Paksi Hírnök, 1998 (10. évfolyam, 1-47. szám)
1998-01-16 / 1. szám
Paksi Hírnök 1998. január 16. EMBERMESÉK REPÜL, SZÁLL A CZINEGE... Repülős? Dunai hajós, világot járó tengerész? Katonai attasé, vagy valamely kevésbé honos egyenruhás testület tagja? BUBOR GYULA A szálfaegyenes, bajuszos, jó kiállású úriember megjelenése főként a szebbik nem körében kelt feltűnést a Paks- Dunakömlőd-Dunaújváros- Pusztaszabolcs közti vonatjáratokon. Szaporán fogyasztja a kilométereket a Piroskának becézett BZ vasúti szerelvény, emberünk azonban ritkán üldögél egymagában a fülkében. Bőven akad ismert és ismeretlen beszélgetőtárs, társaság, s az újságírónak is sikerül néhány kísérlet után besorolni az újdonsült beszélgető partnerek közé. S a barátkozás eredményeként papírra kerül a dunakömlődi illetőségű Czinege József snájdig egyenruha előtti - és utáni története...- Ma már a Nagykunságban is kevesen emlékeznek a Karcag melletti egykori Tilalmasi Állami Gazdaságra, ahol az öt gyermekes családunkra kereső édesapám dolgozott. Egyik munkája volt a vízszivatáseresztés, a szikes pusztai földek akkoriban meghonosodó rizstábláira. Tíz éves lehettem, amikor a tanyáról beköltöztünk Karcagra, az élet kemény volt, nehéz a megélhetés, s mind nehezebb, ahogy romlani kezdett apánk egészsége. Aztán, hogy ő akarta-e, vagy a család, vagy a sors hozta úgy, a lényeg, hogy 1967-ben mi is hivatalosak voltunk a dunakömlődi rokon családba kitűzött lakodalomba: édesanyánk testvérének a lánya ment férjhez. Talán a Duna közelsége miatti, talán más klimatikus körülmények tették, a lényeg, hogy két nap alatt lecsökkentek apám légzéspanaszai és más betegségeire sem, vagy alig kellett orvosságot szedni. Egészen más, a karcaginál sokkal-sokkal egészségesebb volt az itteni levegő, így a család Dunakömlődre költözés mellett döntött. Az eladott karcagi helyett Kömlődön vettünk családi házat, a rokonok és mások segítettek költözni. Apám a helyi termelőszövetkezetben kapott munkát, elhelyezkedtek testvéreim, magam villanyszerelést tanultam és 1967-ben már a DÉDÁSZ-nál dolgoztam. Egyenruhát, ahogy mi mondtuk, angyalbőrt, 1969 és 1973 között húztam magamra hivatásos katonaként. Nem volt abból semmi hasznom, se károm, hogy nagyapám és az akkori honvédelmi miniszter, Czinege Lajos édesanyja testvérek voltak. A katonaság alatt sem tudtam különösebbet a honvédelmi miniszterről, néha láttam disznótorban a karcagi rokonoknál, különben egyszerű rokonnak tartották, meg parancsoló miniszternek, akinek még magasabbról szintén parancsolnak. Most már semmit sem tudok a volt miniszterről, akiről rég elég sokat írtak, de mostanában már nemigen írnak az újságok. A hivatásos katonák mundérja után overáll következett, a DÉDÁSZ-nál villanyszerelő, majd a dunakömlődi téeszben raktárvezetőként, majd 1990- ig, a rendszerváltásig traktorosként dolgoztam. Folytattam vagy ötféle szakmát, egyebek közt voltam nehézgépkezelő, rakodó, villástargoncás. A téeszben, a FÖLDGÉP-nél nem rajtam, nem rajtunk múlott, hogy megszűnt a munkahelyünk, miként a rendszerváltással megváltozott a régi világ. Ez az a pont, ahol megszakad a beszélgetés, elkalandoznak hősünk gondolatai az utóbbi években vele és környezetében történteken:- Miként másokat, engem is villámcsapásként ért a téeszben, ahol tizenhét évig dolgoztam a kenyeret jelentő munkám megszűnése -mondja, és hozzáteszi: -Ott álltam a második házasságomban, közeledve az ötvenhez, kereset nélkül, a feleségem a család ellátása mellett a beteg édesapját is ápolta, az én szüleim sajnos már nem élnek, a dunakömlődi temetőben nyugszanak. Egy családi ház kiadásai csak emelkednek, kisebbik lányom vendéglátósnak tanul, a nagyobbiknak is ez a szakmája, de munkája nincs. Ne is kérdezze hányszor, hány nyelven próbálkoztam munkát szerezni -a segély nem az én világom. De munka nem volt, nem is kecsegtettek már csak a korom miatt sem, engem meg egyre inkább kezdett felőrölni az időmilliomosság... ...És egyszercsak, miként a család Dunakömlődre költöztekor, megint közbeszólt a sors, vagy mit tudom én... Egy komámmal találkoztam, ugyanüyen jólszabott egyenruhában feszített, mint most én. Az ingébe hímzett cégembléma feliratot alig tudtam kibetűzni, aztán megtudtam, hogy egy Pesten székelő őrző-védő cégnél dolgozik. Innen a brit katonák egyenruhájára emlékeztető formaruha A bíztató javaslat után eldöntöttem: vesztenivalóm nincs, jelentkezek. Van több szakmám, vezetek autót, sőt, nehézgépet is, volt hivatásos katonaként tudok a fegyverrel bánni, jól bírom a fizikai, idegi, pszichés terhelést, erkölcsi bizonyítványom: rendben. Megvallom, az alkalmassági teszt és vizsgálat a vártnál nehezebb volt, sok kajakos, edzett, képzett fiatallal kellett együtt bizonyítani. Aztán hadd ne részletezzem, megfeleltem, és elkezdhettem a korábban ismeretlen, nem könnyű, de érdekes munkát. A feladat személy, objektum, vagyonvédelem, a fővárosban vagy vidéken őrzünk, védünk, biztosítunk épületet, telephelyet, rendezvényt, kísérünk szállítmányt. Az országban -legjobb tudomásom szerint- mi vállalunk repülős őrző-védő szolgálatot, nekem is volt már ilyen feladatom. Új ismeretek? Bőven tanultam ilyeneket, például polgári és közigazgatási jogot, kriminalisztikát, pszichológiát, szolgálati ismereteket. A sokféle szituációs gyakorlat egyike volt annak a gyakorlása például, hogy mi a teendő, ha az orrom előtt akarják a bankot kirabolni a fegyverrel hadonászó támadók... Ilyen esetekben is tökéletesen tisztában kell lenni, hogy az önvédelmi fegyver csak jogos védelem, vagy végszükség esetén használható... Megtanultam azt is, hogy ebben a szakmában nincs megállás, állandóan fejlődni, gyakorolni kell. Önmagában kevés a kigyúrt test, a billiárd koponya, bár ilyen külsőre már csak a korom miatt sem vágyok... Czinege József eddigi szolgálata alatt nem került éles, kemény helyzetbe, rendkívüli esemény vele nem fordult elő. Amikor beszéltünk, egy áruház őrző-védője volt, de ki tudja, hogy azóta milyen feladatra szólították, amit előre különben sem lehet soha tudni. Azt viszont nagyon jól tudja, hogy neki és társainak mindig előre, minden percben készenlétben kell állnia, akkor is, ha otthon nincs szolgálatban...
