Paksi Hírnök, 1998 (10. évfolyam, 1-47. szám)
1998-06-05 / 20. szám
Paksi Hírnök 1998. június 5. AKTUÁLIS Sajtótájékoztatót tartott kedden délelőtt Szekszárdon az Állampolgári Jogok Országgyűlési Biztos Hivatalának főosztályvezetője, dr. Hajdú Mária. Elmondta, hogy dr. Gönczöl Katalin ombudsman és általános helyettese, dr. Polt Péter, valamint munkatársaik június 24. és 26. között munkalátogatáson tartózkodnak Szekszárdon. PANASZOKAT GYŰJTŐ LÁDA INNENONNANRÖVIDEN Harmadszor rendezte meg a Bacchus Arts Stúdió a „Pünkösdi bortúra - nyitott pincék” - elnevezésű rendezvényét abból a célból, hogy felhívja a figyelmet Magyarország borturisztikai adottságaira. A rendezvény háromnapos túrájának egyik állomása a bölcskei pincesor volt, ahol a bölcskei nedűvel és a borkészítés folyamatával ismerkedhettek meg a bortúrán résztvevők, akik az ország húsz borvidékén, mintegy száz pincében jártak, s így lehetőségük nyílt a szőlősgazdáknak arra is, hogy boraiknak piacot találjanak. * * * Kertészeti bemutatóra invitálja a Dunacenter Kft. Paks Kölesdi u. 46 szám alatti faiskola területén a hobbikertészeket és szakembereket egyaránt. A június 3-7-ig tartó bemutatón kerti bútorokat, fajátékokat, kertészeti kisgépeket, virágedényeket, burkoló köveket láthatnak az idelátogatók. A kiállítás ideje alatt kertészeti szaktanácsadással is szolgálnak az arra rászorulóknak, valamint örökzöldeket, cserjéket, sziklakerti növényeket és egynyári virágpalántákat is vásárolhatnak az érdeklődők. * * * A Tolna Megyei Agrárkamara Paksi Mezőgazdasági bizottsága június nyolcadikén, tizenkilenc órakor mezőgazdasági szaktanácsadást tart a Városháza nagytermében. Minden egyéni vállalkozót, őstermelőt, és társas vállalkozások képviselőit szeretettel várnak, akik az EU-s csatlakozás feltételeiről és időszerű kérdéseiről is tájékozódni kívánnak. A látogatás célja, hogy lehetőséget adjanak a megyében élő polgárok számára panaszaik helybeni, személyes előterjesztésére. Vizsgálatokat végeznek a megye különböző munkahelyein, adatokat gyűjtenek a helyszínen a jelenleg is folyamatban lévő ügyekhez, szakmai találkozón vesznek részt, illetve tájékoztatják a megye vezetőit tevékenységük eddigi tapasztalatairól. Június 26-án dr. Gönczöl Katalin Szekszárdon, a Szentgyörgyi Albert középiskola előadótermében diákokkal, az érdeklődő tanárokkal és szülőkkel találkozik. A beszélgetés témája; a diákjog és a gyermekjog érvényesülése az iskolákban és a családokban. A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy 1995 július 1-je és 1998 áprüis 30-a között az állampolgári jogok biztosához és általános helyetteséhez Nagy mennyiségű, erősen mérgező anyag szennyezte múlt héten kedden a Duna vizét, mely óriási halpusztulással járó, mintegy száz millió forintos anyagi kárt okozott. A Chinoin nagytétényi gyárából emberi mulasztás miatt a folyóba került Chinetrin 25 EC rovarölő szer megbénította a halak mozgásszerveit, ennek köszönhetően 25 tonna hal pusztult el Százhalombatta térségében. Szerda délután többen is figyelték a paksi dunai szakasz vízfolyását. Az ilyenkor nagyszámba pecázgatók most inkább azt szerették volna tudni, vajon itt is pusztulnak-e a ha-21.032 beadvány érkezett. Ennek alig 1,5 százalékát küldték Tolna megyei állampolgárok, szám szerint háromszázhuszonötöt. A hivatal eddig öt megyébe települt le alkalmanként három-négy napra Most hatodikként következik Tolna megye, ahova a közigazgatási hivatal vezetőjének meghívására érkezik az ombudsman munkatársaival. Az állampolgári jogok biztosa és általános helyettese a látogatást megelőzően felhívást intéztek Tolna megye polgáraihoz, amelyben közük, hogy Szekszárdra látogatnak és június 25-én délelőtt 10 és délután 16 óra között Tolna megyei panaszokat hallgatnak meg. Kérik, hogy „aki úgy véli, hogy valamely hatóság, illetve közszolgáltatást végző szerv eljárása, döntése, intézkedésének elmulasztása következtében alkotmányos jogaival lak, de mindössze néhány elpusztult máma lebegett a víz felszínén. A Polgárvédelmi helyi parancsnoksága értesítette a médiát. így sokan értesültek arról a tényről, hogy nem szabad a vízbe nyúlni és kiváltképp horgászni. Haaz Ádám polgárvédelmi parancsnok elmondása szerint, mindent megtettek azért, hogy a lakosságot mielőbb értesítsék az óvintézkedésekről. A Kondor és Füzes tavakat lezárták, a környező falvakban hangosbemondóval járták az utcákat a felhívást olvasva, a közterület felügyelők és a vízirendőrség a Duna partot folyamatosan járva figyelmeztetösszefüggésben sérelem érte, vagy ennek közvetlen veszélye áll fenn és az adott ügyben segítségünket kéri, kérjük jelezze...” Szekszárdon több helyre, valamint néhány városba - köztük Paksra, a Polgármesteri Hivatalba! - beadványgyűjtő ládákat helyeztek el, amelybe az állampolgárok június 10-ig dobhatják be leveleiket, amelyekhez - ha lehetséges - csatolják a panasszal kapcsolatos iratok fénymásolatát. A panaszt ugyancsak 10-ig elküldhetik az Országgyűlési Biztos Hivatalához Budapestre, a Tüköry utca 3. szám alá, az 1054-es irányítószámra. A levelek, beadványok értékelése után kiválasztják, hogy melyek esetében szükséges a személyes meghallgatás, amelynek időpontjáról külön értesítést küldenek az érintettnek. (Hm.) ték a lakosságot a veszélyre, és a környezetvédelmi referenssel is felvették a kapcsolatot. Az előírásoknak megfelelően ment minden mondta Haaz Ádám, de nálunk azonban korántsem volt akkora a veszély, mint azokban a városokban ahol az ivóvíz szolgáltatást szüneteltetni kellett. A paksi ivóvízkutak zárt rendszerűek, ezért a Dunába jutott vegyszer semmilyen körülmények között nem juthatott volna az ivóvíz hálózatba A Paksi Atomerőmű üzemvitelét sem veszélyeztette az idegölő méreg, bár óvintézkedéseket ott is tettek. Kocsner Antal Fadd polgár-MÉRGEZŐ VEGYSZER A DUNÁBAN