Paksi Hírnök, 1998 (10. évfolyam, 1-47. szám)

1998-10-23 / 37. szám

Paksi Hírnök 1998. október 23. ONKORMANYZATI VÁLASZTÁSOK DÖNTÖTTEK A VÁROSLAKÓK Paks város lakossága új önkormányzatot és új polgármestert válasz­tott. A szavazásra jogosultak mintegy fele jelent meg a szavazóurnák előtt, és döntésük értelmében jelentősen változik az önkormányzat sze­mélyi összetétele és a város első embere is új, illetve régi új személy: Bor Imre, aki korábban már betöltötte ezt a tisztséget. Az alábbiakban összefoglaló tudósítást adunk a paksi helyhatósági választásokról. Szavazni indulnak •o MUNKATÁRSAINKTÓL A Ruhaipari Szövetkezetben reggel hat óra után már töb­ben is szavaztak, elsősorban azok, akik a hajnali autóbusszal érkeztek haza a munkából. Fél nyolcra tizenhármán tették le itt voksukat. Egy idős házaspár szűkszavúan nyilatkozik arról: ők a lehető legjobb önkormányzatot szeretnék a város élén látni. Egy középkorú férfi szerint el­érkezett az idő, hogy négy év után új polgármestert és képvi­selő-testületet válasszunk, míg Hegedűs Ferencné kötelességé­nek érzi, hogy részt vegyen a voksoláson. A polgármester és a képviselők személyével elége­dett; a szavazólapon az ő nevük mellé tett ikszet. A PSE sportpályán az ötös sza­vazókörben reggel nyolc óráig ti­zenhatan szavaztak, míg a mel­lette levő hatos szavazókörben csupán heten. Két idős hölgy tit­kosa, miként választott, de Rohn Mihály és felesége szívesen nyi­latkoznak:- Akinek a régi nem tetszett, az most új önkormányzatot vá­laszthat. Mi nem tartozunk köz­éjük, szeretnénk, ha a polgár­­mester és a testületi tagok sze­mélye nem változna. Gyapán, a Paksi Állami Gazda­ság központi irodájában negyed hétkor kopogtatott az első szava­zó a huszas szavazókor ajtaján. Fél kilencig még kilencen követ­ték őt, ide egyébként kétszázöt­ven embert vártak a bizottság tagjai. Fiatal házaspár kisgyerek­kel érkezik:- Szeretnénk, ha más lenne a polgármester, mint eddig volt: Bor Imrére szavazunk. Örülnénk, ha jobban támogatnák a fiatalo­kat és a Paks környéki települé­seket. Ugyancsak Gyapán szavazott Vallner István:- Ha új lesz a polgármester, vagy, ha a régi is marad: szeret­ném, ha jobban képviselné az ér­dekeinket. Szeretnék az eddigi­eknél jobbat: Herczeg Józsefre szavaztam, mint polgármesterje­löltre, de nem az eddigi képvi­selő-testületi tagokra. Idősebb úr úgy véli: azért fon­tos az önkormányzati választás, hogy olyan ember irányítsa a vá­rost, amilyent a lakók maguk vá­lasztanak és úgy, ahogy azt ők szeretnék. Az eddigi polgármes­ter „emberekhez való viszonyá­val” kevésbé volt elégedett, s bár „megtett mindent, amit megtehe­tett Herczeg úr”, nem rá szavaz. A testületi tagok személyén azonban nem változtatna Kovács Imre és felesége, bár sietnek, szívesen válaszolnak a kérdéseinkre:- Érdekünk fűződik ahhoz, hogy szavazzunk, hiszen fontos, hogy milyen vezetők irányítják a város politikai életét. Az eddigi vezetéssel közeli kapcsolatban nem voltunk, de hallottunk, ol­vastunk arról, hogy ezzel a város­sal nincs valami rendben... Pol­gármesternek a legjobbat kelle­ne választani (választási le­hetőség van), de nem mondok nevet, mert úgy érzem, tökéletes egyik sem lesz. Az elkövetke­zendő négy évben kiderül, jól döntöttünk-e? A Bezeréúj Általános Iskolába hat óra negyven perckor érkezett az első szavazó, s tíz óra előtt né­hány perccel már nyolcvanné­gyen tették le voksukat. Többen is elhárítják érdeklődésünket. Halászná Menyhei Mária, Meny­­hei Ferencné és Tumpek István­ná azonban szívesen beszélnek arról: az elmúlt négy évben a vá­rosért legtöbbet tevő testület, il­letve polgármester dolgozott Pakson. Ők annak érdekében szavaztak, hogy ez a munka foly­tatódhasson. A dunakömlődi, tizenhetes számú szavazókörbe összesen hatszázharmincnégy választó­­polgárt vártak; kevéssel tíz óra után hetvenötén dobták az urná­ba voksukat, míg a tizennyolcas szavazókörben ötvenötén tették ugyanezt eddig az időpontig. Idős emberek csoportjával ta­­kálkozunk az általános iskola előtt, beszélgetnek; ki szavazni jön, ki már hazafelé indul.- Reméljük, hogy minden rendben lesz majd, jól válasz­tunk. Nem volt eddig sem gon­dunk a polgármesterrel és a tes­tülettel, de szeretnénk, ha ezután még jobb lenne nekünk. A férjem is jelölt volt, képviselőként rá szavaztam - mondja Polányi Má­­téné. Idős kömlődi asszony reméli, hogy ezután ,jobb körülmények között élhet”, legjobban azt sze­retné, ha a lakókat arra ösztö­nözné a testület, hogy a házuk környékét rendben tartsák... Az eddigi testületi tagokkal elége­dett volt csakúgy, mint a polgár­­mesterrel, akivel évekig együtt dolgozott. Fekete Margit szerint:- Új söprű jól söpör... Válto­zást várok. Szeretném, ha az új önkormányzat az eddiginél job­ban támogatná a fiatalokat. Középkorú hölgy lányával ér­kezik. Azt mondják mindketten: elégedettek voltak az eddigi ön­­kormányzat munkájával, de azt nem árulják el, rájuk szavaznak­­e. A lány első szavazóként örült, hogy most már ő is döntetett. A4, számú választókörzet­ben az első választópolgár, dr. Krasznai Iván reggel hat óra öt perckor lépett be a szavazó­­fülkébe. A Választási Bizottság elnöke elmondta, hogy munkájá­nak kezdete miatt érkezett ko-

Next

/
Thumbnails
Contents