Paksi Hírnök, 1998 (10. évfolyam, 1-47. szám)

1998-03-13 / 9. szám

SZERETETTEL ÉS TISZTELETTEL KÖSZÖNTJÜK GUBINI TESTVÉRVÁROSUNK DELEGÁCIÓJÁT! SERDECZNIE I UPRZEJMIE WITAMY DELECJE; BRATNIEGO MIASTA GUBIN! NEMZETI ÜNNEPÜNKÖN Az 1848-as forradalom és szabadságharc 150. évfordulójáról emlékezik meg az idén az or­szág, így Paks is. Az ünnepi programok az l előzetes tervek szerint március 14-én kezdődnek: 18 órakor ünnepi testületi ülés lesz a Városi Művelődési Központ­ban, ahol megtörténik a hivata­los testvérvárosi kapcsolatfel­vétel Gubinnal. Másnap délelőtt 10 órakor a Szent István téren felavatják Jámbor Pál szobrát, s az ünnepi műsor keretében Herczeg József polgármester mond beszédet, közreműköd­nek többek között a paksi isko­lák tanulói, a Városi Vegyeskar és a Fúvószenekar is. Kiállítások, vetélkedők is várják az érdeklődőket. Ünnepi testületi ülésen két polgármesteri alá­írással megköttettetik és re­mélhetőleg tartóssá is válik Gubin és Paks testvérvárosi szerződése, március 14-én. A két város barátsága 1992-ben, még Bor Imre pol­gármestersége idején vette kezdetét, Paks akkori első emberének személyes kap­csolatai révén. Azóta minden esz­tendőben többször látoga­tást tesznek egymásnál a gubini és a paksi polgárok. Mint azt az alpolgármes­tertől, dr. Széchenyi Attilá­tól megtudtuk: a gubiniak fesztiválja, a „Neise Menti Tavasz” rendezvényein ál­landó vendégek a paksiak, s a viszontlátogatás időpontja általában augusztus 20-a. Az elmúlt években többek xY. között a Tűzvirág Táncegyüttes tagjai, fiatal sportolók vendégeskedtek a testvérvárosban, diákok cserelátogatáson vettek részt. (írásunk lapunk 2. oldalán) PAKSI LÖSZFALAK Paks városa is azok közé a települések közé tartozik, ahol számottevő veszélyt jelentenek a löszfalak omlásai. Az instabil, szabadon álló partfalak problémája orszá­gos kérdéssé vált olyannyira, hogy a veszély­­elhárításokra 1997. január elsejétől kormány határozat értelmében pályázat útján költség­­vetési támogatás igényelhető. Paks város önkormányzata az 1994-ben megállapított veszélyeztetettségi sorrend alapján pályázik és dolgozik. (Folytatás a 8. oldalon) VÁLASZTÁSOK W A politikai pártok helyi szervezetei megvá­lasztották azokat az országgyűlési képvi­selő-jelölteket, akik a 2. számú választókerület­ben indulnak a május 10-i és 24-i voksoláson. Az SZDSZ jelöltjeként Bor Imre, az MDNP jelöltje­ként Dömötör Lászlóné, a KDNP jelöltjeként dr. Pálos Miklós, az Új Magyarországért Szövetség jelöltjeként Reményi Sándor indul, az FKGP-t Szabó József, az MSZP-t Sződi Imre képviseli, a FIDESZ-MPP és az MDF közös jelöltje Tóth Fe­renc, míg a Munkáspárté Vajnai Attila. (Képviselő-jelöltek lapunk 4. oldalán)

Next

/
Thumbnails
Contents