Paksi Hírnök, 1998 (10. évfolyam, 1-47. szám)
1998-03-20 / 10. szám
Paksi Hírnök 1998. március 20. GAZDASAG KONZERV KÖRÖK 4 PAKSI CÉGMÉRLEGEK Minden kezdet nehéz - szól a mondás, mely kortól, évtől és embertől függetlenül érvényes, legyen szó bármilyen munkáról, kihívásról. Ebből a szempontból az idei év sem különbözik a többitől: bár még az elmúlt esztendő eredményeinek mérlegelésével, a konkrét végösszegek kikalkulálásán, a megfontolandó tanulságok levonásán dolgozik szinte minden cég, társaság és munkavállaló magánszemély, ugyanakkor már nyakunkon van az 1998-as év, a maga szigorításaival, módosult törvényeivel, sokszor embert próbáló küzdelmeivel. Március 20-anem csak országos jelentőségű dátum, azaz az SZJA bevallások leadási határideje, de Paks szempontjából is fontos, sőt túlzás nélkül mondható: emberi életeket meghatározó időpont. Ezzel a nappal zárul le ugyanis a paksi konzervgyár vételi ajánlatait tartalmazó pályázatok benyújtási határideje. Lapunk megjelenésével egyidőben, pénteken történik (történt) meg a beérkezett pályázatok felbontása, melyek közül a hitelezői választmány az érdekképviseletekkel egyetértésben remélhetőleg jól választott). Bár a felszámolást végző nyíregyházi Hunyadi Kft-t, és képviselőjét Lakos Alfrédet - egyesek szerint jogosan, mások szerint viszont jogtalanul - számos bírálat érte, jogerős ítélet hiányában még mindig az ő kezében van a paksi konzervipar jövője. Időközben a felszámolóbiztos személyének felmentéséért indított bírósági kereset már a Legfelsőbb Bíróság aktái között szerepel, a legfrissebb hírek pedig arról szólnak, hogy újabb szabálytalanságot véltek felfedezni Lakos Alfréd munkájában. Állítólag érdekeket sértő, jogtalan adás-véteü szerződéseket kötött, így március 16- án ezúttal a megyei bíróság tárgyalja, mérlegeli a tényeket és dönt. A bíróság határozatáról és a konzervgyár új tulajdonosának kilétéről remélhetőleg a következő lapszámunkban már tájékoztathatjuk olvasóinkat. VOLF • VOLF MÓNIKA Február 15.-e volt a társasági adó bevallásának határideje; számos cég, vállalkozás már számszerűen is összegezte az eredményeket, eredménytelenségeket. A paksi ÁFÉSZ esetében a tavalyi év lényegesen jobban sikerült az 1996-os esztendőhöz viszonyítva, ami számokkal kifejezve hat-nyolc millió forint többletbevételt jelent. Ezt többek között azzal sikerült elérniük, hogy a köznyelvben „nagyáruházként” szereplő üzletükben a ruházati osztály bérbe adták, és a bútorrészleg kiadása is hozott némi pluszt a cég konyhájára. A főleg élelmiszert és vegyi árut forgalmazó, országos hálózattal rendelkező társaság, most már a Coop- Hungary tagjaként próbálja felvenni a versenyt a Paksra települő multikkal. Az idei évben is - az egyre erősödő konkurencia háttérbe szorítását megcélozva - különféle akciókkal, kedvezményekkel próbálják a fogyasztók kegyeit elnyerni, de folyamatosan törekednek arra is, hogy a kiszolgálás minősége is érvként szolgáljon a náluk történő vásárlásra A Ritter és Plézer Téglagyártó és Forgalmazó Kft. már kevesebb sikerrel büszkélkedhet: összességében egy közepes színvonalú esztendőt zártak, de sajnos az 1995. és 1996. év is felülmúlta a tavalyi eredményeket. Bár az egyező profilú társaságokkal tudták tartani az árversenyt, a fogyasztókat mégsem sikerült hatékonyan elérni, ami talán legfőképp annak köszönhető, hogy csökkent az építési, építkezési kedv e régióban. A társaság vezetőinek elmondása szerint az idei év jól kezdődött, s bíznak abban, hogy az 1998-as szerződési lehetőségek még intenzívebb érvényesülése is további anyagi előnyöket eredményez, hiszen nagyobb beruházások - például a gyár kommunális részlegének gázfűtésre történő átállása, illetve a lassan időszerűvé váló technológiai fejlesztés - előtt áll a paksi téglagyár. A Dunamenti Egyesülés nevet viselő paksi mezőgazdasági szövetkezet - a kedvező időjárásnak is köszönhetően - sikeres évet zárt, a szarvasmarha és sertéshúst magas áron tudták értékesíteni a piacon, és a mélyponton történő beruházások, fejlesztések gyümölcse is lassan beérni látszott. Az idei esztendő is számos - remélhetőleg pozitív - változást tartogat a paksi termelőszövetkezetnél: közel százmilliós beruházás előtt állnak - melyet állami támogatással kívánnak megvalósítani - s amely hetvenöt százaléka a tehenészet és sertéstelep technológiai korszerűsítését szolgálja, a maradék huszonöt százalékot pedig erőgépek vásárlására fordítják. Az esetleges szervezeti átalakulásról kérdezve kiderült: az újabb öt évre megválasztott vezetőség és a tagok márciusban döntöttek a szövetkezeti forma megtartásáról, azonban belső „simítások” mindenképpen szükségesek. Az időjárás alakulása nem csak a mezőgazdasági cégeket, de az építőipari vállalkozások bevételét is nagymértékben befolyásolta. A PLAKÉSZ Kft. az 1997-es évet a vártnál gyengébben, közel kétszáz millió forint árbevétellel zárták. Ennek oka főleg a létszámcsökkenésben kereshető, hiszen tavaszi munkák hiányában létszámleépítésre kényszerült a cég vezetősége. Az idei munkavállalások összetétele - az ügyvezető elmondása szerint - az elmúlt időszakhoz hasonlóan alakul: a PA Rt. megbízásából elvégzendő feladatok mellett az új szociális otthont folyamatosan építik. Téglagyár: közepes esztendő