Paksi Hírnök, 1998 (10. évfolyam, 1-47. szám)
1998-04-10 / 13. szám
1998. április 10. Paksi Hírnök HÚSVÉT W' * *■ í í Sl ■ s * A KERESZTÉNYSÉG LEGNAGYOBB ÜNNEPE Szépen kérem az anyját, / adja elő a lányát, hadd locsoljam meg a haját! Hadd nőjön nagyra, mint a csikó farka, még annál is nagyobbra, mint a Duna hossza! Szabad-e locsolni?” - szól, így húsvét idején a vidám népi locsolóversek egyike. Húsvét. A kereszténység legnagyobb ünnepeinek egyike, megünnepléséről már a harmadik századból vannak emlékeink. Az őskereszténység eleinte megosztottan vélekedett megemlékezésének időpontját illetően, s bár a niceai zsinat Kr.u. 325-ben a többségben lévő nyugati vélemény alapján elrendelte, hogy Húsvét ünnepe a tavaszi napéjegyenlőséget - március 21-ét - követő első holdtölte utáni vasárnap tartassák (mely mindig március 22. és április 25. közé esik), csupán a nyolcadik századtól válik elfogadottá az időpont. A húsvéti ünnepkör a római liturgiában kialakult időszak, mely nem csak az előkészületeket, de az ünnep folytatását is magában foglalja, s amely a farsang utolsó előtti vasárnapjával kezdődik és a húsvét utáni ötvenedik napot, Pünkösdöt követő szombattal ér véget. A negyvennapos böjt első napja, a hamvazószerda nevét arról kapta, hogy a pap ezen a napon az előző évi szentelt barka hamujával kente meg a hívők homlokát, mely rítusnak bajelhárító hatást tulajdonítottak. A húsvét előtti nagy hét Virágvasárnappal kezdődik, mely napon vonult be Jézus Jeruzsálembe, akit hívei pálmaággal köszöntöttek; innen a hazánkban elterjedt fűzfabarka szentelés hagyománya. Nagycsütörtök az utolsó vacsora napja - mikor is a böjtöt betartó emberek főleg zöldféléket ettek - s amikor Jézus elbúcsúzva tanítványaitól maga köré gyűjtötte majd virrasztásra kérte őket, de ők elszenderedésükből csupán a katonák zajára, Jézus elfogására ébredtek fel. Nagycsütörtököt éppen ezért mély, fájdalmas gyász követi, a templomok harangjai - a hagyomány szerint Rómába vonulva - elnémulnak, az oltárt lila kelmével fedik be: nagypéntek nem más, mint Jézus kereszthalálának gyászünnepe. Nagyszombat este aztán újra megszólalnak a harangok, a körmenettel Jézus feltámadását ünnepük, a templomokat virágokkal díszítik, az alvó tüzet újjáélesztik. Húsvét vasárnapja pedig már igazi örömünnep: a gyermekek ajándékokat, hímes tojást kapnak, s szinte nincs olyan család, ahol valamilyen formában ne örvendeztetné meg az apróságokat a húsvéti nyuszi, mely egyes hiedelmek szerint a feltámadás és termékenységjelképeként került be ezen ünnepi kör szimbólumként, más, főleg német történetek alapján csupán véletlenül alakult így e kedves háziállat sorsa: a bokorba rejtett színes tojásokat keresték a gyerekek, miközben egy riadt nyuszi ugrott ki a bozótból; ezért hiszik a mai napig úgy, hogy ő hozza az ajándékokat. Húsvét hétfője a játéké és a vidámságé; „...úrfiak, alávaló, fő és nemes emberek húsvét másnapján az az vízben vetü hétfün járták a falut, erősen öntözték egymást az leányokat hányták az vízben...” - írta Apor Péter 1736-ban. E termékenységvarázsló, katartikus rítus némileg szelídülve bár, de a mai napig a legények kedvence, akik mondókáikért és locsolásukért cserébe, jutalmul festett tojást, virágot kapnak a lányoktól. (Volf) Gabika babát kapott. Aztán társasjátékot, karácsonyra. Könyveket. Üveggolyókat. Később mindezt megunta. Kuporgott a játékhalom közepén Gabika egyszer, és húsvéti képeslapra lelt. Hímes tojások, barkák között piros szemű, hófehér tapsifüles ült.- Nyuszit akarok! - sivította, és rohant anyjához. Fogadkozott: eteti, gondozza majd a nyuszit, ami csak az övé lesz...De:- A nyúl nem játék, kislányom - mondta az anyja, ám Gabika csak sírt, toporzékolt, és fogadkozott húsvétig. Nem érdekelte akkor a tojásfestés sem. Izgatottan várta a nyuszit, az igazit. Egy bokor alatt lelt rá. Alig volt nagyobb Gabika két öklénél.- Sanyi - mondta Gabika. Rá is rajzolta ákombákomokkal a nevet a ketrecre, de Sanyi alig pihent a ketrecben. Egész álló nap Gabikát kellett szórakoztatnia. Csak pislogott piros gombszemeivel, amikor gazdája babakocsiba ültetve őt sétálni vitte, felolvasott neki és házat emelt számára színes építőkockákból. Aztán Gabika iskolába ment. Sanyi a ketrecben gubbasztott, rágcsálta a zöldet és várta a délutánt, amikor Gabika meglátogatta és rendbe tette őt. Sanyi nőtt. Gabika egyre ritkábban látogatta, hiszen Sanyi a kisházat is kinőtte, és eltűnt a hófehérsége - szürke volt inkább, és bizony: büdös. Gabika lassan elfelejtette őt. Mindig mást, újabbat akart. Egy vasárnap ebédet főzni segíteni szeretett volna a konyhában.- Menj inkább játszani, kislányom - mondta neki az anyja, kissé szomorúan. Gabika nem tudta ezt mire vélni, hiszen mindig szívesen vették, ha mosogat... Most nem kellett. Aztán a húsleves után megtudta. Azóta sem szereti a nyúlpörköltet. (S-) SANYI
