Paksi Hírnök, 1998 (10. évfolyam, 1-47. szám)
1998-10-23 / 37. szám
1998. október 23. Paksi Hírnök Lapzártánkig bizonytalan maradt az új önkormányzat alakuló ülésének időpontja. Bor Imre megválasztott polgármester október húszadikán, kedden délelőtt a Polgármesteri Hivatalban tájékoztatta az apparátust arról, hogy személyi változások csupán a polgármesterhez tartozó szűk stábban várhatók, a hivatal többi dolgozóját nem érintik az egzisztenciális változások egészen a következő év márciusáig. Ez alatt a négy hónap alatt mindenki gondolkodhat is, és végezheti úgy is a NEM LESZNEK VÁLTOZÁSOK munkáját, hogy ne is érje változás. Bor Imre ez utóbbival kapcsolatban a Hírnök kérdésére válaszolva elmondta, hogy e döntés a hivatali dolgozók számára nem jelent egzisztenciális stressz-helyzetet, mert a közlés tartalma éppen a megnyugtatást, a szóbeszédek és félreértések elhárítását szolgálta Távozik viszont az újonnan megválasztott önkormányzatból Herczeg József volt polgármester, aki a négyes körzetben nyert képviselői mandátumot. A televízióban hétfőn este tett bejelentést kedden írásban is megerősítette dr. Blazsek Balázs jegyzőnél: nem kíván képviselő lenni. Herczeg József egyelőre még nem tudott arról nyilatkozni, hol dolgozik majd, hiszen mint mondotta: a változás meglehetősen váratlanul érte. Ugyancsak kedden délelőtt megtörtént a régi és az új polgármester között a hivatalos átadás-átvétel. Bor Imre az apparátus előtt bejelentette, hogy minden valószínűség szerint hétfőn reggel munkába áll. A Paksi Hírnök értesülése szerint Kővári László lemond mandátumáról és helyére dr. Ferenczy Istvánná lép. Az előző önkormányzat kulturális bizottságának elnök-asszonya elmondta’ vállalja a feladatot, és továbbra is ezen a területen szeretne dolgozni. Ha nem mulasztotta volna el az elmúlt héten megvenni a Paksi Hírnököt, akkor elolvashatta volna, hogy Paks a választásokra készült, hogy kiállítás mutatja be: milyenek voltak a választások anno, hogy százhúsz polgárőr tesz a biztonságunkért, hogy visszaemlékezést és múltidézést tartottak október 6-án a könyvtárban, hogy a paksi blues több estét is megér, hogy mi újság a város egykori evangélikus lelkészénél, Sólyom Károlynál, hogy akár tíz év börtönbüntetés is adható egy sakkpartiért... Legközelebb megveszi a Paksi Hírnököt? HIRDETÉS • • • PAKSI HÍRNŐK Akar-e azonnal értesülni a nap káréról Pakson? JX, HQ (B^(DH(ÍÍSí238 a Paksi Hírnök az Interneten Májustól a Paksi Hírnök már az Interneten is olvasható: egyrészt az aktuális lapszám több érdekes anyagával, másrészt pedig gyors, napi, helyi információkkal ismerkednek meg az érdeklődők. A Paksi Hírnök az Interneten a napi hírek kiadásával a lehető leggyorsabban tájékoztat a városban történt eseményekről, hiszen már a déli óráktól friss hírekhez juthat az érdeklődő. Keresse, olvassa a Paksi Hírnököt az Interneten! A Paksi Hírnök Internet-címe: http://www.terrasoft.hu/hirnok/