Paksi Hírnök, 1998 (10. évfolyam, 1-47. szám)
1998-06-05 / 20. szám
1998. június 5. Paksi Hírnök HÍRTÜRMIX AZ ERŐMŰBŐL A KIHÍVÁS NAPJÁN Nyolc helyszínen, több ezren sportoltak egészségükért és településükért városunkban a Kihívás Napján. Reggel hat órakor az uszoda várta a mozogni vágyókat, ahol úszóváltók és vizikosár derbik váltották egymást. Hét órakor a Tenisz pálya, nyolckor az ASE Sportcsarnok is kinyitotta kapuit, majd tíz órától pedig folyamatos programok kínáltak lehetőségeket. A mára már legnépszerűbb buszhúzásra a Városháza előtt került sor, ahol picik és nagyobbak próbálkoztak minél messzebbre húzni a Volán egyik menetrendszerinti járatát. Városunkban ezen a napon szinte minden korosztály korra és nemre való tekintet nélkül felhúzta a sportcipőt, hogy tegyen valamit egészsége érdekében. mestere a Népszabadságnak úgy nyilatkozott, hogy az atomerőműből arról értesítették, hogy lezárták azt a zsilipet, amelyen át az erőmű a Dunából vett hűtővize a Dombori-holtágba kerülhetett volna, így ezt sem fenyegette veszély. A Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztérium arról tájékoztatta lapunkat, hogy folyamatosan ellenőrizték a folyó vizében a méreg koncentrációját, melyet a felhígulástól egyre kevésbé lehetett kimutatni. Dunaföldvártól kezdődően a toxikológiai próbák is negatív képet adtak, így nálunk nem éreztette hatását a szennyezés. Két nappal a folyó mérgezése után Pakson feloldották a horgászati tilalmat, bár néhány napig a Duna vizén nem volt ajánlatos még horgászni. ESE A Magyar Villamos Művek Részvénytársaság igazgatósága tisztújító ülést tartott, tekintettel arra, hogy a május 4-i közgyűlésen Maróthy László lemondott a PA.Rt. elnöki és igazgatósági tagsági posztjáról. A tulajdonos javaslatára az igazgatóság a PA.Rt. elnökévé Dr. Popovics Lászlót az MVM igazgatóját választotta meg. Az ülésen az igazgatóság értékelte az 1998. évi üzleti terv első negyedévi teljesítését, majd részletesen foglalkozott a PA.Rt. és az MVM Rt. közötti kereskedelmi szerződés időarányos teljesítésével. * * * Báli József honvéd vezérőrnagy az Országos Bevetésirányító Központ parancsnoka bemutatkozó látogatáson vett részt a Paksi Atomerőműben. Mint ismeretes: a honvédség átszervezésével új szervezetek létrehozása is szükségessé vált, ilyen például a Bevetésirányító Központ. Ennek feladata, hogy irányítsa és részt vegyen a polgári katasztrófák elhárításában. Ide tartozik a nukleáris katasztrófa elhárítása is, mely aktuálissá tette a magas rangú katonatiszt paksi látogatását. Báli József megismerkedett az atomerőmű balesetelhárítási feladataival, az erőmű általános helyzetével, és egy esetleges nukleáris katasztrófa elhárításának faladataival. * * * A Látogató és Tájékozató Központ adott otthont a MÁV Dél-Dunántúli régiója szakembereinek szokásos évi munkaértekezletének. A szakmai tanácskozáson a pálya-felügyelőségek munkájáról, terveiről folytak megbeszélések, majd az atomerőmű munkájával ismerkedtek. Késő délután az ASE Sporttelep focipályáján barátságos mérkőzést játszottak a felügyelőség tagjai, majd találkoztak Herczeg József polgármesterrel, aki a város fejlődéséről tartott beszámolót a vasutas szakembereknek. * * * Harmadízben áll rajthoz a Paksi Atomerőmű Részvénytársaság csapata a Magyar Borok Útja Rallyn, ahol nemcsak a közlekedési szabályokból, hanem a Fiat személygépkocsik műszaki paramétereiből és nem utolsó sorban a magyar borok ismeretéből vizsgáznak. Az idén Major Ferenc társa Juhász Sándor lesz, akik a hetet arra szánják, hogy megfelelően felkészüljenek az indulásra. A közel nyolcvan versenyző -akik ismert politikusok vagy üzletemberek-, mintegy ezerháromszáz kilométert kell megtenniük. A június ötödikén induló rally a Parlament elől indulva eljut a történelmi borvidékekre, majd a korábbi évekkel ellentétben Tolna megyében, Szekszárdon eltöltenek egy éjszakát, és ismét június hetedikén a Parlament elé érkeznek. A tavalyi évben szereplő páros Major Ferenc és Kováts Balázs a kilencedik helyen végzett, büntető pontok nélkül. * * * A TEIT -hez tartozó tizenhárom önkormányzat polgármesterei, valamint a Paksi Atomerőmű Részvénytársaság képviselői tesznek látogatást Spanyolországban a héten. Az öt napos munkalátogatás célja egy nukleáris hulladéktároló és egy atomerőmű megtekintése. Városunkat Herczeg József polgármester képviseli a munkalátogatáson. Ha nem mulasztotta volna el az elmúlt héten megvenni a Paksi Hírnököt, akkor elolvashatta volna, hogyan alakult Pakson és környékén az országgyűlési képviselő-választás, hogy német önkormányzati delegáció látogatott a ruhaipari szövetkezetbe, hogy várhatóan külső erőforrásokkal támogatják majd a paksi ipari parkot, hogy a drogpert elhalasztották, hogy a Móra iskolában megemlékeztek Kanczler Istvánról, hogy a Vasúti Múzeum kiállítási anyagát a város szégyenfoltjaként tartják számon, hogy sikeres volt az atomerőművekért folytatott demonstráció... Legközelebb megveszi a Paksi Hírnököt?