Paksi Hírnök, 1998 (10. évfolyam, 1-47. szám)

1998-01-16 / 1. szám

1998. január 16. Paksi Hírnök Aradi Imréné Hirczi Józsefné Till Ferenc Kródiné Dániel Mária / M HOVA REPÜLNE „INGYEN1? Az elmúlt év decemberében született kormánydöntés szerint a MALÉV által egyedül üzemeltetett európai járatokon a 65 évnél idősebb embereknek csupán repülőjegyük húsz száza­lékát (amely a repülőtéri illeté­ket és az étkeztetés költségét foglalja magában) kell téríteniük az év kisebb forgalmú öt hónap­jában. A MALÉV Tájékoztatási Osztályának illetékese szerint a vállalat január közepéig dolgoz­za ki annak pontos koncepció­ját, hogy kiket, mikor, hova és milyen kedvezmény illet. Az azonban már most tudható, hogy az utazni kívánó nyugdíja­sok száma igen korlátozott lesz, hiszen csak üres, le nem foglalt helyekre ad kedvezményt a légi­­társaság. Érdeklődő már most nagy számban jelentkezett a kedvezményes árúvá váló he­lyekre, annak ellenére, hogy az “aki kapja, marja” elv is csupán január közepétől érvényesülhet. Megkérdeztünk pár paksi járó­kelőt -hatvanöt év alattiakat és felettieket egyaránt: hova utaz­nának el, ha Fortuna isten­­asszony bőségszarujából az ölükbe pottyanna egy “biankós” repülőjegy? Kródiné Dániel Mária: -Sok helyen jártam már, de Franciaor­szágban, Párizsban még nem, oda szeretnék ejjutni. Előnyugdí­jas vagyok, nem panaszkodha­tott!, talán nem is elérhetetlen számomra ez a cél. Aradi Imréné: -Hova men­jek, én még sehol sem voltam, nem tudnék választani... Talán Londonba, hiszen mindig érde­keltek az angol emberek, a szí­nészek. Hátha ott találkoznék valamelyikükkel! Till Ferenc: -Sehova sem utaznék. A feleségemet műtöt­ték, ágyban fekvő beteg, úgy­sem tudna velem eljönni, és ne­kem ott a helyem mellette. Hirczi Józsefné: -Eddig nem voltam sehol, mostmár hetven éves vagyok, nem is akarok el­utazni. Budapestre elmennék, mert nem láttam még a Parlamen­tet, de megvagyok nélküle is... Sólya Emma tikusok hazudnak, aztán a jo­gászok, aztán az újságírók.” Nem általánosított, kiválasz­totta a számára legundorí­tóbb egyedeket, aztán jó reg­gelt kívánt a kilencvennyol­­cas évnek, meg boldogságo­­sabb átveréseket a szavazó polgároknak. Legtöbben úgy tartják, hogy volt részük bőven átve­résekben. Átverték őket ol­csó tyúktolvajok, pénznyerő automaták, hivatalok, szélhá­mos vállalkozók, sokan egy­mást verték át, akadtak olya­nok is, akik magukat ejtet­ték. „Nem elég, hogy jönnek a választások, és megint át­verik majd a népet, még ez a plusz tíz fokos fekete tél is átvert bennünket. A fene en­né meg a mennydörgésével meg a villámaival együtt.’’-só­hajtja az idős gazdálkodó, majd így zárja a mondókáját: - Lesz még nekünk fehér húsvét. De az öregek is úgy tartják: a kutya nem eszi meg a telet. ÁLLAMPOLGÁRI BIZOTTSÁG AZ EMBERI JOGOKÉRT ALAPÍTVÁNY Az Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért (Citizens Commission on Human Rights -CCHR) egy 28 országban, mintegy 130 csoporttal működő nemzetközi szer­vezet, amely a pszichiátriai kezelések során felmerülő, sajnos még napjainkban is igen gyakori, az emberi jogokkal szemben elkövetett visszaélések kezelésével és nyilvánosságra hozatalával foglalkozik. Az ENSZ Emberi Jogi Bizottsága elismeré­sét fejezte ki a CCHR által kivívott, számos nagy reformért, és olyan törvényjavas­latok megakadályozásáért, amelyek a pszichiátriai kezeiteknek még több jogát vet­ték volna el. A szervezet Magyarországon alapítványi formában működik, és ingyenes jogse­gélyszolgálatot biztosít olyan emberek számára, akiket pszichiátriai kezelésük so­rán emberi jogi sérelem ért. SAJTÓKÖZLEMÉNY Ha önt, illetve barátját, családtagját, rokonát pszichiátriai kezelés során sére­lem érte (például elektrosokk-kezelés, túlzott gyógyszeradagolás, pszichiátriai agyműtét, szexuális zaklatás által), írjon a következő címre, vagy hívja az alábbi telefonszámot: Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért Alapítvány 1461. Budapest, Pf. 182. Telefon: (06 I) 495-2458 (hangposta) Minden információt bizalmasan kezelünk.

Next

/
Thumbnails
Contents