekkel, egyéni felzárkóztató módszerei haté­konyak. A napközit igazi ott­honná alakítja a gyermekek­nek, ahol a tananyag és elsajá­tív programok között agyago­záson és múzeumi látogatáson vettek részt. A Kereszt utcai óvoda neve­lőtestülete kérdésünkre el­mondta: a mostani regionális találkozó célja többek között az volt, hogy a Tolna megyei óvodák között, amelyek szin­tén hagyományőrző elemeket hasznosítanak a gyerekek ne­velésében a tapasztalatcsere által is szorosabb együttműkö­dés alakuljon ki. A paksi Ke­reszt utcai óvoda - immár he­tedik éve - nevelő munkáját a hagyományok ápolásával, érté­keinek megőrzésével és átadá­sával kívánja megvalósítani. Hisszük, hogy a múlt, a hagyo­mányok részei jelenünknek, és meghatározzák jövőnket is. A találkozón előadóként A játék öröme a fontos tításán túl, a szabadidő válto­zatos eltöltését is biztosítja és színvonalas magatartáskultúrát alakít ki tanulóinál. 1990-ben kiemelkedő mun­káját „Miniszteri Dicsérettel” ismerte el. Gutái István népművelő 25 éve dolgozik a közművelődés­ben, komoly pedagógiai okta­tó-nevelő munkát végez a gyermekek körében. Szívü­gyének tekinti a magyar kultú­ra ápolását, a magyar történel­mi, irodalmi és zenei ismeretek bővítését az általános- és kö­zépiskolás korosztály számára. Figyelmet fordít a gyermekek közösségi nevelésére. Megszer­vezte és több éven keresztül vezette a gyermek citerazene­­kart, ötödik éve irányítja a Dunakömlődi Faluházban az Ispiláng Színpadot. A Dunakömlődi Faluház könyv­tárosaként jelentős szerepe van az iskolás gyermekek olvasóvá nevelésében. Rendszeresen megszervezi Cseresznyéspusztán a határon túli magyarok olvasó­táborát, ahová Szlovákiából és Romániából is érkeznek di­ákok. részt vett Faust Dezsőné gö­döllői óvodapedagógus, szakér­tő, aki kérdésünkre elmondta: az, hogy a gödöllői óvoda 20 éve elindult néphagyomány szerinti óvodai nevelés kezde­ményezése kiteljesedhetett és minősített programmá válha­tott, annak az eredménye, hogy gyakorlatból indult, majd elméletivé lett, amit később újra visszakapcsoltak a gyakor­lathoz. A lényeg, hogy a já­ték, a tevékenység örömét élje át a gyerek. Az óvoda azonban csak az alapokat rakja le, és ott ideális a helyzet, ahol az iskola is ugyanazt a szemléletet tudja éltetni. Gödöllőn egy iskola alsó tagozatában már ezek sze­rint tanítanak és a felső tago­zatra is szeretnék kiterjeszteni.-be-

Next

/
Thumbnails
Contents