Paksi Hírnök, 1998 (10. évfolyam, 1-47. szám)
1998-02-06 / 4. szám
Paksi Hírnök 1998. február 6. VÁROSHÁZA EGESZ NAPOS MARATHON SZIGORÚ KÖLTSÉGVETÉS, SZÁZ MILLIÓS HITEL (Folytatás az 1. oldalról) Pámer Zoltán képviselő azt a határozatot, melynek alapján a költségvetésben legfeljebb százmillió forint likvid hitel felvételével számol az önkormányzat, továbbra is javasolta, hogy egészítsék ki azzal a kitétellel, hogy a hitelfelvétel időpontja egy éven belül esedékes, s vizsgálják felül, hogy ez az eredetileg általa jelzett kitétel most miért maradt ki a határozatból: a testület elfogadta. Ezt követően elsőként Bor Imre képviselő interpellált, kérdéseit a polgármesterhez intézte, Hajdú János lemondása kapcsán: miért nem olvasta fel Herczeg József a képviselő lemondásról szóló levelét a testület - és a nyilvánosság - előtt? Bor Imre a polgármesternek Hajdú János lemondására írt válaszlevelét érintve is tett fel kérdéseket, amelyekre Herczeg József tizenöt napon belül írásban válaszol. A napirendi pontokra tett javaslatok elfogadása előtt Fonyó Lajos képviselő indítványozta, hogy a testület az egyebek között tárgyalja a jelenleg egyirányú Kishegyi út forgalmi rendjének megváltoztatását, foglaljon állást a Jámbor Pál szobor elhelyezése kapcsán, és döntsön a Duna- Sió-Sárvíz Kistérségi Turisztikai Egyesület támogatásáról. A képviselő javaslatait a testület nem vette fel a napirendi pontok közé. A képviselő-testület 1998. évi munkatervéről szóló határozati javaslatot (melyben az októberi önkormányzati választások előtti időszakban még hat testületi ülés szerepel) a módosító indítványokkal (a Kishegyi út forgalmának felülvizsgálatáról, a Jámbor Pál szobor közterületre állításáról a februári ülésen döntsenek, továbbá számoljon be a pénzügyi bizottság a belső ellenőri tevékenységről) a testület elfogadta A második napirendi pontban megállapították a képviselők az élelmezési nyersanyagnormát, majd kiegészítették a Dunakömlődi Tehetséggondozó Közalapítvány alapító okiratát. Ezt követően Paks város 1997-1999. évi költségvetéséről szóló módosított önkormányzati rendeletet módosították a képviselők. A változtatás oka az, hogy az államháztartási törvény előírásai szerint az állami költségvetésből érkező támogatások előirányzatait is költségvetési rendeletben kell elfogadnia a testületnek -ennek éves összege azonban csak az év végi zárást követően állapítható meg pontosan. Másrészt a testület felhatalmazta az intézményvezetőket, hogy költségvetésükben bizonyos esetekben belső átcsoportosításokat hajthatnak végre, és bevételi többletüket saját hatáskörben felhasználhatták. A testület a módosításról szóló határozati javaslatot elfogadta. Az ötödik napirendi pontban a közterület-használat engedélyezésével kapcsolatos önkormányzati rendelet hatályon kívül helyezéséről tárgyalt a testület, melyre azért volt szükség, mert ez év január 1-től nem lehet a közterület - használat engedélyezése a jegyző feladata. A testület határozata értelmében a régi rendelet helyett új szabályozás szükséges. Hatodik napirendi pontként a gyermek- és ifjúsági fogorvosi ellátás fejlesztését és átszervezését tárgyalták a képviselők. Mivel dr. Rosta Erika anyai örömök elé néz, ezért hosszabb időre szóló távolléte miatt megoldást kellett találni a szakellátás, nevezetesen a fogszabályozás problémájára. Hosszas egyeztetést követően, a finanszírozásban is a legkisebb zökkenővel járó lehetőségnek tűnt, hogy a Dr. Vadász Melinda által képviselt Splendor Bt. saját, vagy bérelt rendelőjében végezze a fogszabályozást és egyben feljogosítja a Bt-t arra, hogy önálló alanyként kössön szerződést az OEP-pel. Hetedik témaként a paksi kompkikötő fejlesztésének idei évi pályázata szerepelt a napirenden, mely rövid megtárgyalása után a testület elfogadta a határozati javaslatot, mely szerint a képviselők kötelezettséget vállalnak arra, hogy a „Kompok, révek állami támogatása” pályázaton elnyert összeget kizárólagosan a paksi komp fejlesztésére fordítják. Következő pontban az intézmények alapító okiratának módosítása borzolta fel a kedélyeket. Ahogy az előterjesztett anyagból kiderült, a módosításnak két oka van: egyrészt a NAT-ra való felkészülést szolgálja, hiszen az új pedagógiai programok elkészültek, melyekhez az alapító okiratot is igazítani kell. A másik ok pedig az, hogy a Pénzügyminisztérium idén is változtatott a költségvetési szervek osztályozási és besorolási rendjén, amely rendszeren az intézményi törzskönyvi nyilvántartás is alapul. Az új besorolást az önkormányzatnál kell elvégeznie és február 15-ig a TÁKISZ- hoz eljuttatnia. Tehát elkerülhetetlen az intézmények alapító okmányának módosítása, amit a képviselők tizennégy igen szavazattal el is fogadtak azzal a módosítással, hogy a mostani Ovisuli csoportba járó gyermekek életkorát behatárolták hat és nyolc év közé. Az ebédszünet után a képviselők Paks Város Ürgemező Részletes Rendezési Tervét és a szabályrendelet tervezetét vitatták meg. A tervvel alapjában minden képviselő elégedett volt. A kérdéseknél és a véleményeknél egyaránt leginkább az foglalkoztatta a városatyákat, hogy a már megszokott rendezvények, a majális és a fogathajtó verseny, bemutató hol fog ezután helyet kapni, s dr. Gálos István képviselő aggódását fejezte ki a „csónakázó-tó” szúnyogteleppé válása miatt is. Módosító indítványában is - melyet a testület egyébként megszavazott - arra kérte az illetékeseket, hogy a vízmozgás biztosítását, illetve a fent említett két rendezvény érdekeit is vegyék figyelembe a további tervezéseknél, kivitelezésnél. A határozattal, mely elfogadásra javasolta az Ürgemező RRT-t és a hozzá tartozó szabályrendelettervezetet, egyhangúan egyetértett a testület. A munkát az egyebek napirendi pontokkal folytatták a városatyák. Elsőként Bor Imre képviselő 1997 november 27-i interpellációjának - melyben érintettként megkérdezte a polgármestert, nevezte-e halálos ellenségének a Dunántúli Napló november 23-i számában - kivizsgálására összeült ad hoc bizottság döntéséről szavazott a testület. „Az ad hoc bizottság tudomásul veszi, hogy Herczeg József kijelentette: Bor Imrét nem tekintette