Paksi Hírnök, 1998 (10. évfolyam, 1-47. szám)

1998-04-03 / 12. szám

1998. április 3. Paksi Hírnök HÁROM INTÉZMÉNYVEZETŐI HELYRE PÁLYÁZNAK PAKSON Március 10-e volt a határideje a Paks Város Önkormányzata által kiírt pályázatoknak, melyekben - a mandátumok lejárása után - három intézményének élére keresett vezető beosztású munkatársat. ja csupán a pénz keringtetése - beszélt. Rósa Géza viszont azon véleményét fejtette ki, mely szerint igenis helyes dön­tés volt az ipari park létreho­zása, hiszen a város álmaként egy többpólusú gazdaság kia­lakulását eredményezheti, s bár első nekifutásai kudarccal végződtek, a „megdorgálás” után lehetővé kell tenni szá­mára a bizonyítást, a feltételek megteremtésével megadni a második esélyt. Fonyó Lajos offenzívabb politikát javasolt, mely a kisebb, de legalább véghezvihető, így mindenkép­pen célravezetőbb lépésekben látja a megoldást. A vitát végül az új, a Gazda­sági Bizottság által java­solt határozati pontok - amit az előterjesztő is támogatott - el­fogadása zárta le: Paks város képviselő-testületének tizenegy tagja szerint gazdaságpolitikai szempontból helyes döntés volt az ipari park létrehozása; kilen­cen egyetértettek azzal, hogy a közművesítésre és a további munkálatok folytatására tizen­kilenc millió ötvenezer forintot a tőketartalékba helyezés for­májában juttassanak a kft-nek. Tizenketten vélték úgy, hogy szükséges és fontos megvizs­gálni - a Paksi Ipari Park Kft. vagyonát gyarapítandó - nem önkormányzati tőke bevonásá­nak lehetőségeit; s végül a többség azzal is egyetértett, hogy a központosított iparterü­let megvalósíthatósági tanul­mányát bővíteni kell, az I/B. te­rületre is szükséges - hogy ke­zelni tudják egy hirtelen „be­eső”, nagy területigényű cég ké­réseit, igényeit - egy részletes rendezési terv elkészítése, melyhez nélkülözhetetlen összeget a költségvetésből biz­tosítanak és ezzel egyidőben felkérték a város jegyzőjét, hogy intézkedjen az ehhez szükséges feladatokról, s vizs­gálja meg az I/B. terület mara­dék - még magántulajdonban lévő - részére vonatkozó vételi opciós jog megszerzésének le­hetőségeit. A testületi ülésről Seregély Erzsébet és Volf Mónika tudósítottak. A Városi Művészeti Iskola igazgatói állásának be­töltésére - melyre egyébként egyetlen pályamunka érkezett - előírt legfontosabb feltételek felsőfokú pedagógusi végzett­ség (zene-táncpedagógia terü­letén) és legalább öt év peda­gógus munkakörben szerzett szakmai gyakorlat voltak. A megbízás időtartama 1998. au­gusztus 1-től 2003. július 31-ig tart, mely elnyeréséhez a pá­lyázónak az intézmény vezeté­sére vonatkozó programjait, a szakmai helyzetelemzésre épülő fejlesztési elképzelések­kel is ismertetnie kellett. Akisfiúra rádőlt, és halálo­san megsebesítette az a mobil kézilabdakapu - ame­lyet a többivel együtt azóta dőlésmentes kapukra kicserél­tek. Az, hogy hasonló eset nem fordulhat elő többé a paksi sporttelepen, nem vigasztalja Patrik szüleit. Nem csökkenti fájdalmukat az sem: mind első mind másodfokon javukra született ítélet. Mint azt dr. Várszegi Ernőtől, PSE elnökétől meg­tudtuk, a Paksi Városi Bíróság és a másodfokon eljáró Tolna Megyei Bíróság egyaránt elma­rasztalta és nem vagyoni kár-A Városi Múzeum igazgató­jának, Rosner Gyulának - aki nyár végével nyugdíjba vonul - mandátuma is lejár ebben az évben, így 1998. augusztus 1-től új múzeumvezetőt vá­laszt városunk képviselő-tes­­tülete. A beérkezett három pályázat készítője mindegyike vidéki, szakirányú egyetemi végzettséggel, szakmai gya­korlattal bír és valamilyen tu­dományos tevékenységet folytat(ott). A Városi Művelődési Köz­pont a paksi önkormányzat harmadik intézménye, mely­ben a kinevezés lejártával térítésre kötelezte a sport­egyesületet az édesanya vo­natkozásában egymillió, míg Patrik édesapja vonatkozásá­ban hatszázezer forint érték­ben, mivel az orvosszakértői vélemény szerint: a kisfiú halá­la hátrányosan befolyásolta a családtagok (nagyobb mérték­ben az anya) életét, lelkiáll­apotát. Az elnök úgy tájékoztatott: az ítélet szerint a kapuk nem szabályos rögzítése, a bizton­ságtechnikai feladatok elmu­lasztása a sportegyesület vét­sége. Az egyesület tizennégymilli­­ós büdzséjét annyira megter­szükségessé vált az igazgatói állás meghirdetése. A pályá­zóknak - ketten jelentkeztek -, az állás betöltéséhez szak­irányú egyetemi végzettség­gel, illetve felsőfokú közmű­velődési képzettséggel, vala­mint jelentős szakmai gya­korlattal szükséges rendel­keznie. A megbízás kezdete 1998. július 1., bérezés a hatá­lyos jogszabályi besorolás szerint. A Kereszt utcai óvoda ve­zetői állását is még ebben az évben meghirdetik, melyre pá­lyázni a Magyar Közlönyben történt megjelentetés után harminc napig lehetséges. Az első három fent említett állás odaítélésének ügyében Paks város önkor­mányzati képviselő-testületé­nek legkésőbb június 30-ig kell dönteni. (Volf) helnék a kártérítésből fakadó költségek (amelyek dr. Vár­szegi Ernő szerint a kétmillió forintot is meghaladják, hi­szen egyéb, a tragédiával kap­csolatos kiadások, mint példá­ul síremlék állítása sem elha­­nyagolandók), hogy esetleg egyes szakosztályok további működése kerülhetne veszély­be, ezért a Paksi SE elnöksége a város önkormányzatához, mint tulajdonoshoz fordul a jogerősen megítélt összeg megtérítése ügyében. Az, hogy a segítséget meg­kapja-e az egyesület, az áprilisi képviselő-testületi ülé­sen dől majd el. (Sólya) ÍTÉLET A JÁDI PATRIK ÜGYBEN Jádi Patrik 1996 május 10-én társaival focizni indult a PSE pályá­ra, ahonnan már soha nem tért haza...

Next

/
Thumbnails
Contents