Paksi Hírnök, 1998 (10. évfolyam, 1-47. szám)

1998-09-18 / 31. szám

Paksi Hírnök 1998. szeptember 18. AKTUÁLIS HALAK A „PÁCBAN” A Paksi Atomerőmű Hor­gász Egyesülete szep­tember tizenkettedikén már második alkalommal rendezte meg családi nappal egybekö­tött horgászversenyét a Kon­dor és Füzes tavakon. A halfogóversenyre össze­sen hat kategóriában százöt­­venhárman jelentkeztek, akik már reggel hét órakor gyüle­keztek. A Körmöczi Zoltán vezette versenybizottságnak sok dol­ga akadt dél körül, hiszen a halmennyiség azt mutatta, hogy nem kellett senkinek sem szégyenkeznie a halfogást illetően. Az eredményhirdeté­sen - nem sokkal tizennégy óra előtt - az önkormányzat nevében Herczeg József pol­gármester adta át a kiilöndíjat, majd Cseh Attila, az egyesület titkára, valamint a versenyt szponzorálók gratuláltak a dí­jazottaknak. Az Atomerőmű és a Ruhaipari Szövetkezet mellett számos cég és vállal­kozó nyújtott anyagi támoga­tást a verseny lebonyolításá­hoz, ennek köszönhetően több, mint százötvenezer fo­rint értékű ajándék talált gaz­dára. A huszonegy díjazott között voltak, akik profiként arattak győzelmet, mások csupán kedvtelésből „lógatták a bo­tot”. A szerencse azoknak ked­vezett jobban, akik „csontival” próbálták horogra akasztani a hallének valót, bár azok is kaptak egy tál halászlét, akik­nek nem sikerült zsákmányt szerezniük. Az egyesület százhatvan ki­­. logramm pontyot bizto­sított Nyárai Sándor egyesüle­ti főszakács részére, aki szaká­csokból és kuktákból álló bri­gádjával hat kondérban há­romszázötven adag halászlét főzött a versenyzők és család­tagjaik számára. NÓTÁSKEDVŰEK Adorján Ferenc a paksi . nyugdíjas klub felkéré­sére indult, és a hazai pálya biztos sikert hozott számá­ra. Barátai, ismerősei köré­ben sokszor, és szívesen énekel magyar nótákat. A nyugdíjas klubbal többször szerepelt már rendezvénye­ken, így a színpad sem ide­gen számára; az énekkarban gyakran szólót énekel. Boros József is rutinos előadónak mondható. A Ma­gyar Rádióban egészen 1978-ig énekelt, elsősorban roma dalokat. Muzsikus csa­ládból származik, s így el­mondható: a tehetség vele született. 1981 óta Tolnán él, ahol régiségkereskedés­sel foglalkozik s manapság inkább már csak a barátok és családja, és persze saját maga örömére énekel. A világot jelentő deszkákon: az Erzsébet Szállóban ESŐ, MULATSÁG, NÉPDAL MEGFÉRTEK EGYMÁSSAL A lassan hagyománnyossá váló Szüreti Napnak nem kedvezett az idén a szerencse, hiszen az eső elmosta a Sárgödör térre szervezett kulturális program egy részét szeptember 12-én. A tizennégy órakor induló szüreti programsorozat első részeként a Városi Fúvó­szenekar térzenéjét hallgathat­ták, akik a Szent István téren gyülekeztek. Innen indult a lo­vasokból és feldíszített ko­csikból álló menet, mely a Dó­zsa György út, Kereszt utca érintésével érkezett a műso­rok helyszínére, a Sárgödör térre. Itt a színpadon a Városi Nyugdíjasklub Énekkara, az Örökifjak Táncegyüttes, a Ma­­zsorettek, a Tűzvirág Tánc­­együttes majd a Tornyosi Asszonykórus és Tamburaze­­nekar szórakoztatta a szép számú közönséget. Kora délután a borászvirtus­ra jelentkezők mérték össze ügyességüket. A hat versenyző közül akadt olyan, aki már ta­valy is jeleskedett a tréfás ve­télkedőn, és olyan is volt, aki tizenhét évesen, profikat meg­hazudtoló módon ismerte fel a borok fajtáit. A Sárgödör téri jó hangula­tot később az eső elmosta, de a pincék nem zártak be. A bog­rácsokban főtt a gulyás, és a pörkölt illata továbbra sem en­gedte haza az ünnepelni vá­gyókat. A pincékben akadt még tavalyi bor, mellyel leöb­líthették a vacsorát, így néhol hajnalig tartó mulatozással kö­szöntötték a Máriákat és a szü­ret kezdetét. Akik nem fértek el már a pincesornál, azok az Erzsébet Szállóba vették útjukat, ahol ugyan kisebb, de hálás közön­ség előtt zajlott a nótaéneklési verseny. A tizenkilenc órakor kezdődő döntőbe bejutott ki­lenc versenyző öt perces be­mutatkozási lehetőséget ka­pott a színpadon Csicsó József népi zenekarának kíséretében. A három tagú zsűrinek nem volt könnyű dolga az előadó­­művészek produkciójának bí­rálatakor. A dalénekesek ott­honosan mozogtak a pódiu­mon, az ismert nótákat a kö­zönség is énekelte. A szoros mezőny megnehezítette az eredményhirdetést; a harma­dik helyen Bocsor Istvánné (a legfiatalabb a mezőnyben), a második helyen megosztva Bauer Mátyásné és Czetli Imre végeztek. Az első helyen is osztoznia kellett Adorján Fe­rencnek, aki magyar nótáinak előadásmócíjával és Boros Jó­zsefnek, aki roma lírai dalai­nak előadásmódjával vívta ki a zsűri tetszését. A verseny után a Tornyosi Asszonykórus és Tam­­burazenekar szórakoztatta a késő estig maradókat.

Next

/
Thumbnails
Contents