Paksi Hírnök, 1999 (11. évfolyam, 1-50. szám)
1999-04-23 / 17. szám
Paksi h í rnök 1999. április 23. KÖZÉLETI HETILAP XI. évf. 17. szám BÜSZKESÉGTŐL A SZÉGYENIG (írásunk a paksi vasúti múzeumról a 2. oldalon) Annak idején, 1985-ben, mikor megnyílt a paksi Vasúti Múzeum, csak felsőfokon beszéltek róla, közép-európai hírűnek kiáltották ki. Valóban szép volt, látványos és hallatlanul érdekes, melyről a három gyerekem győzött meg, ugyanis egy-egy látogatás alkalmával alig lehetett hazahozni őket. Elvezettel mászkáltak a mozdonyokra, kocsikra, pörgették a fordító korongot, és a látogatás végén olyan szurtosak voltak, mint egy igazi masiniszta. A gyerekek felnőttek, a Vasúti Múzeum pedig rozsdatemető lett. Nincs gazdája, csak tulajdonosa ennek a múzeumnak. 1985-ben még úgy volt, hogy öt év múlva átveszi a város, ám Paks azóta is úgy tesz, mintha nem Pakson lenne ez az intézmény, nem tekinti sajátjának átvitt értelemben sem. A tulajdonosoknak - MÁV Pécsi Igazgatóság és a Közlekedési Múzeum - meg kellene állapodni a paksi önkormányzattal, hogy ki gyakorolja a felügyeletet a múzeum fölött. Ez a „felügyelő” csak az önkormányzat lehet, hiszen ő szankcionálhat, bírságolhat, utasíthat, legyen az bérlő vagy netán tulajdonos. Azt mondom, meg kellene menteni Paks számára a Vasúti Múzeumot. A megmentő pedig csak az önkormányzat lehet, amennyiben felvállalja ezt az ügyet. Imsósi kirándulásaim alkalmával arcpirulva tekintek végig a területen és szégyellem, hogy ilyen állapot bekövetkezhetett.-béri-KUTYAVILÁG Akinek egyszer már volt kutyája, az többnyire élete végéig ragaszkodik a kutyatartáshoz, ám minden állatnak más és más a jelleme. Olykor nem viselkednek kifogástalanul, néha bosszúságot okoznak, vagy épp meghatóan ragaszkodnak gazdájukhoz. A kutyatartók és a „nem kutyások” ősidők óta ádáz küzdelmet folytatnak egymással, felsorakoztatva érveket és ellenérveket a négylábúak érdekében, vagy épp ellenük. A kurdi eset óta, ahol elszabaduló kutyák súlyosan megsebesítettek egy idős asszonyt, aki később belehalt sérüléseibe, városunkban is egyre többen beszélnek a kutyatartás ellen. (Folytatás a 3. oldalon) A TARTALOMBÓL ■ Mikor lesz terhesambulancia Pakson? ■ Borverseny Dunakömlődön ■ Nyugati technológia, keleti lehetőségek ■ Indiai nap ■ A sárkányölő szent ■ Sulitárlat ■ Jó napot, mi újság? Márkus Zalán ■ Műsorról műsorra ■ Mi lesz ma ebédre Orbánné Bodó Matildéknál? Paksi Hírnök Ott van az Ön asztalán?