Paksi Hírnök, 1998 (10. évfolyam, 1-47. szám)

1998-03-13 / 9. szám

1998. március 13. Paksi Hírnök A HELYI POLITIKAI PARTOK VEZETŐINEK ÉS A PAKSI HÍRNÖK FŐSZERKESZTŐJÉNEK TALÁLKOZÓJA Az országgyűlési választá­­. sokra készülő politikai pártok vezetői és a Paksi Hírnök főszerkesztője már­cius 5-én a paksi Városháza épületében megbeszélést tartottak a város újságjának a választási kampány idősza­kában követendő magatartá­sáról, az etikai normákról, a hirdetési lehetőségekről és kedvezményekről. A FIDESZ-MPP ÉS AZ MDF KÖZÖS JELÖLTJE A FIDESZ-MPP és az MDF a 2-es számú választóke­rületben közös képviselőjelöl­tet indít a májusi országgyűlési választásokon. Tóth Ferenc március 6-án mutatkozott be Pakson a sajtó képviselőinek. A két gyermekes kereske­delmi igazgató elmondta: akt­ívan a nyolcvanas évek végétől politizál, az előző ciklusban Fadd polgármestere volt. 1994-ben a parlamenti választások eredménye miatt döntött úgy: nem indul a polgármesteri tisztségért. Tóth Ferenc magáénak érzi a FIDESZ: „Van más vá­lasztás: polgári Magyarország” című programját, megválasztá­sa esetén ennek megfelelően kíván majd tevékenykedni, elsődleges szempontként figye­lembe véve a lakosság érdekeit. TAVASZ SZÉPE ‘98 SZÉPSÉGVERSENY PAKSON MÁJUS 31-ÉN AZ ASE SPORTCSARNOKBAN A versenyen való fellépés:- sportos utcai öl­tözetben- fürdőruhában- alkalmi ruhá­ban törté­nik 17-28 éves höl­gyek jelentkezé­sét várjuk. Jelentkezés: levélben, telefonon vagy személyesen „TAVASZ SZÉPE ‘98” jeligére. Bővebb információval is itt állunk rendelke­zésre. Értékes díjak:- első d(j: 150.0(H) Ft.- különdíjak A - közönségdíj -tárgyjutalmak Jelentkezési határidő: 1998. április 10. Cím: Fesztivál Iroda BAU-PAKS Kft. (7030 Paks Tolnai u. 26) Telefon: 75/311-023 20/312-212 74/417-510 VÁROSKÉP TÉR-INFORMATIKA Mintegy egy évvel ezelőtt még a gazdaság­­fejlesztési bizottság volt a felelőse annak a térinformatikai programnak, amelynek projectje 1997 áprilisában alakult. A város térinformatikai rendszerét lépcsőze­tesen, előre meghatározott ütemterv szerint fogják te­lepíteni és bevezetni... A rendszerrel megvalósítjuk a digitális térképkezelést, egyes földrajzi helyhez köt­hető lakossági adatok keze­lését, az önkormányzati va­gyonkatasztert, az ingatlan - nyilvántartást, a műszaki feladatok támogatását... Az egyik legfontosabb feladat pedig a közművek integrált nyilvántartása: ennek kere­tében lehet majd kezelni az ivóvíz -, csapadékvíz -, csa­torna -, gáz -, villamos -, te­lefon -, távhő -, és kábeltévé - hálózatok nyomvonali és műszaki adatait.” - tájékoz­tatta lapunkat tavaly febru­árban Csapó Sándor, a terü­let témafelelőse. A rendszer kidolgozása azóta folyama­tos, a kiépítésre kiírt pályá­zatot a budapesti székhelyű Rudas és Karig Kft. nyerte el, amely már szállította a polgármesteri hivatal részé­re az első négy modult, és beépítettek öt munkaállo­mást is - számítógépeket és a központi szervert. Időközben a gazdaságfej­lesztési bizottságot a képvi­selő - testület megszüntet­te, ezt követően a vagyon­gazdálkodási és műszaki osztály egyes dolgozóiból és a polgármesteri hivatal informatikával foglalkozó szakemberéből álló project vezetője Paks aljegyző asszonya, Hortobágyiné dr. Gera Judit lett, aki elmond­ta: az ingatlanvagyon ka­taszterek, a bérleti szerződések és az épületek nyilvántartása már szerepel a térinformatikai progra­mon, s a közművekkel nél­külözhetetlen együttműkö­dés érdekében már meg­kezdődtek a konkrét tár­gyalások például a Vízmű Kft -vei is. Megtudtuk: a rendszer ki­dolgozására egy évre bizto­sított költségvetési keret már elfogyott költségvetés február 25 -i, második for­dulós tárgyalását követően azonban már bizonyossá vált: megkapta a project a kétéves program megvaló­sításához a második évre szükséges mintegy tízmillió száznegyvenezer forintot. A térinformatika legfőbb előnye az, hogy gyorsítja és egyszerűsíti a hivatali mun­kát, az ügyintézést - egyszó­val mind az ügyfélnek, mind a dolgozóknak hasznára vá­lik: a hivatali tisztségvi­selők a vezetői információs rendszeren keresztül tájé­kozódhatnak, a lakossági információs modulon pedig megtekinthetők a legfonto­sabb fejlesztések is. A köztudottan befek­tetőbarát politikát folytató önkormányzat számára azért is fontos az újfajta szolgáltatás, mert a Paksra beruházni kívánóknak csak egy gombnyomás a számí­tógépen, és máris teljes ké­pet kaphatnak arról a terü­letről, ahova esetleg üzemet kívánnak építeni: megtud­hatják, pontosan hol he­lyezkedik el, mekkorra, mennyire közművesített és mennyibe kerül. A térinformatika beve­zetésével nem válto­zik majd a hivatal dolgozói­nak létszáma - foglalkoztat­nak egy rendszergazdát, aki jelenleg is a hivatal alkal­mazottja, rajta kívül a mű­szaki, vagyongazdálkodási, illetve a polgárvédelmi osz­tály egyes munkatársai dol­goznak majd a rendszer számítógépein.

Next

/
Thumbnails
Contents